Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

224 870. szám. I. A nyomozás czélja és a teljesítésére hivatott hatóságok és közegek. (83—86. §§.) Ha a javaslat szerint (1. §.) birói eljárás bűnvádi ügyben csak vád alapján indítható és ha a vádat rendszerint a kir. ügyészségnek kötelessége emelni és képviselni (2. §.), úgy múlhatatlanul szükséges volt megadni az eszközöket is arra, hogy a kir. ügyészség kellőleg felszerelhesse vádintlítványát. A yádrendszerrel homlokegyenest ellenkezik az oly eljárás, midőn a kir. ügyészség a feljelentést minden közelebbi adat nélkül egyszerűen a vizsgálóbíróhoz küldi és minden indítványa abból áll, hogy kéri az eljárás folyamatba tételét. A javaslat azt kívánja elérni hogy akkor, midőn a kir. ügyészség a biró elé lép, már rendszerint meghatározott személy ellen és kellő adatokkal támogatott váddal léphessen fel. És mivel ezt akarja, a kir. ügyészség kezébe teszi le a nyomozó eljárás vezetését. A javaslat fel kívánja szabadítani az ügyészséget ama kényszerhelyzet alól is, melybe az ügyészségi alaptörvény (1871: XXXIII. t.-cz. 21. '§.) sodorta, mely kimondta, hogy az ügyész sem tanukat nem hallgathat ki, sem más bfínvizsgálati cselekvényt nem teljesíthet. Logikai ellentét az, hogy az ügyésznek joga van a rendőrség által nyomozást teljesíttetni, szóval a bűnügyi repressiv rendőrséget eljárásra utasítani s abban vezényelni, de maga nincs feljogosítva arra, hogy nyomozó cselekményt közvetlenül teljesíthessen. A községi elüljáró, rendőr, szolgabíró kihallgathatja a tanukat, de az ügyészség, melynek kötelessége valóságos váddal indítani meg a birói eljárást, el van zárva attól, hogy egy tanút is kihallgathasson. E rendszernek lőn azután az az eredménye, hogy az ügyészség rendszerint nem is foglalkozott az adatoknak a rendőri közegek útján való összegyűjtésével, hanem bármely lényegtelen adatokon nyugvó feljelentésre azonnal a vizsgálóbírónál indítványozott nyomozást. Ennek az anomáliának elkerülése végett szükséges az igazságügyi rendőrség működésének s hatáskörének szabályozása. iYlidőn a javaslat elfogadja azt a rendszert, mely szerint a nyomozásnak korlátlan ura a kir. ügyész, tehát, hogy ez vezeti, esetleg maga teljesíti a nyomozást: meg kell jelölni azokat az orgánumokat, melyek az ügyésznek a jelzett czélból rendelkezésére állanak, s szabályozni kell azt a viszonyt, mely az ügyész és a nyomozó orgánumok közt fenforog. Vagyis más szóval, ha a javaslat szabályul állítja fel azt, hogy büntető eljárás csak nyomatékos gyanú alapján indítható meg, s ha arra kötelezi a vád képviselőjét, hogy a nyomatékos gyanút igazoló adatokat megszerezze, s az eljárás megindítására hivatott bíróság elé tárja: akkor az igazságügyi rendőrséget sem hagyhatja szervezetlenül. Manapság nincs jogállam, mely a vádelvi eljárást igazságügyi rendőrség nélkül alkalmazná. Ha futólagosan végig pillantunk Európa nevezetesebb codexein, mindegyikben feltaláljuk a »poUce judiciaire«-t, mely hivatva van a bűncselekmények nyomait kutatni, a tettes kilétét megállapítani, bűnjeleket megszerezni, szóval mindazokat a cselekményeket teljesíteni, melyek az alapos gyanú támogatására szükséges adatokhoz vezetnek. A »police judiciaire« intézményének gyökerei a franczia jog talajában találhatók fel; a történeti sorrend kedveért tehát a code d'instruction criminelle idevonatkozó rendelkezésein kell kezdeni az összehasonlító ismertetést. A franczia bűnvádi eljárás 8-ik czikkében fölállított szabály szerint az igazságügyi rendőrség kötelessége: a bűntetteket, a vétségeket s a kihágásokat nyomozni; a bizonyítékokat összegyűjteni, s a bűnösöket az illetékes bíróságok elé állítani. Az igazságügyi rendőrség tagjai: a mezei s erdőőrök, a rendőrbiztosok, a polgármesterek s ezek helyettesei, a köztársaság ügyészei s azok helyettesei, a békebirák, a csendőrök, a vizsgálóbirák, a megyefőnökök s a párisi rendőrfőnök. Az igazságügyi rendőrség tagjai, kivéve a megyefőnököket s