Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

10870. szám. bírósága* (I. 2. fej.), mely a püspök elnöklete alaft a megyei ispánokból és más tisztviselőkből állott és bármely ügyben itélt. Működése azonban alkotójának halálával ismét megszűnt. Hazai bűnvádi eljárásunk fejlődésének első korszakában nagyobbára vádalakú volt. A király és az állam ellen irányzott bűncselekmények, továbbá rablás, rablógyilkosság, lopás, btíbájosság, gyújtogatás, pénz- és okirathamisitás ugyan hivatalból voltak üldözve (Szt.-István II. 51. fej.,. Szt.-László III. l.,9., 18. fej.; Róbert Károly 18., 38. §§.; Zsigmond

II. 5.; I. Mátyás V. 14., VI. 1., VI. 48.; Ulászló 1.81., II. 19 ez.), sőt a felségsértés, rablás, lopás vagy más nyilvános bűntett esetében a feljelentés büntetés terhe mellett kötelezővé volt téve (Szt.-István II. 51. fej.; Zsigmond VI. 6., 4. eset; I. Mátyás VI. 38., Ulászló I. 80., VII. 37.), azonban a magánegyének ellen irányuló bűncselekmények üldözése és megbüntetése nagyobbára a sértett fél panaszától függött. Magával hozta ezt a hatályban volt compositionalis rendszer, mely megengedte, hogy a bűntettes a törvényszerű büntetést az elégtételre jogosulttal való kiegyezés, vagy annak részére megállapított díj fizetése mellett magától elhárítsa (Szt.-István II. 13., 14., 15., 42. fej.; Szt.-László I. 14. fej.; I. Lajos 9. ez.; Zsigmond VI. 5.; Mátyás VI. 55.; II. Ulászló I. 74. ez.). Az eljárásnak törvényességét, mint alkotmányjogi előfeltételt II. Andrásnak arany bullája (1222. évi II. t.-cz.) fejezte ki leghatározottabban a következő szavakkal: »Akarjuk azt is, hogy a nemeseket (servientes) sem mi, sem utódaink valamely hatalmasnak való kedvezésből sem el ne fogják, sem meg ne rontsák, hacsak előbb megidézve és törvény rendje szerint elitélve nem voltak.« Az arany bullának ez a czikke a nemesi előjogoknak egyik sarktételévé vált és bűnvádi eljárásunknak fejlődésére 1848-ig befolyást gyakorolt. Rajta és a szívósságon, melylyel a magyar nemesség törvényes jogaihoz ragaszkodott, tört meg az áramlat, mely a nyomozó rendszemek majdnem egész Európában oly döntő győzelmet szerzett, s melynek nyomai, a most tárgyalt korszak vége felé hazánkban is mutatkoztak. Az európai continensen a XV. század vége felé a canoni és a római jog már átalakította a hazai jogot és a bűnvádi eljárásban meghonosította a nyomozó elvet: I. Mátyás, ki országát nemcsak hatalmassá, hanem műveltté is igyekezett tenni, tanintézetek felállítása, külföldi tudósok behívása, valamint a külföldi egyetemek látogatásának pártolása által hathatósan előmozdította a mindinkább érvényre emelkedett római és canoni jog ismeretének terjedését. Azok, kik e tanulmányokkal foglalkoztak, a gyakorlati életben a rendszerességnél és fejlettségnél fogva megnyerő idegen jognak tekintélye elől sem zárkózhattak el. Maga a király is pártjukra állva, igyekezett hazánkban érvényt szerezni a tudósai által magasztalt jogrendszernek (Vives de caut. corr. art. VII. könyv) és irtogatta a nyilvános népbiráskodásnak ezzel össze nem férő maradványait. (III. 5., VI. 2., 68. ez.). Ez okozta, hogy a nagy királynak és utódának, II. Ulászlónak uralkodása alatt a vádrendszer és a nyilvánosság háttérbe szorult és a büntető eljárás némileg kezdett kivetkőzni nemzeti jellegéből. Oly korszakban, melyben az irás és az olvasás a ritka ügyességek közé tartozott, a büntető eljárás nem lehetett Írásbeli. Törvénytárunknak III. Béla királyra vonatkozó történelmi jegyzetei közt ugyan olvassuk, hogy e király az írásbeli eljárást meghonosította volna, de 1181. évi oklevele szerint (Árpádkori új okmánytár VI.) az Írásbeli ejárás csak a panasznak Írásban való benyújtásából és a tárgyalásnak jegyzőkönyvbe vételéből állott Hogy azonban az eljárás III. Béla után is szóbeli maradt, annak bizonysága törvényeinknek több rendelkezése, melyek a bíróság előtt személyesen megjelent felek rakonczátlankodásának megszüntetése végett voltak hozva. (I. Mátyás VI. 54. ez., 68. ez. 8. §.; II. Ulászló I. 42. ez.). Az eljárás alakiságai az első századokban lehető egyszerűek voltak és nem tértek el a polgári perbeliektől. Ha a felek megjelentek a bíró előtt, ez kihallgatta őket s bizonyítást rendelt vagy nyomban ítéletet hozott. Legtöbb formaságot alkalmaztak még az idézéseknél (evocationes), melyek eleinte az illető biró pecsétjének megküldésével történtek és a pristaldusok