Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

78 513. szám. A másik az, hogy intézkedések szükségesek • arra , is, hogy a házasság megkötése, az actus megtörténte után, azonnal az anyakönyvbe bevezettessék. Az első az egyházak önkéntes közreműködését kívánja meg. Ez csak akkor várható el, ha az állami törvény és az egyház házassági rendje közt nincs lényeges különbség. E feltétel viszont csak ott létesíthető, a hol az állam polgárai egy egyházhoz tartoznak és egy számszerűleg és politikailag jelentéktelen kisebbség, ha külön házassági törvény alatt áll is, az a jogegységet nagyban nem zavarja. A hol ellenkezőleg áll a dolog; a hol az állami rend és az egyházi rend között lényeges eltérés van, ott a házasságok megkötése tekintetében az egyházi közeg erős állami szabályok és állami ellenőrzés alatt áll, a mi, ha önként nem alkalmazkodnak az egyházak, összeütközésekre vezet. A másik feltétel alig érvényesülhet más módon, mint csak ugy, ha az anyakönyvvezető jelen van az egyházi formában végbemenő házasságkötésnél. És pedig jelen van azért, hogy a kölcsönös beleegyezés előtte történjék és ezt és egyéb körülményeket hitelesen tanúsíthasson. Jelenléte szükségszerű, ha nincs jelen, semmis a házasság Ez már nem egyházi megkötés, ez az egyházi és polgári megkötés összeforrasztása, mely nemcsak kétértelműséget foglal magában, de feltételezi az egyházaknak az állami törvényekhez való alkalmazkodását. Az a megoldás, hogy a polgári közegnek csak a meghívása szükséges semmiség terhe alatt, de megjelenése nem, fél-rendszabály és egy világosan meg nem határozott törvényhozási gondolatot foglal magában. Mert ha mint hiteles tanúsító van jelen a végbement actusnál, akkor nem meghívása, hanem jelenléte szükséges. Ha pedig nem annak szempontjából van jelen, hogy a consensus megadását hitelesen tanúsítsa, akkor a puszta meghívás megtörténtét miként lehet érvényességi kellékké tenni? Kétségkívül az állam elrendelheti, hogy a végbement megkötést a lelkész, a ki előtt történt, vagy a felek, kik házasságra léptek, a lelkész bizonyítványával vagy a nélkül jelentsék be az anyakönyvvezetőnek. Az első mód szaporítja az érintkezésnek szükségét az egyházi közegek és az állam orgánuma között. Ez nem kívánatos, mert csak oly rendezés kielégítő, mely az anyakönyvvezetést függetleníti az egyházi közegek szükségszerű közreműködésétől. A felek bejelentése a lelkész bizonyítványa nélkül nem szolgálhat elegendő alapul a közhitelű tanúsításra. Hamis, hiányos és késői bejelentések történhetnek, a mi csak a nyilvános anyakönyvek megbízhatóságát fogja csökkenteni. Ily fogyatékos rendezések, ha átmeneti intézkedésekül elfogadhatók volnának is, maradandó szabályozásra nem alkalmasak. Azok a bonyodalmak, melyek a fentiek szerint a házassági jogrendnek kizárólag állami kezelésbe vétele nélkül előállanak, önkénytelenül rávezetnek a kötelező polgári házasság intézményére. Az egységes jogrend érdekében kell e megoldási módot elfogadni, a mely a jogállam szükségképeni követelménye. A különböző megkötési alakzatok visszahatnak magának a jognak egységére; széttagolásra vezetnek az egyik irányban, szakadozottságot eredményeznek a másik téren. S a nagy törvényhozási czél, melyet elérni óhajtunk: egységesíteni és szilárd alapra helyezni a házasságot, feláldoztatnék egy oly eszmének, melyet következményeiben a törvényhozásnak elfogadásra már az okból sem lehet ajánlani, mert e reform czélja a kibontakozás zavaros jogi állapotainkból, ama megoldási mód pedig csak ujabb visszás jogi állapotokat teremtene.