Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

513. szám. 67 2. A házassági jognak lehetséges oly állami szabályozása is, mely nem alkot egységes jogot. Lehetséges azt oly módon is rendezni, hogy a házassági akadályok megállapításánál, valamint a házasság megszűnésénél az egyes egyházak tanai és szabályai döntő súlyúak legyenek. Ily módon létíejönne ugyan az állami jog, de annak körén belül volna több külön házassági jog, a különböző felekezetek szerint. Oly államokban, hol a lakosság túlnyomó nagy többsége egy valláson van, a hol a vegyes házasságok csekély számban fordulnak elő, a hol egy elenyészőleg csekély kisebbség már politikai okokból is kisebb figyelemben részesittetik, ilynemű rendezést, bár az politikailag is kétes értékű, több-kevesebb sikerrel meg lehet kísérelni. De hazánkban, a hol annyi bevett egyház van és mindegyike jelentékeny számú híveket bir, a hol a vegyes házasságok az összes házasságok 9*5°/o-át képezik, a hol már a történeti fejlődés folytán is oly éles érzék van az egyházakkal való egyenlő elbánás (paritás) iránt, a hol a jogegység nemzeti érdek: ott a rendezés ily terére lépni menthetlen politikai hiba volna. A jelen állapotok zavara nem enyésznék el, újra előállanának a vallási áttérésekkel űzött visszaélések, a vegyes házasságokból származó bonyodalmak. V E mellett semmi politikai czél nem volna elérve, még az sem, hogy az egyházi részrő az ily rendezés megnyugvással fogadtatnék. Különben is, épen viszonyaink közt az ily feladatnak meg kellene hiúsulnia. Mert mihelyt irányadó szempont, hogy az állampolgárokra vallásuk szerint különböző jogszabályokat kell alkotni: mindegyik egyház féltékenyen mérlegelné, van-e és egyenletesen van-e a hiveire alkalmazandó jogszabályok megalkotásánál az ő külön álláspontja is figyelembe véve és mert az ily kívánalmakat egyenletesen kielégíteni lehetetlen, maga a megoldás, melyet e téren keresnek, sikerre nem vezethetne. 3. Az átalános indokolás keretében nem hagyható figyelmen kivül a házassági jog reformjának az a módja sem, a mely a római katholikus egyház főpapjai részéről meg lőn jelölve. E mód három pontban foglalható össze: a) Érvényben hagyása az egyházi jognak, az egyházi jurisdictiónak a római és gurőgkatholikusok és keletiek számára, egységes állami jog és bíráskodás behozatala a többi állampolgárokra vonatkozólag. b) Módosítása az 1868: LIII. t.-cz. 8. §-ának és kimondása annak, hogy a katholikus felek közt kötött házasság, még akkor is, ha egyik vagy másik fél áttér, a kánonjog és az egyházi székek által ítélendő meg. Ugyanez állana arra a házasfélre, a ki a házasság megkötésekor katholikus volt és vegyes házasságra lépett, de a megkötés után áttért. , c) A vegyes házasságok tekintetében a püspöki kar emlékirata arra a módra utal, hogy a fennálló bonyodalmak megszüntetése egy jog és egy jurisdictio behozatala utján volna eszközlendő. Kétségtelen, hogy oly vegyes házasságoknál, a hol legalább az egyik fél katholikus, habár a házasság megkötése után vált is azzá, az emlékirat e jog alatt a kánoni jogot, a jurisdictio alatt az egyházi bíróságokat érti. E módozatok úgy vannak ajánlva, hogy ezek a »fenn ecsetelt zavarokat megszűntetnék és igy az állami czél, t. i. az egység létesítése a tényleges lehetőség határai közt, elérethetnék*. E mód alkalmazása mellett, — úgy állítják, — csak két házassági jog léteznék az országban, azon kétféle felfogáshoz képest, melynek a házasság dolgában az egyházak tagjai hódolnak; a kánoni jog a katholikus, az állami házassági jog a nem katholikus polgárok számára. Fel kell tenni, hogy a görög-keletieket a katholikusokkal egyenlő bánásmódban akarják részesíteni, miután döntő szempontul azt fogadják el, hogy az illető egyház szentségnek tekinti-e a házasságot vagy sem. 9«