Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.
Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról
513. szám. » 241 A javaslat a most érintett szempontoktól vezetve, vette fel rendszerébe az ágy- és asztaltól való elválást mint különálló intézményt, a mint az több külföldi törvényhozásban is, bár a javaslattól több irányban eltérőleg, meghonosult. A javaslattal egyező elvi állásponton van különösen a franczia, a belga, a németalföldi törvényhozás és sok tekintetben a hesseni Entwurf is, mig a Laurent-féle belga Avant Projet azzal, hogy a separatiót oly végleges állapotnak tekinti, mely megegyezésből megszüntethető ugyan, de a kötelék felbontására nem változtatható át, eltérő elvi alapon áll. Francziaországban különösen az ágy- és asztaltól való elválás intézménye különböző alakulásokon ment át. 1792-ben általánosságban megszüntették és helyébe mint új intézményt, a kötelék felbontását hozták be, de már az 1803. márczius 21-iki törvény a felbontás mellett párhuzamosan a separatiót is helyreállította, mely rendszer átment a Napóleoni codé civilbe. Miután az 1816. márczius 8 iki törvény a házasság felbontását eltörölte, ettől az időtől fogva az 1792. év előtti jog lett uralkodóvá, miglen az 1884. július 27-iki törvény a code civil rendelkezéseit bár több változtatással visszaállította. Az 1875. évi február 6-íki német birodalmi törvény 77-ik §-a értelmében oly esetekben, midőn az egyes országok törvényei szerint ágytól és asztaltól való örökös elválasztásnak van helye, a bírónak a házasság felbontását kell kimondani; a fennebbi törvény hatályba léptétől kezdve tehát a német birodalom területén az ágytól és asztaltól való örökös elválás intézménye többé nem létezik. A javaslat az egységes jogszabályozás tekinteteinek az ágy- és asztaltól való elválás intézményénél azzal tesz eleget, hogy a házastársakat, a kik a házasság felbontását kérhetik, valláskülönbség nélkül ágy- és asztaltól, való elválásra ugyanazon okokból bocsátja, a melyekből a házasság felbontását is kérhetik. Nem honosítja meg az ágy- és asztaltól való elválást önálló alakjában mint kötelező intézményt, hanem mindig felperes tetszésére bizza, hogy azt a felbontás helyett kérhesse. Mielőtt a biró a feleket ágytól és asztaltól elválasztaná, éppen úgy tartozik a törvényes bontó ok valóságát kutatni, mintha a kötelék felbontását kérték volna s ha ily ok meg nem állapítható, a sepajatiőra irányuló kérelmet is el fogja utasítani. Ekként módjukban áll a házastársaknak, hogy a házasélet megromlása esetében az együttélés bírói megszüntetését kérhessék a kötelék épségben tartása mellett, a nélkül mégis, hogy házassági kötelékük későbbi teljes megszüntetésének útja előttük elzáratnék. Teljesen megfelel ezen intézmény természetének és az egységes jogrendezés követelményének, hogy az ágytól és asztaltól való elválasztás esetében, mind a nőtartás, mind a gyermekek elhelyezésének és tartásának kérdése az elválasztás kimondásakor épen úgy nyerjen szabályozást, mint felbontás esetében. Ugyanez áll a vagyonjogi viszonyok tekintetébén is. Minthogy azonban az ágy- és asztaltól való elválás a köteléket nem érinti és igy alperes megfelelő törvényes rendelkezés hiányában újabb házasságköthetés tekintetében egészen felperes önkényének volna kiszolgáltatva, ennélfogva alperes érdekeinek és egyéni szabadságának védelme oly intézkedést tesz szükségessé, mely az említett függőségi viszonyt kizárva, mindkét házastársra nézve a paritás elvét állapítja meg. Ezen elvnek a javaslat az által felel meg, hogy ha a separatió már hosszabb ideig tartott a [nélkül, hogy a házasfelek a házassági együttélést visszaállították volna, mindkettejüknek, tehát alperesnek is megadja a jogot, hogy az elválasztást a kötelék felbontásává változtathassák át. Ily rendezéssel a házasfeleknek egymástól függő kényszerhelyzete ki lesz kerülve. Az a körülmény, hogy felperes akarata határoz abban a kérdésben, vájjon a biró a kötelék felbontása helyett ágytól és asztaltól való elválasztást mondjon-e ki, alperesre nézve sérelmes nem lehet. KÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. XV. KÖTET. 31 \
