Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 151 vádoló eljárásban fűzünk: úgy erre határozottan nemmel kell felelnünk, még pedig azért, mert ez a rendszer felforgatja a tényezők egyensúlyát. Az inquisitorius rendszernek azt a szabályát, hogy a biró a vád érdekeit is képviseli, főkép az a tapasztalat döntötte meg, hogy a vádló, védő és ítélkező teendők egyesítése erőszakot tesz az emberi természeten s a lelki nagyság oly fokát feltételezi, mely átlag nem található. Mire az ügy döntésre kerül, az inquisitorius per bírája rendszerint már az egyik vagy másik irányban elfogult. Ez veszélyezteti az ítélet tárgyilagosságát. Mi sem természetesebb tehát annál, hogy ezeket az össze nem illő functiókat elválasztják és külön közegekre bizzák. Azért a közvádlói tisztség éppen nem a vádrendszernek kizárólagos sajátsága; a per természetes tagolása és az elfogulatlanság követelménye a nyomozó rendszerekben is létrehozták. Van erre történeti példa elég. A fennebb vázolt franczia jogfejlődés mutatja, hogy az államügyészség keletkezése éppen abba a korszakba esik, mikor a büntető per inquisitoriussá kezdett átalakulni és már a középkori eljárásokban is használatban látjuk az akkor »processus mixtus«-nak nevezett rendszert, melyben a speciális inquisitio folyamában a fejedelem ügyésze (advocatus commissarius fisci) vádiratot nyújt be és az ügy ellátásában egyébként is mint fél vesz részt. Hogy az inquisitorius eljárás végén, az ítélethozás előtt, a vádpernek teljesen megfelelő szereposztással szóbeli végtárgyalást tartanak, ez a 40-es évek német procedúráiban elég gyakori dolog, s igy rendelkezett a mecklenburg-schwerini törvényhozás még újabban is 1858. és 1864-iki törvényeiben. A vádrendszer szempontjából tehát a követelmény nem egyedül az, hogy külön közeg képviselje a közérdeket, hanem az is, hogy processualis állása az ügyfél természetének feleljen meg. Az ügyész aránytalan felsőbbsége a per egyesúlyát épp úgy sérti, mint a bírónak túlságosan activ szerepe. Ezen nem segíthetnek a vádelvtől szintén eltérő oly rendelkezések, melyek a vádjogot részben a bíróság ellenőrzésének, vagy éppen utasításainak vetik alá. Ilyen a Code d'instr. crim. 379. czikke, mely úgy intézkedik, hogy ha a tárgyalás folyamán vádlott ellen más bűntett jelenségei merülnek fel, a fó'törvényszék ennek üldözését indítvány nélkül is elrendelheti. Hasonló tekintet alá esnek a franczia törvény 235. és 236. czikkei, melyek megengedik a vádtanácsnak, hogy bármily ügyben hivatalból is vizsgálatot rendeljen. De mindezeket fölülmúlja az 1810. április 20-án kelt törvény 11. czikke, mely a főtörvényszék teljes tanácsát valóságos vádjoggal ruházza fel, megengedvén neki, hogy a birái sorából érkező feljelentés alapján a főügyészt megidézhesse, sőt a vádra utasíthassa, esetleg a történteket tőle számon kérje. Mindama kifogások daczára, melyek a franczia ministére public ellen a személyes jogok és az eljárás részrehajlatlansága szempontjából tehetó'k, azt a continensnek majdnem összes törvényhozásai mégis mintaképül fogadták el. Első helyen az olasz törvényhozás említendő. Már az olasz egység kivívása előtti particularis törvények is nagyrészt a franczia rendszerre támaszkodtak; az ország egy részében hajdan a Code d'inst. crim. is érvényben volt. Az ügyészségre nézve a jelenlegi törvény is egészen franczia alapokon áll. Az ügyész állása vádló és ellenőrző. Lényeges eltérés a franczia rendszertől abban mutatkozik, hogy a tettenkapás esetén követendő bizonyos sommás eljárásban rendszeres kihallgatást teljesíthet, továbbá, hogy a vádtanács csak a főügyész indítványára rendelhet vizsgálatot, végre hogy a kormánynak vádra való utasítási joga, melyet a franczia törvény 274. czikke világosan kimond, itt mellőzve van. A 40-es években a vádrendszer a német államokban is kezdett meghonosodni és a nyomozó elv felett túlsúlyra emelkedni. Ez természetesen szükségessé tette önálló vádhatóság felállítását. A német államok azonban, midőn ennek szükségét kezdették érezni, hiába kerestek jogrendszereikben ez intézményre vonatkozó történeti elemeket. A régi német vádperben, a magánbűntettek rendszeréből folyólag, a sértett fél panaszára mozdult meg a jogszolgáltatás; az inquisi-