Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.

Irományszámok - 1892-24. Törvényjavaslat, a sommás eljárásról

24. szám. 81 kézbesítéstől van feltételezve. Ezen egyszerű feltétel a kézbesítésről való értesítés beérkezése után a tárgyaláson megjelent fél újabbi meghallgatása nélkül is megítélhető lévén az 50. §. ily esetben a megfelelő határozatot idő- és költségkímélés tekintetéből újabb szóbeli tárgyalás nélkül rendeli meghozatni, a mi a mai gyakorlattal is megegyez. Az 51. §. abból indul ki, hogy az ellentétes határozatok lehető tág körben elkerülendők és ezért a megjelent alperes társak védelmét nem csupán abban az esetben terjeszti ki a meg nem jelentekre is, midőn a vitás jog az alperes társakra nézve csak egységesen dönthető el, hanem a védelem közösségét mindazokra az esetekre megállapítja, a melyekben az egyik alperes előadása a másikra is jelentőséggel bir. E részben a §. megegyez a jelenlegi törvk. rendts. 112. §-ával és csupán világosabban szövegezi az abban kifejezett gondolatot. Felperes társak részbeni mulasztásáról — tekintettel a törvk. rendts. 67. §-ára, mely szerint azok egy közös képviselő által tartoznak fellépni — különös intézkedés szüksége nem forog fenn. Az igazolásra nézve az 52. §. a fennálló szabályokat minden kétség elkerülése végett világosan fentartja. NEG-YEDIK FEJEZET. Bizonyítás. E fejezet az 53—58 §§-ban mindenekelőtt a bizonyítási tételt, azaz azt a kérdést szabályozza, hogy mit kell bizonyítani? és e végre különösen a bíróság előtti beismerésről, a tagadásról, a köztudomásról, valamint a külföldi és a helyi vagy különszerü szokások és helyhatósági szabályok bizonyításáról intézkedik. Ez intézkedések felvételét főleg az a körülmény indokolja, hogy a bizonyítékok szabad méltatásának az 59. §-ban kimondott elve mellett kétségek merülhetnének fel az iránt, hogy jelenlegi perjogunknak ide vonatkozó általános rendelkezései továbbra is fennállóknak vagy eltörülteknek tekintendők-e? Ha azonban a javaslat e kérdésekkel már egyáltalán foglalkozik, nem szorítkozhatott jelenlegi jogunk szabályainak egyszerű átültetésére, hanem azokat a tisztultabb felfogásnak és a gyakorlati szükségletnek megfelelően újra kellett szövegeznie és módosítania. A javaslat általában a jelenlegi jog álláspontján áll, midőn mindenik fél kötelességévé teszi, hogy az ellenfél ténybeli állításainak valóságára nézve nyilatkozzék és így a kétes és kétségtelen tények szétválasztása által a peranyag tisztázásához és az igazság kiderítésének egyszerűsítéséhez hozzájáruljon. E felfogásból folyik mindenekelőtt, hogy a bíróság előtt beismert tényállítások bizonyításra nem szorulnak. Nem következik azonban szükségképen ebből a bíróság előtti beismerés visszavonhatlansága. Sem általános jogelvek, sem pedig perjogi czélszertíség nem követelik, hogy a beismerés kötelező ereje tévedés alapján megszüntethető ne legyen. A javaslat egyébiránt a mai jogtól e részben csak annyiban tér el, a mennyiben a beismerés megerőtlenitését a per folyamában is megengedi, holott a mai jog szerint a fél tévedését csak perújítással érvényesítheti. Hogy e részben a javaslat álláspontja czélszertíbb, ez nem igényel bővebb indokolást. Kérdéses lehet azonban, hogy a beismerés megerőtlenitésének feltételei, hogyan állapíttassanak meg. A javaslat abból indul ki, hogy az esetek különbözősége mellett legczélszertíbb a kérdés eldöntését in concreto a biróra bizni, a ki a feltételek fenforgását különben is a szabad bizonyítás elvéhez képest szabadon mérlegelné. Lehetnek ugyanis esetek, a melyekben a beismerés naegerőtlenitéséhez a beismerő nyilatkozat tételénél fenforgott tévedés bizonyítása mellett a beismert tényállítás ellenkezőjének bebizonyítása is szükséges. így, midőn a fél csak azért ismert be valamely tényállítást, mert azt fontosnak nem tekintette, e részbeni tévedésének kimutatásán felül az önmaga ellen tett tanúságot is ellenbizonyítással meg kell erőtlenitenie. Más esetekben ellenben elég lehet a tévedés bebizonyítása. így midőn a fél az ellene felhozott bizonyítékok súlya alatt ismer be valamely állítást és utóbb kiderül, hogy a felhozott bizonyítékok hamisak EÉPVH. IROMÁNY. 1892—97. II. KÖTET. 11 53—58. §§•