Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

84 513. szám. Daczára ezen álláspontnak, mégis szükséges a fenti szabályt törvénybe iktatni és azt az egymásutánt kötelezően megszabni, a melyben az állami megkötés az egyházi összeadáshoz áll. De ebben a sorrendben az egyházra sérelem nem rejlik. Mennél nagyobb jelentőséget tulajdonit valamely egyház a vallási aktusnak, annál inkább bele kell az egyháznak abba a sorrendbe nyugodni, melyben elsőként a polgári kötés áll. Hisz ha kiderül, hogy a vallási szertartás minden polgári erő nélkül való, ugy az a visszahatás, mely maguknál a jóhiszemű feleknél, de a nagy közönségnél is beáll, csak az egyház felelősségét fokozhatja. A javaslatban szabályozott sorrend nélkül a házasságoknak két nagy neme keletkeznék: állami és egyházi házasság. Előidézője a társadalmat fenyegető legnagyobb bonyodalmaknak. Alkalmas arra, hogy félrevezesse a nagy néposztályokat a házasság valódi jogi természete iránt. Ha az egyházi összeadás csak ott van megengedve, a hol polgári megkötés is volt: a köztudatban a különböző vallási felfogások daczára a házasság egységességének érzete meghonosul, mert a jogi és vallási érvényesség az esetek túlnyomó többségében találkozik. Azok az európai államok, a melyek a kötelező polgári házasság intézményét törvényeikben szabályozták, kénytelenek voltak az egyházi összeadás tekintetében ugyanazt az álláspontot elfoglalni, a melyet a javaslat magáévá tett. Még az olyan államok is, mint a kizárólagosan katholikus lakossággal biró Belgium, a mely e téren hajlandó volt a római katholikus egyháznak minden lehető engedményt megtenni, alkotmánya 16. czikkelyébe iktatta azt az elvet, hogy az egyházi áldást a házasság polgári megkötésének kell megelőznie. Az a rövid időszak, a mely alatt Belgium ezt a szabályt nélkülözte, az ez alatt keletkezett bonyodalmak még a klerikális pártokra is hatottak és a lelkiismereti szabadság legbuzgóbb hivei is a nemzeti congressuson, a viták alkalmával elismerték amaz elsőrendű társadalmi érdekeket, a melyek az alkotmány hivatkozott czikkelye mellett szólnak. Az alkotmány ezen alaptétele azóta változatlanul fennáll. Sőt a belga törvényhozás annak hatályosságát fokozandó, 1867. évi büntető törvényének 167. §-ában az ezen szabályt megsértő egyházi személyt az első esetben pénzbüntetéssel, ismétlés esetén pedig szabadságvesztés-büntetéssel rendeli fenyiteni. Azok a bonyodalmak és visszaélések, a melyek Francziaországban beállottak az okból, mert a X. év Germinal havának 18. napján kelt törvény 54. czikkelye a büntetési sanctiót nélkülözte, arra birta a franczia törvényhozást, hogy a Gode pénal 199. és 200. czikkében büntetést szabjon arra a papra, a ki az egyházi áldást polgári megkötés igazolása nélkül teljesiti. A nagy államok közül Olaszország polgári törvénykönyvében az egymásután kérdését nem érintette. »Szabad egyház a szabad államban* volt a jelszó, a mely hallgatásra birta a polgári törvénykönyv megalkotóit. Abból a föltevésből indultak ki, hogy az egyházi férfiakat hazafiasságuk, hiveik érdekeinek gondozása arra fogják birni, hogy a házasságkötésnél önkényt megtartsák azt a sorrendet, melyet a többi európai államok büntetési sanctiókkal biztositottak maguknak. E várakozásaikban csalatkoztak. A törvénykönyv életbelépte után néhány évvel azon házasságok száma, melyeket csak egyházilag kötöttek volt meg, már 120.000-re rúgott. 1873. óta az olasz törvényhozás úgyszólván szünetlenül foglalkozik az ebből eredő bajok megszüntetésével