Képviselőházi irományok, 1892. XXVI. kötet • 840-870. sz.
Irományszámok - 1892-854. A közgazdasági bizottság jelentése, „a találmányi szabadalmakról” szóló törvényjavaslat tárgyában
I 854. szám. 55 különösen oly országban el van érve, melyben első sorban a fősúly az ipar meggyökeredzésére és megerősödésére fektetendő. Ezen utóbbi czél pedig a gyakorlásba vételi kötelezettséggel egyidejűleg és cumulative statuált átengedési kényszer által meghiúsulhat, miután az átengedési kényszer lehetetlenné teheti azt, hogy egy találmány kifejlesztése körül szükséges tőkeerő előteremthető legyen. Már pedig köztudomású dolog, hogy egy találmány különösen a kezdetben fejlesztésre szorul, hogy az csak nagy tőkebefektetések és kísérletezések árán tökéletesbithető, mi el nem éretik akkor, ha a kizárólagosság bármi tekintetben veszélyeztetve van. Átengedési kényszer indokolt lehet iparilag rendkivül kifejlődött országokban, de a mi viszonyaink között még nem. Ezen indokolással szemben felhozatott, hogy a gyakorlatba vételi kényszer mellett a használati jog kötelező megadásának intézkedése nagyon jól megfér, és a közérdek szempontjából ez utóbbi sokszor nagyon szükséges lehet, mert e nélkül megtörténhetnék, hogy egy fennálló nagyipar rovására és ennek tönkrejuttatása árán is magának valaki egy tárgy tekintetében egyedárúságot biztosithatna. Ily rendkívüli esetek számára képezi a 20. §. 2. bekezdése a biztonsági szelentyűt, a miért is a bizottság ezen rendelkezés változatlan fentartását határozta el. A 20. §-nak 3-ik bekezdése a szabadalom megvonásának oly esetét tárgyazta, a mely által a belföldi szabadalom létezése és fentartása az előbb vagy egyidejűleg külföldön nyert szabadalmi oltalom fennállásától tétetett függővé. A törvényjavaslat e §-ának intentiója abban állott, hogy a belföldi fogyasztás a külföldivel szemben hátrányos helyzetbe ne jöhessen. Ezen szempont azonban nem lehetett elegendő arra, hogy nyilvánvaló igazságtalanságok és méltánytalanságok követtessenek el, mert a törvényjavaslat szóban forgó rendelkezésének fentartása esetében azon feltaláló, ki csakis Magyarországon venne, szabadalmat és a külföldön ilyent egyáltalában nem kérne, előnyös helyzetben lenne, evvel szemben, a ki találmányának jövője tekintetében vérmesebb reményeket táplálva, egyidejűleg több országban kért szabadalmi oltalmat, de azt a többi országokban vagy annak egyikében anyagi eszközök hiányában, esetleg pedig a találmány alkalmazására szükséges talaj hiányában kénytelen volt megszüntetni. A bizottság kiindulva e nézetből, a 20. §. 3. pontját a törvényjavaslatból kihagyandónak találta. Végül megjegyeztetik, hogy a 20. §-ban mindenütt a bizottság »visszavonás« kifejezés helyett: a »megvonás« kifejezést alkalmazandónak találta, mi folyománya annak, hogy már a fejezet czíme ily értelemben meg lett változtatva. A törvényjavaslat IV. fejezete a szabadalmi hivatalról szólt. A bizottság ezen fejezet czímét xa szabadalmi hatóságok« kifejezéssel találta helyettesitendőnek, miután a törvény helyes structurája szempontjából a szabadalmi ügyekben intézkedő összes szabadalmi hatóságok szervezése egy külön fejezetben szabályozandó. A 23. §. első bekezdése a bizottság által következőképen szövegeztetett: »A szabadalmak megadására a szabadalmi hivatal, megvonására és megsemmisítésére a szabadalmi hivatal, illetve szabadalmi tanács illetékes.« —• A törvényjavaslat 25. §-a első bekezdésének első mondata átszövegeztetett következőképen: »A bejelentési és megsemmisítési osztályok oly hármas tanácsban határoznak, melynek egy birói és két műszaki tagja van.« A 25. §. 5. bekezdéséből a bizottság törlendőknek tartja ezen szavakat: »szavazat-egyenlőség esetében az elnök szavazata dönt«. A 26. §. a szabadalmi felügyelők intézményét akarta meghonosítani. Ezen intézmény ellen számos aggály merült fel, melyeknek legfőbbikét azon érv képezte, hogy ezen intézmény a törvénynek alapelvével ellenkezik, mely a szabadalmazásra bejelentett találmányok