Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.
Irományszámok - 1892-24. Törvényjavaslat, a sommás eljárásról
24. szám. 59 a melynek nem szabad azt eredményeznie, hogy az ily csekély értékű ügyek jogérvényes elintézése késleltessék és maga a jogorvoslat a polgári pereknek a törvényszékek előtti gyors lefoyását megakadályozza. IV. Birói szervezetünk egyik alapelvét az képezte, hogy az egyes biró hatáskörébe utalt polgári és bűnvádi ügyek felülbirálata az első fokú törvényszékek hatáskörébe utaltatott Ezen szervezeti elv, melyet az országbirói értekezlet az ideiglenes törvénykezési szabályokban ismét érvényre juttatott, az 1868 : LIV. t.-cz. a polgári ügyekre nézve megváltoztatta. A bűnvádi ügyekre nézve ezen elv hatályát az 1871 : XXXI. t.-cz. 17. §-a szüntette meg. Ha figyelembe veszszük, hogy ezen szervezeti elv mellett ugy a polgári, mint a bűnvádi ügyekben a jogorvoslati rendszer a lehető legszélesebb alapra volt fektetve, könnyen megérthető és megmagyarázható azon állapot, a mely a polgári perrendtartás megalkotása és az 1871 : XXXI. t.-czikk illető szakaszának életbeléptetése folytán az eljárás mindkét nemében előállott. Az a körülmény, hogy az elsőfokú társasbiróságok a járásbirói hatáskörbe utalt ügyek felülbirálatánál mint másodfokú bíróságok fel nem használtattak, eredményezte azt, hogy a forgalomnak növekvésével, mely a jogügyletek és ebből folyólag a perek számának növekedését idézi elő, a kir. itélő táblák és a királyi Guria oly nagy számú jogorvoslat elintézésére lettek hivatva, hogy ez által a bíróságok szervezete folytonos rázkódtatásnak lett kitéve. E felsőfokú biróságok a jogorvoslati rendszer meghatározása és a jelzett szervezeti elv folytán nélkülözték összeállításukban amaz állandóságot, mely a helyes birói szervezet elengedhetlen alapfeltételét képezi. A törvényhozás immár nem zárkózhatott el azon visszásságok felismerése elől, a melyek abból eredtek, hogy az elsőfokú társasbiróságok a felebbezési teendők elvégzésére egyáltalán fel nem használtattak. Már az 1877 : XXII. t.-cz. megalkotása alkalmával megtörtént ez irányban az első lépés. A járásbíróságoknak, mint kisebb polgári peres ügyekben eljárt bíróságoknak Ítélete ellen megengedett semmiségi panasz elbírálása a törvényszék hatáskörébe lett utalva. A felsőfokú biróságok évről-évre növekvő, a jogorvoslatok számának növekedése által előidézett hátraléka eredményezte azon intézkedéseket, a melyek a kir. táblák és kir. Curia birói létszámának emelése tekintetében tétettek. Mindezen kísérletezések eredményre nem vezettek. Vissza kellett térni azon szervezeti elvre, melyet 1868 : LIV. és 1871 : XXXI. törvényczikkek elejtettek. Ez eredményezte az 1883 : VI. törvényczikk megalkotását, a melyben az elsőfokú törvényszékek a járásbíróságok mint büntető biróságok felett a felebbezési teendők nagy részének elvégzésével ruháztattak fel; az eljárási elvek azonban változatlanul fentartattak. Azok a szempontok, a melyek még egy tisztán az Írásbeliség elvén nyugvó jogorvoslat rendszerben az elsőfokú társasbiróság, mint felebbezési bíróság felhasználását szükségessé teszik, fokozott mérvben érvényesülnek, ha a jogorvoslati rendszer a szóbeliség és közvetlenség elvére építtetik. A javaslat a járásbíróság hatáskörébe utalt sommás ügyekre nézve ezen elvet egész teljében érvényre juttatja. Kétségtelen, hogy a törvényszékeknek sommás ügyekben felebbezési hatáskörrel való felruházása, a helyes munkamegosztásnak alapfeltétele. De bármily fontos legyen is ezen körülmény, egymagában a hatáskör kiterjesztésének indokát esak annyiban képezheti, a mennyiben ez által a birói ítélkezés minőségileg csorbát szenvedni nem fog; és a mennyiben ettől tartani lehetne, ha nem merülnek fel olyan indokok, a melyek az ilyen rendelkezést nélkülözhetlennek tüntetik fel. 8*
