Képviselőházi irományok, 1892. XIII. kötet • 438-481. sz.

Irományszámok - 1892-440. Törvényjavaslat, a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről

30 440. szám. Fenn kívánom tartani a tulajdonjog fogalmában gyökeredző szabad elhatározás jogát, és nem térek el az e tekintetben irányadó jogelvektől. A gazdasági haladás és az általános jólét emelése érdekében azonban ott, a hol több akarat követel érvényt, egyes eltérő akaratnak a közérdekkel szemben való alárendelését szentesíteni kell ; mert fejlettebb viszonyok között élő államok is belátták, hogy a tulajdon korlátlan használatának elve jelentékeny érdekeket sért, s fejlődés és gazdasági haladás csak ngy remélhető, ha a gazdálkodást a szomszédos érdekeltek többségének megállapodása, bizonyos okszerű korlátok közt irányítja. Ott tehát, a hol több érdek közös, a többség akaratának, az egyesek tulajdon használati jogával szemben, bizonyos fokig érvényt kell szerezni. Ez az elv vonul keresztül az előterjesztett törvényjavaslaton, nevezetesen az I. fejezetben a földbirtok gazdasági használatáról, a II. fejezetben a legeltetésről, a III. fejezetben az állattenyésztésről, a VII. fejezetben a kártékony állatok és növények irtásáról, s a hasznos állatok oltalmazásáról és a VIII. fejezetben a hegyközségekről szóló határozmányokban. A javaslat tizenkét fejezetre oszlik és a felsorolt fejezeteken kivül a IV. fejezetben a birtokhatár megjelölésének módozatait, az V. fejezetben a mezei dűlőutakat, a VI. fejezetben a faiskolákat és fásításokat, a IX. fejezetben a mezei rendőrséget, a X. fejezetben a kihágásokat és büntetéseket, a XI. fejezetben a hatóságokat és az eljárást, és végül a XII. fejezetben a zárhatározatokat tartalmazza. I. FEJEZET. A földbirtok gazdasági használatáról. A tulajdonjog fogalmából eredő szabad elhatározás jogát újabb jogfejlődésünk, különösen mióta az osztrák polgári törvénykönyv Magyarország nagy részében érvényben állott, nem korlátozta, hanem lett légyen a birtok tagositott határban, vagy tagositatlanban, saját birtokát mindenki tetszése szerint használhatta. Ezt az elvet fejezi ki a javaslat első szakasza is, azonban utalással a további határozmányokra, melyek mindjárt a 2., 3., 4., 5. és 6., továbbá a 8., 9., 10. és 11. szakaszokban a földbirtok szabad használatát bizonyos tekintetben korlátozzák. Az ezen szakaszokban foglalt határozmányok gazdasági életünk követelményeihez alkalmazkodnak; mert az ország nagy részében azon jogelvnek, hogy mezei földbirtokát gazdaságilag mindenki szabadon használhatja, szigorú alkalmazása a lakosság egy részének tönkrejutásához vezetne, a mint hogy már eddig is számos példa van arra, hogy egész községek, hol az úgynevezett három nyomásos gazdálkodás volt gyakorlatban, egyesek szabad gazdálkodása miatt anyagilag visszaestek. Népünk, különösen a keleti és északkeleti vármegyékben, ragaszkodik az úgynevezett nyomásos rendszerhez, a mely szerint egy község egész határa, vagy egyes határrésze megállapított vetésforgás szerint mivelhető, a mivel kapcsolatban az is meg van határozva, hogy melyik forgást, mely időben, miként míveljék és hogyan legeltessék? Szemben tehát a nép szokásaival, a törvényhozás nem zárkózhatik el attól, hogy a szabad gazdálkodásra való átmenetelt ne korlátozza; hanem gondoskodnia kell, hogy addig, mig a nép gazdasági műveltségének előhaladásával, saját jóléte érdekében, maga nem igyekszik a szabad gazdálkodásra átmenni, s mig a tagosítások az ország egy jelentékeny részében foganatosíttatni nem fognak, módot nyújtson arra, hogy a nép megszokott gazdasági életrendéből, egyes élelmesebb gazdák által, könnyelműen kizökkenthető ne legyen. A nézetek ez irányban eltérők. A dunáninneni és dunántúli vármegyékből, valamint az alföld egy jelentékeny részéből érkezett vélemények a javaslatnak azon intézkedéseit, a melyek a nyomásos gazdálkodásra