Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 141 Jelenleg a nemzetközi jog tételei szerint a tulajdonképeni területenkívüliség kedvezményét élvezik: a külföldi uralkodók és államfok; ezeknek diplomatiai képviselői, úgymint: a) a nagykövetek, a legátusok, a nunciusok (ambassadeurs, légats, nonces), b) a követek, a rendkívüli vagy teljhatalmú miniszterek, az internunciusok (envoyés, ministres ou autres accrédités auprés du souverain); c) a residens miniszterek (ministres résidents) és d) a diplomatiai ügyvivők (chargés d'affaires); végre a követségnek hivatalnoki személyzete (tanácsosok, titkárok, attachék, irodai hivatalnokok, kurírok stb.). Ezek kiváltságának tartalma abban áll, hogy ellenök a büntető hatóságok semmi eljárást nem indíthatnak és nem folytathatnak (31. §. első és második bekezdés); hogy ellenök a személyes szabadságra vonatkozó kényszer-intézkedés, valamint lefoglalás, házkutatás és személymotozás nem foganatosítható; hogy a nevezettek tanúskodásra nem kényszeríthetők (200. §.). A bűnvádi perrendtartás végrehajtása tárgyában kibocsátandó ügyviteli és ügyészségi utasítások fogják előírni azt, hogy ha a követség személyzetéhez tartozóknak magánlakásán volna házkutatás foganatosítandó, valamint ha a diplomatiai képviselőnek tana gyanánt való kihallgatása mutatkoznék szükségesnek, az igazságügyi miniszterhez lesz jelentés teendő és ugyanezek az utasítások fognak majd felvilágosítást adni azokról az intézkedésekről, melyeket a büntető hatóságok hasonló esetekben a nemzetközi jog értelmében tehetnek. E részletek — tekintve terjedelmességöket és azt, hogy a területenkívüliséget élvezők közt olyan külömböztetéseket kell tenni, a melyeknek törvénybe foglalása rendkívüli szerkezeti nehézségekkel járna — a javaslatba nem voltak felvehetők. Azok az általános rendelkezések, melyekre a javaslatnak e kérdésben a fennebbiek folytán szorítkoznia kellett, ki fogják elégíteni a gyakorlati szükség követelményeit. A 31. §. első bekezdése ugyanis kimondja, hogy a területenkívüliség kedvezményét élvező egyénekkel szemben a belföldi hatóságoknak nincs hatásköre s ez alaptételből világosan következik, hogy a nevezettek ellen a személyes szabadságot érintő kényszerintézkedések nem alkalmazhatók. A további részleteket a 31. §. második és harmadik bekezdései tartalmazzák, melyek nek elseje a büntető hatóságokat a területenkívülségre mutató alapos adatok felmerülte esetén a további rendelkezések felfüggesztésére és az igazságügyi miniszterhez való jelentés tételére utasítja, másodika pedig a miniszter rendelkezését döntőnek jelenti ki. Ezt két ok igazolja. Egyrészt az eseteknek rendkívüli változatosságánál s a gyanusítottkép szerepelhető egyéneknek nagy külömbözőségéuél fogva lehetetlen az ügyviteli utasításokban mindenre kiterjedőleg intézkedni. A felmerülő kérdések nagyobb része csak esetrőlesetre való intézkedésekkel oldhatók meg. A megoldást nem lehet a nemzetközi jog elveinek ismeretében néha nem kellően tájékozott büntető hatóságok belátására bizni, mert ezzel nemcsak számos tévedésnek, visszás és helytelen eljárásnak, hanem be nem látható következményű nemzetközi bonyodalmaknak is tág tér volna nyitva. Egyedül az igazságügyi minisztérium részére, melynek egyik osztálya a nemzetközi jog elveinek alkalmazásával, a nemzetközi érintkezéssel és az ennek folyamán felmerült ügyek elintézésével állandóan és szakszerüleg foglalkozik, fentartott utasító és felvilágosító joga nyújhat biztosítékot arra nézve, hogy az utasítása vagy felvílágosításitó értesítése alapján hozott határozatok és tett intézkedések a nemzetközi jognak és a fennálló nemzetközi viszonynak megfelelők lesznek. A jelentéstétel előírásának másik oka az» hogy midőn arra mutató jelenségek merülnek fel, hogy azt, a ki ellen bűnvádi eljárás volna indítandó, a területenkívülség kedvezménye illeti, számos esetben olyan diplomatiai utón folytatandó további tárgyalások szükségesek, melyekre egyedül az igazságügyi minisztérium hivatott. Például ha a gyanúsított azt állítja magáról, hogy ő az osztrák-magyar udvarnál accreditált külföldi követség személyzetének