Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

142 870. szám. tagja, csak a külügyi minisztériumhoz, esetleg az illető külföldi állam kormányához intézendő átiratok utján lehet ez állítás valódiságáról teljesen hiteles meggyőződést szerezni. Ezek teszik szükségessé a 31. §. második és harmadik bekezdéseit. A javaslatnak érintett rendelkezése sokkal megfelelőbb, mint az osztrák bűnvádi perrendtartás 61. §-ának ama szabálya, mely a főudvarmesteri hivatal értesítését irja elő. Egyrészt a diplomatiai utón folytatandó szükséges tárgyalások is az ország legfőbb igazságügy

1 hatóságának,hatáskörébe tartoznak, másrészt csak ez tekinthető hivatottnak a büntető hatósággokkal való érintkezésre s ezeknek értesítésére és iránytadó útbaigazítására. A kibocsátandó ügyviteli utasítások szabják majd meg a birósíg részéről az igazságügyi minisztériumhoz teendő jelentésre vonatkozó részletes szabályokat. A jelentésnek az ügy tényállását bizonyára ismertetni és a bíróság részéről az ügyben hozott határozatot mellékelni kell. A mennyiben az eljárás más terheltre nem terjed ki, az ügy összes iratai is felterjesztendők, a mi természetesen nem zárja ki, hogy az igazságügyi miniszter általános— felügyeleti és az iratok megtekintése iránti joga alapján — szükség esetében az iratokat akkor is felkívánhassa, ha az eljárás más terhelt ellen folyik. A nemzetközi érintkezésben kifejlődött gyakorlat szerint a külföldi uralkodóknak és államfőknek, valamint ezek diplomatiai képviselőinek házi és szolgaszemélyzete a mennyiben az illető uralkodó vagy követ államának alattvalói,— a területenkívüliségnek egy tágabb, nem valódi értelemben vett kiváltságát élvezik, a mennyiben nem állnak a belföldi büntető hatóságok alatt. A nemzetközi jogra való tekintetből ezt a kiváltságot a javaslatnak is fenn kellett tartani. Minthogy azonban megeshetik, hogy a szolgaszemélyzethez tartozó egyén valamely bűncselekményt követ el. s minthogy feltűnő visszásság volna és az igazságszolgáltatás érdekeinek egyenes sérelmével járna, ha a legsúlyosabb bűncselekményt elkövető, vagy a közbiztonságra veszélyes ilyen szolga ellen egyáltalán semmi intézkedés sem volna tehető : a javaslat 31. §-ának utolsó bekekezdése — egybehangzólag az osztrák bűnvádi perrendtartás 61. §-ával — kifejezetten megengedi, hogy az említett házi- és szolgaszemélyzet tagja a javaslat 141. §-ában megállapított feltételek fenforgása esetében letartóztatható. Magától értendő, hogy a büntető hatóságok sürgős szükség esetében a gyanúsított elrejtőzésének s a bűnjelek és bizonyítékok megsemmisítésének vagy elrejtésének megakadályozása végett is kötelesek megfelelően intézkedni. Tekintettel arra, hogy ezek a letartóztatottak esetleg az illető külföldi állam hatóságainak engedendők át megbüntetés yégett s minden esetre az illető ellen való további eljárás diplomatiai tárgyalások nyomán állapitandók meg: szükséges a 31. §. utolsó mondatának az a rendelkezése, hogy a letartóztatásról az igazságügyi miniszterhez nyomban jelentés teendő. E jelentés tartalmának részleteit szintén a kibocsátandó utasítások fogják meghatározni, G) A consulsági személyzet személyes mentessége. A külföldi államoknak consulsági személyzete, úgymint: a főconsulok, consulok, alconsulok, consulsági ügynökök (kiket a Japánnal 1869. évi okt. 18-án kötött kereskedelmi szerződés consuli ügyvivőnek nevez), valamint kanczellárjaik, titkárjaik s a consuli növendékek (a Francziaországgal kötött vám- és kereskedelmi szerződés s az északamerikai Egyesült-Államokkal és Portugállal kötött consulsági egyezmények szerint) a tulajdonképeni értelemben vett területenkívüliséget a nemzetközi jog értelmében nem élvezik, azonban — a mennyiben annak az államnak alattvalói, mély őket kinevezte — igényt tarthatnak egyes kiváltságokra, melyeket részökre a fennálló nemzetközi egyezmények, illetőleg egyéb jogszabályok, például a viszonosság biztosítanak. E személyes mentességnek részleteit az osztrák-magyar monarchia részéről kötött' consuli szerződések is nagyon eltérőleg állapítják meg. Lényege a mentességnek első sorban az, hogy a consulsági személyzet tagjai, a mennyiben az illető külföldi állam alattvalói, csak bizonyos súlyosabb