Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

240 513. szám. polgári törvénykönyv (285. §.), a belga Avant Projet (245. §.) és a német birodalmi Entwurf (1457. §.) rendszerében is feltalálható. Az ellenőrzés az által válik hatályossá, hogy a mennyiben az arra jogosult szülő meggyőződést szerez arról, hogy gyermekének nevelése és gondozása el van hanyagolva, ezen körülményre a gyámhatóság figyelmét felhívja, mely a szükséges intézkedéseket a javaslat 120. §-ának útmutatása szerint elrendelheti. Az érintkezés módja a szülőknek, vagy a mennyiben a gyermekek harmadik személyek gondjaira lettek bizva, ezeknek a szülőkkel történt megegyezésétől' függ, ha pedig az érdekeltek e kérdésben megegyezésre nem jutnak, a döntés a gyámhatóságot illeti meg. Mivel pedig a gyámhatóságot eljárásában mindig csak a gyermekek érdekének szempontja vezérelheti, fel kellett őt hatalmazni, hogy mindannyiszor, valahányszor annak veszélye forog fenn, hogy a gyermeknek szülőjével való érintkezése annak erkölcsére vagy testi biztonságára káro-s befolyást gyakorol, minek eshetőségei: a szülő erkölcstelen életmódja, gyermekei iránt tanúsított határozott rosszindulata avagy általában közveszélyes volta, ezen érintkezést teljesen ki is zárhatja. VI. FEJEZET. Ágytól és asztaltól yaló elTálás. A javaslat a felekezeti felfogások és szempontok teljes mellőzésével a házasság felbontásának szabályozásánál kizárólag az állam érdekeit, a jog és erkölcsi rendet tekintette irányadóknak s ezek mellett az egyéni szabadság követelményeit is lehetőleg figyelembe vette; ezzel megóvta ezen kérdés megoldásában is azt az elvi álláspontját, hogy a házasság mint az állami törvény által rendezett intézmény, kizárólag annak elvei uralma alatt áll. A javaslatnak azon másik irányelve, hogy az állami érdekek biztosítása mellett az egyéni és ezzel egyszersmind a lelkiismereti szabadság is érvényesülést nyerjen, szolgáltatta az alapot arra, hogy a javaslat jelen fejezetében az ágy- és asztaltól való elválást mint különálló intézményt tette szabályozása tárgyává. Ezzel a törvényjavaslat módot akart nyújtani azoknak a házasfeleknek, kik, bár házaséletük tarthatatlanná vált, lelkiismereti meggyőződésük sérelme nélkül nem kérhetik a kötelék felbontását, hogy ezt mellőzhessék s csak az ágytól és asztaltól való elválasztás kérésére szorítkozzanak. A javaslat azon házasfeleknek is, a kiket megilletné a jog, hogy a házasság felbontását kérjék, de a kik azzal családuk iránti tekintetből, a gyermekek miatt vagy bármely más okból élni nem akarnak, lehetőséget akar nyújtani arra, hogy felbontó ok fenforgásakor kérelmüket ne legyenek kénytelenek a felbontásra irányitani, hanem az ágy- és asztaltól való elválást kérhessék, a melynek bírói kimondása egyéni felfogásuknak és érdekeiknek megfelel. Semmi állami érdek sem követeli, hogy a házassági kötelék felbontása a házassági életközösség megszüntetésének egyetlen módja legyen akkor is, ha azt a házastársaknak egyike sem kivánja. Ellenkezőleg méltánylást igénylő tekintetek parancsolják az egyéni és lelkiismereti szabadság figyelembevételét, midőn általa sem az egységes jogszabályozás, sem a jog- és erkölcsi rend sérelmet nem szenvednek. Ezekhez járul, hogy teljesen mellőzve a hitfelekezeti felfogást, lehetnek esetek, midőn a házastárs, ki a házassági kötelék felbontását kérheti, nem kivánja ezt a végső lépést megtenni, mert még van reménye, hogy a házassági viszonyon ejtett sebeket az idő be fogja heggeszteni, kereseti jogát azonban mégis érvényesíteni akarja, nehogy az elévülés következtében elenyészszék; (105. §.); ennélfogva csak a separatióra kívánja kérését szorítani.