Képviselőházi irományok, 1892. XXVI. kötet • 840-870. sz.

Irományszámok - 1892-868. Törvényjavaslat a védjegyek oltalmáról szóló 1890. évi II. törvényczikk módositásáról és kiegészitéséről

868. szám. 115 A 2. §-ban körülirt korlátozással a kellő középút meg van találva és a nélkül, hogy egyedül a szó hangja részesülne oltalomban, a szókból álló védjegyek biztosítása mégis eléretik. Az utóbb bejegyzett védjegynek egy előbbivel való tévesztésre alkalmas hasonlatossága esetében követendő eljárás a jelen törvényjavaslatban határozottabban volt körülírandó (3. §.), nevezetesen azon perrendi elv volt kimondandó, hogy ily törlés iránti határozat hozatala előtt a megtámadott védjegy tulajdonosa és — a mennyiben a hasonlatosság nem szembeötlő, — szakértők is meghallgatandók. Nem ritkák azon esetek, melyekben valamely iparos, vagy kereskedő a védjegy jelentőségének és a törvényes szabályok nem kellő ismerete miatt árúmegjelöléseit vagy általában bejegyeztetni, vagy ezen bejegyzés megújítását kérni elmulasztja, más valaki pedig ezen körülményt fölhasználva, ugyanezen árúmegjelölést a maga részére védjegy alakjában bejegyezteti, sőt ezen bejegyzés alapján még a jogszerű birtokost bitorlási keresettel meg is támadja. Méltányos tehát egyrészt, hogy ily esetekben a régibb birtokos joga védelmeztessék, de másrészt szükséges az is. hogy a nagy közönség, mely különben az árú származása tekintetében félrevezettetnék, — érdekeiben szintén oltalmaztassék. Nevezetesen az utóbbi szempontból kívánatos, hogy nemcsak a régi birtokos védelmeztessék igazságtalan megtámadások ellen, hanem az ily módon szerzett vidjegy kitörülheto is legyen. Az ily törlési kereset azonban csak akkor leend hatályos; ha az nemcsak a védjegyoltalom első megszerzője, hanem annak azon utóda ellen is érvényesíthető, ki ily jogtalanság jellegével biró védjegyet tőle megszerzett. Csak akkor nincs helye ily törlési keresetnek, midőn a sértett fél árúmegjelölési gyakorlatával a másik fél részéről ugyanannyi, vagy hosszabb idő óta fennálló használat áll szemben. Hogy azonban a bejegyzett védjegy birtokosának hasonnemtí megtámadásoktól nagyon hosszú időn át ne kelljen tartania, a kereset elévülésére hét évi idő állapíttatott meg, mert ezen idő alatt elég alkalom nyujtatik az illetőnek arra, hogy másnak a kérdéses védjegyre fenforgó használatáról tudomást nyerjen. (4. §.). Az eddig folytatott védjegytörlési ügyek tárgyalásánál azon nehézség mutatkozott, hogy a tárgyalás folytatása, nevezetesen pedig a megtámadott védjegy birtokosának meghallgatása többször abban akadt meg, hogy a védjegy tulajdonosa oly államokban lakott, hol a rendes kézbesítés nehézségbe ütközött és belföldön lakó megbízott vagy nem létezett, vagy annak megbízása nem volt igazolható. Ennélfogva szükséges oly megbízottnak bejelentéséről gondoskodni (5. §.), kivel a felmerülő törlési ügyeket tárgyalni lehessen, vagy ha a védjegytulajdonos kellő képviseletről nem gondoskodott, meghallgatása nélkül is lehessen határozni. Más irányban hézagot mutatott a fennálló törvény annyiban, hogy az a kereskedelemügyi ministert védj egy törlési ügyekben a perköltségek, szakértői díjak, bélyegilletékek stb. megítélésére föl nem jogosította. Minthogy azonban méltányos, hogy az, a ki a máséhoz hasonló védjegyet bejegyeztetett, vagy az, a ki másnak védjegyét kellő ok nélkül megtámadja és ily módon indokolatlan költséget okoz, a költségek megtérítésére kötelezhető legyen, e tekintetben a törvényjavaslatban (6. §.) kiegészítőlég kellett intézkedni. A mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy a versenyző kereskedők és iparosok valamely védjegynek mulasztás miatt történt törlését arra használják föl, hogy a maguk részére azonos, vagy hasonló védjegyet sietve bejegyeztetvén, ez által az előbbeni védjegybirtokosnak talán hosszú éveken át elért eredményeit a maguk részére biztosítani igyekeznek. 15*