Képviselőházi irományok, 1892. V. kötet • 158-192. sz.

Irományszámok - 1892-178. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a sommás eljárásról” szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

136 178. szám. A bizottság elismeri annak helyességét, hogy minden eszköz és mód foganatba vétessék, a mely a peres ügyek békés kiegyenlítését előidézni képes. De ezen eszközök csakis addig bírnak jogosultsággal, a mig azok által a felekre sem közvetve, sem közvetlenül kényszer nem gyakoroltatik és az egyezkedés megkísérlése magukra a felekre nézve hátránynyal nem jár. Oly ügyekben, a melyekben a felek személyesen járnak el és a hol a per tárgya csekélyebb értékű, a bíró egyeztető közbenjárása er ad meny teljes lehet. Az itt jelzett szempontok daczára a bizottság nem tartotta indokoltnak a bíróságnak megadni azon jogot, hogy csupán egyeztetés czéljából a per folyamán a feleket személyes megjelenésre kötelezze. Mert ha e czélból a törvény megjelenési kötelezettséget állapit meg, az annak eleget nem tevő felet perjogi következményekkel kellene sújtani. Már pedig ilyenek statuálására a bizottság fent jelzett elvi álláspontjából folyólag hajlandó nem volt. Figyelembe kellett továbbá venni azt, hogy a személyes megjelenés elrendelése, tekintettel arra, hogy a perek nagy részében a felek nem az itélő bíróság székhelyén laknak vagy tartózkodnak, azokra nézve nagy anyagi megterheltetéssel járna és figyelembe kellett venni továbbá azt, hogy ha az egyezség nem sikerül, a megjelenési költségek pervesztesség esetében gyakran azon felet terhelnék, a ki jogaiban bizva, teljesen jóhiszemííleg vonakodott egyezkedni. De a javaslat elfogadott rendszere és különösen annak 33. §-a, az ott szabott feltételek alatt megadja a bíróságnak a jogot, hogy a feleket megjelenésre idézhesse a tényállás felderítése czéljából. Ezen felül a 38. §. értelmében a felek személyes megjelenésre idézendők, ha azok kihallgatása helyt fog. Ezen esetek elégségesek és alkalmasak arra, hogy a biró a felek közt az egyezség létrejöttét megkísérelje. A személyes megjelenés kötelezettségét még ezen felül megállapítani indokoltnak nem mutatkozott. A ministeri javaslat második bekezdése helyett második és harmadik bekezdés gyanánt a következő szöveget javasoljuk: »Az egyezség vitás ténykörülményre vonatkozó eskütől is függővé tehető. A felek egyezséget köthetnek oly módon is, hogy csupán egyes vitás tény- vagy jogkérdést hagynak fenn birói eldöntés tárgyául. Ily esetben a bíróság a vitás kérdések eldöntése mellett egyebekben ítéletét a felek megállapodására köteles alapitani.« Az eredeti szöveg a feleknek minden közelebbi meghatározás és korlátozás nélkül megadta a jogot, hogy az egyezséget eskütől tehetik függővé. Ezzel szemben a bizottság az egyezségi esküt vitás ténykörülményekre szorítja. Mig az eredeti szöveggel szemben a bíróság keze teljesen meg volt kötve és az egyezség megvizsgálása tiszta alakszerűséggé vált volna, addig az ajánlatba hozott szöveg folytán a bíróság köteles leend megvizsgálni, vájjon az egyezségi eskü a törvényszabta kellékeknek megfelel-e ? Mert meg nem engedhető, hogy a felek, — akár egyezség esetében — jogi kérdéseket eskü által döntsenek el. Valamint az sem foghat helyt, hogy oly ténykörülmények, a melyekre nézve a felek előadásai megegyeznek, egyszóval a melyek nem vitás természetűek, eskübe foglaltassanak és ilyenképen az eskük száma ok nélkül szaporittassék. A második bekezdés azon eseteket szabályozza, a midőn a felek úgynevezett részleges egyezséget kötnek.