Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.
Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról
62 513. szám. nem indíthatja meg azért, mert az utolsó együttlakás helyén egyházi biróság illetékes a házassági per elintézésére. De nem fordulhat az erdélyi egyházi birósághoz sem, mert az előtt meg az alperes lakhelye állapítja meg a biróság illetékességét, már pedig alperes az állami jogot alkalmazó királyi biróság területén lakik. Ennélfogva előállhat oly eset, a melyben az érvényben levő jog szerint a magyar állampolgár belföldön kötött, és az anyagi jog szerint fölbontható házasságát az arra illetékes biróság hiányában föl nem bonthatja. S előállhat ez az eset minden szándékosság nélkül, esetleg a szomszédos megyébe költözködés vagy hivatalos áthelyezés folytán. Az illetékességi kérdések e ziláltsága érthetővé teszi azt is? hogy a királyi és egyházi bíróságok közt az illetékességi összeütközések eléggé gyakoriak. Kétes, hogy van-e ilyen esetben jogszabály, melyet alkalmazni lehet, és hatóság, mely az összeütközéseket eldönthetné. A kir. Curia ugyanis csak a kir. biróságok közti illetőségi összeütközéseket döntheti el (1881 : LIX. t.-cz. 7. §.), a ministevtanács pedig a kir. biróságok és a közigazgatási hatóságok közt fölmerült összeütközések elintézésére van hivatva (1869 : IV. t.-cz. 25. §.). Az egyházi bíráskodással kapcsolatban áll a házassági kötelék feloldása czéljából kérhető hólttányilvánitás. Az 1868 : LIV. t.-cz. a holttányilvánítási eljárást kizárólag a kir. törvényszékek hatáskörébe utalja. A kir. törvényszék, tekintet nélkül a holttá nyilvánítandó házasfél vallására, jogo-mlt eljárni. A törvény e rendelkezése daczára azonban az Ítélet a római katholikus szentszékek előtt figyelembe nem vétetik és a halálozásra bizonyítékul el nem fogadtatik. A katholikus házasfél, ha újra házasságra akar lépni, hireveszett házastársának holttányilvánitását a szentszék előtt kénytelen kérelmezni. Az egyházi bíróság előtt folyó holttányilvánitási eljárás pedig, de különösen azok a föltételek, a melyek alapján valaki holttá nyilvánítható, lényegesen eltérnek a perrendtartásban foglaltaktól. Szükséges továbbá a törvényhozás figyelmét azon visszásságok egynémelyikére fölhívni, a melyek abbój erednek, hogy a köteléki és fölbontási perek az egyházi-, a házasságból eredő vagyonjogi perek pedig a királyi biróságok hatáskörébe tartoznak. Ily bonyodalmakat szül mindjárt a válóperrel rendszerint együtt járó nőtarjtási igény. Midőn a nő az egyházi bíróságnak a férj vétkességét megállapító felbontó Ítélete alapján kéri végleges tartási igényének megállapítását az arra egyedül illetékes királyi biróság előtt (1868: LIV. t.-cz. 22. §.), az utóbbit az egyházi bíróságnak Ítélete a vétkesség kérdésében nem köti, az igy megindított tartás-peiben is az egyházi bíróságtól teljesen függetlenül jár el, az őt kötelező törvénykezési szabályok alapján. Nem ritka az az eset, melyben a férj vétkességét igazoló jogerős egyházi bírósági ítélettel szemben a polgári biróság, az előtte lefolyt bizonyítási eljárás alapján, ítéletében a férj hibátlanságát állapítja meg és ez alapon a nőt végleges tartási igényével is elutasítja. Hasonló eset állhat be a férjtől elválasztott és ezt túlélő nőnek törvényes hitbére iránti kereseténél is. Még nagyobb a jogállapotok zavara a vegyes házasságoknál. Az 1868: LM. t.-cz. a vegyes házasságokra nézve rendelkezéseinek élére azt az elvet állította, hogy a házassági bíráskodás megoszlik és mindegyik félre nézve egyedül saját illetékes bíróságának, az illető fél saját joga alapján hozott jogerejű Ítélete kötelező. Ezzel a törvényhozás a vallásszabadság és a bevett egyházak közötti paritás elvét emelte
