Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.

Irományszámok - 1892-24. Törvényjavaslat, a sommás eljárásról

£4. szátn, 79 könyvet, hanem a szóbeli tárgyalást teszi az itélet alapjává- A javaslat továbbá a felebbezési eljárásban megengedett beneficium novorum által elejét veszi annak, hogy a felek a tényállás lehető kimerítő jegyzőkönyvezését sürgessék, — a bíróság pedig a sürgetésnek engedni legyen kénytelen. Végre a javaslat a járásbíróság szabályszerű alakulásához feltétlenül megkívánja a jegyzőkönyvvezető alkalmazását, egyúttal pedig előirja, hogy a tényállást a biró mondja tollba. Mai sommás eljárásunk elfajulásának egyik oka kétségkívül az is, hogy sem a törvény, sem az ügyviteli szabályok nem kívánják meg a jegyzőkönyvvezető alkalmazását. Ezért gyakran előfordul, hogy a biró maga kénytelen a jegyzőkönyvet felvenni, vagy pedig, hogy a biró a hozzá nem illő jegyzőkönyvezést, mely őt felette hátráltatja is, az ügyvédekre bízza. A javaslat e részbeni intézkedéseinek biztositékát képezi a 160. §. 1. és 6. pontja. A 45—52. §-ok a tárgyalási határnap elmulasztásának következményeiről intézkednek. A javaslat e következmények megállapításánál nagyjában véve nem tér el a mai jog szabályaitól. Ezen álláspont indokolásául szolgál mindenekelőtt az a körülmény, hogy a javaslat a mulasztás következményeinek orvoslására szolgáló módot, t. i. az igazolást legalább ezúttal nem tartja módositandónak, nevezetesen pedig az ellentmondással (oppositio) helyettesitendőnek; mert nem kívánja a tervezett reformot alárendeltebb jelentőségű újításokkal megterhelni és igy annak meghonosulását megnehezíteni. A mulasztás orvoslásának megkönnyítése nélkül azonban nem volna indokolható a mulasztás következményeinek megszigorítását javaslatba hozni. Ez okból különösen alperessel szemben, ki az érdemleges tárgyalás megkezdése előtt mulaszt el tárgyalási határnapot, nem lehetett áttérni ama következetesebb és egyszerűbb szabályozásra, hogy ő a keresethez képest, tekintet nélkül annak ténybeli megállapítására, elmarasztalandó, hanem meg kellett tartani a mai jognak ama, habár csekély biztositékát, mely szerint a beismertnek tekintendő kereseti tényalap jogi megbirálásban részesül. — Felperessel szemben a javaslat abból indul ki, hogy a felek egyenjogúsága a mulasztás következményeinek egyenlő megállapítását követeli, és hogy alperesnek gyakran érdeke van abban, hogy felperes érdemleges elutasítását kieszközölhesse. A javaslat különben kifejezetten megengedi alperesnek azt is, hogy a meg nem jelenő felperessel szemben csupán az idézés feloldását és költségének megtérítését kérhesse. A javaslat egyébiránt 45. és 46. §-aiban megkülönbözteti az első és a folytatólagos tárgyalás elmulasztását. — E megkülönböztetés, habár eddigi törvényünkben nem nyert .ily határozott kifejezést, megfelel jelenlegi jogunknak és gyakorlatunknak. A javaslat nem vonja le a tárgyalás egységének elvéből azt a consequentiát, melyet a német birodalmi perrendtartás vélt elfogadhatónak. Ez a consequentia abban áll, hogy a folytatólagos tárgyalás elmulasztása ép azzal a hátránynyal jár, mint az első tárgyalás elmulasztása. Ha a fél csak a harmadik vagy negyedik tárgyalást mulasztotta is el, a megelőző tárgyalások eredménye is figyelmen kivül marad és a mulasztó fél egészen oly elbánásban részesül, mintha a tárgyalás meg nem tartatott volna. Ez a felfogás nem felel meg a valóságnak, hanem fictión alapszik. A tárgyalások tényleg megtartattak és valamint azok eredménye a fél ismételt szóbeli előadása nélkül is figyelembe vétetik akkor, ha a fél a folytatólagos tárgyaláson megjelen, úgy figyelembe veendő akkor is, ha meg nem jelen. Nem is lehet azt feltételezni, hogy az elmaradt fél a korábbi tárgyalások eredményéről le akar mondani, mert erről legalább minden tekintetben, nevezetesen saját beismeréséről még akkor sem mondhat le, ha megjelen. Ha a fél szándékát kutatjuk, sokkal természetesebb az a feltevés, hogy a fél azért maradt el, mert nem akar további előadással élni> hanem a már előadottak alapján kivan Ítéletet. — A német rendszer elfogadása csak egy előnynyel jár, t. i. azzal, hogy a bíróság, ha a megelőző tárgyalásokat figyelmen kivül hagyhatja, egyszerűbb tényállás alapján határoz. Azonban ezzel szemben ismét az áll, hogy a bíróság 45—52. §§•