Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

513. szám. 77 a mely előtt azt megkötötték. Volna tehát kettős anyakönyvvezetés, egyházi és polgári, még pedig nemcsak a házasságokra nézve, hanem a születések és halálozások tekintetében is. Egységes állami házassági jog feltételezi az egységes állami anyakönyvvezetést; de legalább is feltételezi azt, — még ha az állam a kettős anyakönyvvezetés alapján áll is — hogy az állam kötelező szabályokat alkosson arra nézve, hogy az állami törvény értelmében megkötött házasságok az anyakönyvekben miként vezettessenek be. Szóval az állam kénytelen volna megszabni a lehető legnagyobb részletességgel maguknak az anyakönyveknek vezetési módját, történjék e vezetés akár az egyházi, akár az e czélra kirendelt állami közeg által. Az egyházi közeg ugy a házasság megkötésénél, mint az anyakönyvek vezetésénél az államtól nyert, felhatalmazás alapján járna el. De azért egyházának tanait, egyházi felsöbbségének meghagyását és intézkedéseit szintén kénytelen volna követni. Működésére nézve kettős jogrend szabályai alatt áll. A közhitelességű jegyzéknek, a melyet vezet, e kettős jogrendet kell visszatükröznie. De ha e kettős jogrend közölt lényeges eltérés és összeütközés van, akkor az anyakönyv az eltérések és összeütközések feltüntetése, nem pedig a jogilag jelentős tények és állapotoknak az állami törvényeknek megfelelő tanúsítása. Oly államban, melynek polgárai számos hitfelekezet között vannak megoszolva és ezeknek mindenike jelentékeny számú hívekkel bir, az egységes állami házassági jog szükségkép eltér az egyházak jogától. El kell térni főleg az akadályok és a házasságok megszűnése kérdéseiben, ennélfogva abban is, mi érvényes házasság, mi nem, megszünt-e a házasság vagy fennáll. ; Az ily állam sem mondhat le arról, hogy csak azt az anyakönyvet ruházhatja fel közhitelességgel, a^mely úgy formájában, mint tartalmában az állami jogrendnek megfelel. Nem mondhat le arról sem, hogy önnön jogrendjének pontos elő tüntetését teljesen biztosítsa. Kényszeritse-e már most az egyházi közegeket arra, hogy az anyakönyveket az állami jogrendnek teljesen megfelelőleg vezessék? Ez az összeütközések bő forrását nyitja meg. Alkalmat ad lelkiismereti kényszer miatti panaszokra. Időről-időre oly compromissumokra vezet, mely sem az állami jogrend fenségével, mely a feltétlen érvényesülést követeli, sem az egyházak szabadságával, mely a jogállam álláspontja, nem lesz összeegyeztethető. Átmeneti állapotul az ily egyezkedések használhatók, maradandó rendezés alapját nem képezhetik. Nem lehet figyelmen kivül hagyni azt a felfogást sem, mely a szélsőségre hajló egyházi körökben nyilvánul. E szerint az anyakönyvek az egyház tulajdonai, melyek felett első sorban az egyház rendelkezik. Csak mellékesen szolgálnak az állam czéljainak is. Annyiban, a mennyiben az egyház rendje is megengedheti. Ily felfogás mellett anyakönyveket nem lehet állami közhitelességgel felruházni. Mihelyt az állam jogrendje eltér az egyházak rendjétől, oly állapotokra és tényekre nézve, melyekről közhitelű jegyzéket kell vezetni: előáll az állami anyakönyvek szüksége. Az állam vezethet a maga czélja, a maga rendje szerint anyakönyveket. Az egyházaknak szabadságukban áll ilyeneket a maguk czéljaira, a maguk szabályainak megfelelőleg vezetni. Közhitelességgel azonban csak az állami anyakönyv birhat, mert csak az hű tükre az egyetemes jogrendnek. Ismeretes, hogy a házasságok kétféle, egyházi és állami megkötési módozatai mellett, egységes állami anyakönyvek lehetségesek. Mellőzve e helyen annak bővebb fejtegetését, hol, minő indokok folytán és minő módozatok mellett létesíttettek: csak két mozzanatra óhajtom a törvényhozás figyelmét felhívni. Az egyik az, hogy ily rendezés mellett biztosítékok szükségesek arra, hogy a létrejövő házasságaz állam törvényének megfelel.