Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

513. szám. • 247 törvényhozások is jelentékeny eltéréseket mutatnak az idevonatkozó kérdésekben. A törvényjavaslat ily körülmények közt különös súlyt az általánosabban elfogadott elvekre fektet és e mellett főképen arra törekszik, hogy a magyar házassági jogot nemzetközi vonatkozásaiban a hazai viszonyok követelményeihez képest szabályozza. A VII. fejezet rendelkezései három főszempont szerint csoportosíthatók. Foglalkozik ugyanis a nemzetközi jog szempontjából : 1. a házasság anyagi érvényességével (131 — 135. §§.); 2. a házasság alakszerűségeivel (136. §.); 3. a házassági perek kérdéseivel (137 —141. §§.). E rendelkezéseket a 142. és 143. szakaszok zárják be, melyek közül a 142. §. azon külföldiek házasságáról intézkedik, a kiknek állampolgársága meg nem állapitható, a 143. szakasz pedig a házassági jogviszonyoknak államszerződésekben való rendezéséről szól. A 131. §-hoz. A házasságok érvényességének megítélésénél a nemzetközi vonatkozásokban is különbséget kell tenni azon szempontok között, melyek az anyagi érvényesség és azok között, melyek alakszerűségek tekintetében irányadók. Anyagi érvényesség tekintetében a törvényjavaslat alapelve — egynémely később részletezendő kivételtől eltekintve — az, hogy a házasság anyagi érvényességének megitélésénél a házasuló felek hazájának törvényeiből kell kiindulni. Ezzel a jogi felfogással szemben áll az Angliában, bár nem kivétel nélkül elfogadott és az északamerikai Egyesült-Államokban is uralkodó ama rendszer, mely a házasságok érvényességét minden, tehát anyagi tekintetben is, azon jog szerint itéli meg, mely a házasságkötés helyén fennáll. A »locus régit actum« elvének a házasságok anyagi érvényességére való alkalmazása kétségkívül legegyszerűbb, de tarthatatlanságának igazolása végett elég legyen arra rámutatni, hogy egyetlen, bármely kis állam törvényhozása uralkodhatnék a »locus regit actum« elve mellett a többi államok joga felett s a hazai törvények kijátszására tág tér nyílnék, mert a felek házasságukat, mely a hazai törvények szerint érvénytelen volna, azon állam területén köthetnék meg, melynek törvényhozása azt a többiekkel ellentétben érvényesnek ismeri el. A törvényjavaslat tehát a fenforgó kérdésben a személyes jog alapján álló felfogásnak ad elsőbbséget s az utóbbi rendszer keretén belül is, nem a lakhely, hanem az európai kontinens törvényhozásának túlnyomó többségét követve, a honosság elvét fogadta el. Ez az általános elv s ezen az elvi alapon állanak — némi eltérésekkel — a törvényjavaslat VII. fejezetének nemcsak azon szakaszai, melyek egyáltalában a külföldön, hanem azok is, melyek a külföldi által belföldön kötött házasságokra vonatkoznak. A részletek, közül fontos az, hogy a törvényjavaslat 131. szakasza, mely a külföldön kötött házasságokról általában szól, különbséget tesz egyfelől a kor és cselekvőképesség, másfelől pedig az anyagi érvényesség egyéb kellékei közt. A 131. §. szerint a kort és a cselekvőképességet mindegyik félre nézve kizárólag a saját hazájának, az anyagi érvényesség egyéb kellékeit ellenben mindkét fél hazájának törvényei szerint kell megítélni. A kort ugyanis, melynek elértével valaki házasságra léphet és a cselekvőképességet mindegyik állam, tekintettel különleges viszonyaira, saját honosainak átlagos testi és szellemi érettségéhez méri. Érvényesnek kell tehát tekinteni a házasságot, ha kor és cselekvőképesség tekintetében a házasuló felek mindegyike saját honi törvényei követelményeinek. megfelelt.