Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.
Irományszámok - 1892-24. Törvényjavaslat, a sommás eljárásról
24. szám. 51 különösen a kisebb értékű sommás perekben egy oly gyors és olcsó behajtási módot nyújtani, a melyben azon törekvés, a mely az 1877 : XXII. t.-cz. megalkotását előidézte, fokozottabban érvényesülni fog. III. A javaslat jogorvoslati rendszerének megállapításánál első sorban az eljárási elvek és azon törekvés szolgáltak irányadóul, hogy magában a jogorvoslati eljárásban is a szóbeliség és közvetlenség lehetőleg érvényre jusson. Figyelemmel kellett lenni a járásbíróságoknak ezen javaslatban szabályozott hatáskörére, továbbá arra, hogy a meghonosítandó jogorvoslati eljárás által, a felebbezési bíróságok szervezetében, de különösen a kir. táblák összalakitásában változásoknak szüksége be ne álljon. Végül figyelemmel kellett lenni arra, hogy a jelenleg fennálló és a polgári eljárást szabályozó törvények eddigelé is a jogorvoslatokat minő megszorításoknak voltak kénytelenek alávetni. Kétségtelen az, hogy oly jogorvoslati rendszer, mely szerint a felebbviteli biróság kizárólag az első fokként eljáró biróság által felvett jegyzőkönyv, vagy a felek által előterjesztett periratok alapján vizsgálja felül az ügyet és e mellett törvényes bizonyítási szabályokhoz van kötve, sokkal szélesebb alapon határozhatja meg azon eseteket, a melyekben jogorvoslatnak helye van: mintsem ha ezzel ellenkező elvek szolgálnak alapul. Az írásbeliség elvén nyugvó jogorvoslati rendszer a jogkereső közönségnek a kettős felülbirálatot az ügyek majdnem minden nemében biztosithatja. Kétségtelen az is, hogy az ily alapon szervezett jogorvoslati rendszer a felek részéről lehetőleg kevesebb költséggel jár és az azzal való élés, a személyes közreműködést nem teszi szükségessé. Ha azonban a jogorvoslati eljárásban a szóbeliség és közvetlenség elvét érvényre akarjuk juttatni és ennék folytán a feleknek a felsőfokú bíróságok előtti közreműködését nem nélkülözhetjük; ha a bíróságok ideje és ereje az egyes peres ügy elintézésénél fokozottabb mérvben vétetik igénybe: akkor az eljárási alapelvek folyományaként beáll a jogorvoslatok megszorításának szüksége. Az 1868 : LIV. t.-cz. sommás ügyekben, — a semmiségi panasztól eltekintve, — minden megszorítás nélkül kétszeres felebbezést engedett meg. És daczára annak, hogy a sommás ügyek felsőfokú elbírálása kizárólag a járásbíróság előtt felvett jegyzőkönyv alapján törtéut, ezen perek számának növekvése és az ezen növekedéssel járó felebbezések számának szaporulása a törvényhozást már 1881-ben arra indította volt, hogy a sommás ügyek jogorvoslatait revisiónak vesse alá. Ezen revisió czélja kiválóan az volt: hogy ugy a fennállott kir. ítélőtáblák, mint pedig a magy. kir. Curia az ezen ügyekben beadott jogorvoslatok által működésükben teljesen meg ne akadályoztassanak. A törvényhozás az 1881 :LIX. t.-cz.-ben oly intézkedéseket vett fel, a melyek e czél elérését közvetlenül és közvetve előmozdítani alkalmasak. A 47. §-ban meghatározza azon eseteket, a melyekben harmadfokú elbírálásnak helye nincsen és ezt az ítéletek egybehangzóságához — mint ismérvhez — köti. Közvetve pedig annyiban, a mennyiben az idézett t.-cz. 37. §-ában meghatározza azon sommás ügyeket, a melyekben a felebbezésnek az itélet végrehajthatóságára felfüggesztő hatálya nincsen. Az ítéletnek a felebbezésre való tekintet nélkül megengedett végrehajthatóságában, eltekintve az ezen intézkedést javasló egyéb törvényhozási indokoktól, kétségtelenül az alaptalan felebbezéseknek egyik korlátozása rejlik. Az érvényben levő jog szempontjából szabály szerint minden sommás ügy kettős felülbirálatnak lehet alávetve, és a korlátozás, melyet fentebb érintettem, csak kivételt képez. 7*
