Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
150 870. szám. hajtó hatalom« nevében gyakorolta. Megalapította az intézmény szervezeti egységét azzal, hogy a levelezésben kapcsolatot hozott létre a rendőrbiróságok, a vétségtörvényszékek és az esküdtbiróságok mellett alkalmazott biztosok között. Az ügyészség hatáskörét tetemesen tágította: fejévé és főfelügyelőjévé tette az e Code által először szervezett bírósági rendőrségnek (police judiciaire), kezdeményező és ellenőrző teendőit tüzetesen meghatározta, rendelvén, hogy nemcsak a tárgyalás befejeztével, hanem a vizsgálat berekesztése után is be kell várni indítványát. Ezekhez az alapokhoz fűződött a consulság törvényhozása, mely már egészen monarchicus módon szervezte az igazságszolgáltatást. Az első consul nevezte ki a bírákat, kik az államfő nevében jártak el. Végre a XII. évi floreal 28-án kelt senatus consultúm kimondotta, hogy az igazságszolgáltatást, a császár nevében, az általa, kinevezett tisztviselők (officiers) gyakorolják. I. Napóleon büntető törvényhozását két irányban jellemzi a régi franczia joghoz való visszatérés: anyagi törvényének büntetési rendszere ismét középkori lett (testcsonkitás, bélyegzés, pellengér, vagyonkobzás, dégradation civique, polgári halál), bírósági szervezete pedig olyan volt, hogy az ítélkezés a végrehajtó hatalom befolyása alá került (a préfet állította össze az esküdtek lajstromát, az igazságügyi miniszter pedig, mint országbíró (Grand Juge) a főtörvényszék elnöke lett). Ügyészségi szervezetének vezéreszméi, melyek már a consulsági törvényhozásban érvényesülni kezdettek, szintén visszatértek a régi monarchia ama felfogásához, hogy a közvád az uralkodóval azonosított állam nevében gyakorlandó. A császárság központosító törekvései, az egész igazságszolgáltatás szigorúan hierarchicus rendezését eredményezték. A tisztviselők választása helyébe eleinte a jelölés lépett, utóbb a kinevezés módja lőn törvénybe iktatva. E szellemben szervezte a császárság az államügyészséget is, mint a mindenkori kormány feltétlen rendelkezése alatt álló, tőle függő, végrehajtó hivatalt, mely a közvád kizárólagos birtokában van és azt a kormány szándékai vagy utasításai szerint használja vagy nem. A régi franczia bú'nperben fennállott és a forradalmi törvényhozásban is fentartott magánvád teljes eltörlésével, veszedelmes ügyészi vádmonopolium és ezzel a jogszolgáltatásban is az absolutismus lőn meghonosítva. A törvényszékek kormánybiztosait a XII. évi floreal 28-án kelt senatus consultúm a császári ügyész czímével ruházta fel, a semmitőszék melletti kormánybiztosokat a » főügyész « (procureur général) czímével. Fogalmilag az utóbbi az egész ügyészség feje, alatta vannak a főtörvényszékek mellé rendelt főügyészek és helyetteseik ezek alatt a törvényszéki Ügyészek és alügyészek. Azonban a semmitőszéki főügyész hierarchicus felelőssége csak névleges, a gyakorlatban minden intézkedés az igazságügyi miniszter részéről történik. E törvényhozás a végletekig kifejlesztette a közvádlónak uralkodó processualis állását. A ministére public-et egységes szervezete és közigazgatási jellege, mely az administratio többi közegeivel való közvetlen és szoros kapcsolatot is lehetővé tette, hatalmas intézménynyé emelte. Hatásköre fölötte nagy : kiterjed az eljárás megindítására, az előkészítés vezetésére, az ítélkezési eljárásban a vád képviseletére s mindezeken fölül az egész igazságszolgáltatásnak (a polgárinak is) ellenőrzésére. A napóleoni törvényhozás a szervezeti egységet oly következetesen fogta fel, hogy mellőzte mindazokat a szétválasztó mozzanatokat, melyek a régi perben és a forradalmi törvényekben az intézményt kettéosztották. A ministére public nem ágazik el többé Írásos és szónokló teendői szerint, nem szakad polgári és büntető osztályokra, felügyelő és vádoló közegekre az összes személyzet és az egész functio egy és oszthatatlan (un et indivisible). Az ügyész feje lett a bírói rendőrségnek, joga lévén a fegyveres erőt is igénybe venni; az összes hatóságok értesitik a tudomásukra jutott bűncselekményekről, s ha a feljelentés nálunk tétetett, azt hozzá teszik át. Súlyos bűncselekményekről tartozik a viszsgálóbirót értesíteni, de nélküle is teljesítheti a helyszíni szemlét, felveheti a vallomásokat és lefoglalhatja a bűnjeleket, sőt elrendelheti a letartóztatást is. Ha mindezek után azt kérdezzük: megfelel-e a franczia közvádlói rendszer azoknak a követelményeknek, melyeket a processualis tényezők hatáskörének megosztásához, különösen a
