Képviselőházi irományok, 1892. VII. kötet • 226-287. sz.
Irományszámok - 1892-238. Törvényjavaslat a ragadós tüdőlob irtásáról
238. száttt. 25 területén lévő szarvasmarha-állományt folytonosai! tizedeli és pusztítja:-4marendelkezésünkre álló eszközökkel fel nem tartóztatható módon, végzetes biztossággal halad előre pusztitó útjában. Évről-évre mathematikai arányokban növekedő károkat okoz e betegség állattenyésztésünkben, mely a nemzetvagyon oly tetemes hányadrészét, népünk jólétének és az ország gazdasági fejlődésének oly fontos eszközét képezi. Ha fenyegetett állattenyésztésünknek mihamarabb nem sietünk segítségére, az eddig ismert, egyedüli gyökeres és biztos orvosló szerrel, t. i. a betegségnek csakis az Összes beteg és gyanús állatok leölése utján lehetséges kiirtásával: ugy biztosan el lehetünk készülve arra, hogy a betegség rövid néhány év alatt el fogja lepni az országnak egész területét; tehát azon vidékeit is, melyeket ma még — folytonos nagy küzdelemmel védve — menteseknek hiszünk; de a hol, sajnos, már most is minden untalan fedezünk fel veszélyes fertőzési góczpontokat. Akkor már aztán a baj többé helyre nem hozható csapásként fog nehezedni az ujabban oly örvendetes föllendülést nyert mezőgazdasági viszonyainkra, s a végromlás, a teljes megsemmisítés veszélyével fogja fenyegetni szarvasmarha-tenyésztésünket, melyet akkor már — habár készek volnánk milliókat is áldozni érte — többé megmenteni alig leszünk képesek. Bizonyítják e szomorú prognózis helyességét mindazoknak az államoknak ékesen szóló példái, melyek e téren már tapasztalatokat szereztek s jó példával haladtak előttünk; és melyek mindannyian sikertelenül küzdöttek a pusztitó betegséggel mindaddig, mig annak egyedüli biztos arkanumát: a kártalanítás mellett való teljes irtást alkalmazni nem kezdték, így tettek — mint alább részletesen lesz szerencsém ismertetni — Hollandiában, Svájczban, Badenban, Tirolban és Németországban, majd hosszú évek sikertelen kísérletei után ugyanerre a térre léptek Anglia és Északamerika; legújabban pedig — mint fentebb említeni szerencsém volt — monarchiánk másik állama, Ausztria is; és mindenütt mihamarább a kivánt siker jutalmazta a helyes út követését. Mindezeknél fogva kötelességem ellen vétenék, ha nem tenném meg az előterjesztést az iránt, hogy végre mi is, mielőtt még későn volna, s mielőtt még a kitűzött czél elérhetése túlságos nagy áldozatokat követelne, kövessük az e téren jó példával előttünk járt államokat s lehető haladék nélkül kezdjük meg a veszélyes betegségnek kártalanítás mellett való teljes kiirtását. Ezek a fontos czélok lebegtek előttem akkor, midőn a ragadós tüdőlob irtására vonatkozó törvényjavaslatot kidolgoztam; a mely javaslat egyszersmind az 1888. VII. t.-cz. némely rendelkezéseit módositó novelláiis intézkedéseket is tartalmaz; miután a most emiitett törvénynek a ragadós tüdőlob elleni intézkedésekre vonatkozó határozmányait a fentebb jelzett szempontoknak megfelelő értelemben módosítani szükséges. Ezeket általánosságban előadva, áttérek már most a javaslat egyes intézkedéseinek részletesebb megokolására; s e czélból van szerencsém előadni a következőket: Mint már fentebb is említeni szerencsém volt: a Németországgal kötött, s a f. évi V. t.-czikkbe iktatott állategészségügyi egyezmény zárjegyzőkönyvének 4. pontja szerint: az egyezmény 5. czikkében foglalt ama határozmány érvényesülése, mely azt mondja ki, hogy monarchiánkból a szarvasmarha bevitele csak azon fertőzött területekről (vármegyékből) tilalmazható, a melyek állatállományában a ragadós tüdőlob uralkodik: — attól a föltételtől van függővé téve, hogy állategészségügyi törvényeink a Németbirodalomban érvényes szabályokkal összhangzásba hozassanak arra nézve, hogy: a ragadós tüdőlobban beteg állatokat le kell vágni, és hogy a szarvasmarha-fajhoz tartozó többi állatokat, melyek a megbetegedett állatokkal ugyanazon helyiségben együtt állanak vagy állottak (tehát a fertőzés gyanújában levő állatokat) az utolsó betegségi eset megszűntétől (tehát az utolsó beteg állat levágásától) számított hat hó letelte előtt a fertőzött helyiségből legfeljebb közvetlenül levágásra szabad elszállítani, a birodalmon belül. JÜÓI'VH. IROMÁNY. 1892-97. VII. KÖT1T. 4
