Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

513. szám. 71 világosán mondja, hogy ». . .az áttértre nézve az általa elhagyott egyház elvei semmiben sem kötelezőké. Az áttérés által az áttért egy más új jogrendbe lépett be és reá nézve az a viszony és állapot, mely a házasságkötés cselekménye által létesült, most már új jogrend uralma alá kerül, noha a házasságkötés cselekménye érvényesség tekintetében azon szabályok szerint Ítélendő meg, mely alatt létrejött. A házassági viszony minden további kifolyásaira nézve az új jogrend alatt áll. Itt tehát az a tétel, hogy a törvénynek visszaható ereje nincs, teljesen tárgytalan. Az 1868 : XLV1II. törvényczikk 1. §-a azt rendeli, hogy a vegyes házassági válóperekben mindkét házasfél illetékes bírósága itél. »Mindenik félre nézve saját illetékes bíróságának az illető fél saját hitelvei alapján hozott jogerejű Ítélete a kötelező«. A törvény itt nem különböztet a vegyes házasságok között, nem alkot azok körén belől két osztályt. Az egyikbe sorozván azokat, a melyek a kötés időpontjában már vegyesek voltak; a másik osztályba azokat, a melyek az egyik félnek a házasság után bekövetkezett áttérése folytán váltak vegyesekké. Egyszerűen minden vegyes házasságra rendeli, hogy az azokban élő felek mindegyikére »csak az illető fél saját hitelvei alapján hozott jogerejű itélet a kötelező«. Az ily különböztetés megtétele a törvénynek megváltoztatása volna, még pedig a vallásszabadság sérelmével; mert sérelem az, ha valaki oly felekezet egyházi bíróságának és egyházi házasságjpgának vettetik alá, melyhez nem tartozik. E sérelmet még fokozza az egyházi oldalról ajánlott módozat. Mert csak a katholikus egyház nyerné azt a privilégiumot, hogy a ki kebeléből egy más vallásra kitér, azért háza-sága felett az elhagyott egyház bíráskodik és alávetve marad a kánonjogi házasságjognak. De ha egy más egyház kebeléből tér ki valaki a római katholikus egyházba, akkor megfordított elv alkalmaztatnék Akkor már házassága nem marad az elhagyott egyház jogának alávetve. Akkor már nem ítélnének felette az elhagyott egyház bíróságai, hanem házassága azon vallás elvei szerint és azon egyház hatóságai által ítéltetnék meg, a melybe áttért. Az ily különböző mértékkel való mérés úgy a jogegyenlőséget, mint a bevett egyházak paritását sértené. Ha pedig azok, a kik egyházi részről ezt a megoldást ajánlják, készek a fentemiitett elvet minden vallásfelekezetre egyenletesen alkalmazni, ellentétbe jönnének a saját egyházuk elveivel, saját egyházuk tanaival. Akkor kénytelenek volnának azt elismerni, hogy ha egy vegyes házasság a görög-keleti vagy a protestáns házasfél áttérése folytán tiszta katholikus házassággá válik is, a házasság az áttért félre nézve felbontható. El kellene ismerniök azt a következményt, hogy ha két protestáns, két görög-keleti vagy két zsidó házasfél áttér a római katholikus vallásra, azért házasságuk felbontható marad »korábbi vallásuk szerint«, nem is jut a kánonjog és az egyházi jurisdictió alá, hanem marad az állami jurisdictió, vagy azon egyház szabályai és jurisdictiója alatt, melyhez a felek korábban tartoztak. Az egyházi részről ajánlott megoldási módozat tehát nem rendezést foglalna magában, de ujabb tarthatatlan állapotokat teremtene. A törvényjavaslatban ajánlott mód teljesen kizárja a vallásváltoztatással házasság okából űzött visszaélések lehetőségét; sértetlenül fentartja á polgári jogegyenlőség, a vallásszabadság és a bevett egyházak paritásának nagy elveit, rendet és biztosságot hoz be a vegyes házasságok jogviszonyába is.