Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

74 513. szám. Mindkettő a hátterüket képező egyházi jogoknak kímélését és recipiálását tételezi föl* A hol a bevett vallásoknak egész rendszere alakult meg és hatja át a társadalmi életet, mint hazánkban: ott az általános kötelező polgári házasság intézményének behozatala iehet csak czélra vezető. Minden má3 megoldás csak egyházi szempontok előnyomulása árán lehetséges, a mi aztán az egyik vagy másik egyház túlsúlyára vezet. Az elérendő czélnak, de a jogállam hivatásának sem volna megfelelő, hogy az állam jogrendjének megalkotásánál jogrendezési tekinteteken kívül egyéb szempontoknak döntő súlyt tulajdonítson. Egységes rendezés és jurisdictio mellett a legbiztosabb és legkevesebb zavaroknak kiiett végrehajtási mód az, ha a házasságkötés tisztán állami közegekre bizatik. A házasság polgári megkötésének kötelező volta képes egyedül azokat a biztosítékokat szolgáltatni, melyeket a törvényhozásnak a házassági jog rendezése tekintetében keresnie kell. Ez a megkötési forma adja meg a lehetőségetarra, hogy egységes anyagi jogot teremtsünk. Ez a megkötési mód biztosítja az állam és egyház közötti békét. A határvillongásokat a jövőben lehetetlenné teszi. - A kötelező polgári házasság lehetővé teszi, hogy ugy az állam, mint az egyház mindegyik maga gondozhatja saját hatáskörében érdekeit, a nélkül, hogy e működésükben egymással összeütközésbe jönnének. A rendezésnek ezen neme megfelel a paritás elvének. Lehetségessé teszi, hogy a lelkiismereti szabadságot törvényeinkbe iktassuk. Egyedül a javaslatba hozott mód szolgáltatja azt a lehetőséget, hogy a honpolgárok status-kérdései biztos, határozott és egyöntetű alapra helyeztessenek. Végül ez teszi lehetővé az anyakönyvek oly berendezését, mely a köz- és magánszükségletnek egyaránt megfelelni képes. A házasság megkötésének módja az anyagi jogszab ilyok- szükségszerű következménye. A jogegységnek megfelél a megkötési alak egysége. 2. A házasság megkötésének kötelező egyházi alakja csak addig tartható fenn, mig a felekezeti jogrendszerek állami érvénynyel birnak és mig felekezeti kényszer létezik. Ez az alapja a kötelező egyházi összeadásnak, melynek elve a lelkiismereti szabadság törvénybe iktatása és az állami jognak az egyházak házassági jogától eltérése következtében jogosultságát elveszti. Az egységes házassági jog, minden honpolgárt egyaránt kötelező jogot akar teremteni, menten minden felekezeti felfogástól. Már pedig ez a fő-és döntő törekvés nem juthat érvényre, ha a megkötésnél a felekezeti felfogás újból érvényesül és a megkötés alakszerűségének meghatározásába beleviszik az egyik vagy másik egyháznak vallási felfogását. Ha az állam törvényében az egyházi vagy polgári megkötési formát a házasulok szabad választására bizza is, mindazonáltal kénytelen törvényében meghatározni azt, a mi — függetlenül a m?gkötés alakjától és a megkötésnél közreműködő közeg hitfelekezeti felfogásától — szükséges ahhoz, hogy az állam által elismerendő házasság érvényesen jöhessen létre. De az állam nem lehet figyelemmel — mindig az egységes jog szempontjából indulva ki — azon vallási felfogásokra és liturgiái szabályokra, melyek az egyik vagy másik egyházat vagy hitfelekezetet a házasság megkötése körül kötelezik és a melyek a házasság érvényességére is kihatással vannak. Ha immár a lelkiismereti szabadság álláspontjára helyezkedünk, ha a törvényesen bevett egyházak és elismert hitfelekezetek mellett az újonnan keletkezhető hitfelekezeteket