Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.

Irományszámok - 1892-24. Törvényjavaslat, a sommás eljárásról

24. szám. Í05 illeti, hogy akkor, ha a felsőbiró Ítéletét nóvumokra is alapithatja, ebben a törvény által biztosított instantiák számának megrövidítése rejlik, ez ellen elég arra hivatkozni, hogy az instantiamegrövidités ily értelemben nem kerülhető el másként, mint ha a felső birót mindenütt, a hol az elsőbiró valamely ajánlott bizonyítást fel nem vett, sőt a hol valamely felhozott tény elbírálásába nem bocsátkozott, arra kötelezzük, hogy az elsőbiró ítéletének feloldásával újabb tárgyalást, vagy legalább újabb ítélethozatalt rendeljen el. Ezt a consequentiát még jelenlegi jogunk sem fogadja el szorosan és annak elfogadása oly hátrányokkal járna, a melyek az elérni vélt előnynyel nem állanának arányban. A feloldás ugyanis nemcsak felette szaporítja a bíróságok munkáját és húzza el a perek végbefejezését, hanem igen kényelmes és visszaélésre alkalmas módot nyújt a felsőbíróságnak, hogy az ügyet legalább pillanatra elintézze és attól egyelőre szabaduljon, a mely visszaélés lábrakapása ismét arra ösztönzi az alsó birót, hogy minden lehetséges bizonyítékot felvegyen és igy munkáját szaporítsa és a feleknek felesleges költséget okozzon. A dolog pedig valóban ugy áll, hogy a félnek csak arra van törvényes joga, hogy ügye többszörös megvizsgálásban és megítélésben részesüljön, de nem arra is, hogy ügyének minden részletkérdése, a jogvitának minden eleme többször elbiráltassék. A bírói hatáskör és illetékesség nem a részletkérdések, hanem a jogügyek szempontjából van megállapítva. Az pedig, hogy a nóvumok megengedése nem oly veszélyes a tárgyalás rendjére nézve, mint ezt különösen a revisio in jure védői állítják, más országokban tett tapasztalatok eléggé bizonyítják. Ezek szerint a nóvumok, legalább a némi nehézséget okozó ujabb bizonyításfelvételek, a felebbezési szakban aránylag ritkán fordulnak elő. Sőt hivatkozni lehet arra is, hogy nálunk a sommás eljárásban nóvumok az első-biróság előtt most is a tárgyalás végéig felhozhatók, a nélkül, hogy ebből érezhető zavar származnék. A tényállás előadásának és kiderítésének súlypontja ezentúl is az első-biróságnál fog maradni, mert hisz mindenki igyekezni fog, hogy már az első-biróságnál pernyertes legyen. A rosszhiszemű fél ellen pedig, ki nóvumait szándékosan a felebbezési eljárásra halogatja, a javaslat 163. §-ában a költségek viselésére vonatkozó szabály]yal intézkedik. A felebbezési bíróság teendőinek azon szaporodásával szemben pedig, mely a nóvumok felhozhatásából ered, nem szabad figyelmen kivül hagyni egyrészről azt, hogy a gyakran felesleges feloldások elesnek, másrészről pedig azt, hogy a kilátás, a melyet az új tárgyalás nyit, hogy t. i. a felebbezési bíróság nemcsak az első-biróság ítéletének formális megbirálására szorítkozik, hanem hogy előtte a materialis igazság fog kiderülni, az igazságtalanul perlekedő felet óvatossá fogja tenni a felebbezés kétélű fegyverének használatában. Egyébként a 147. §. nemcsak új tényeknek és bizonyítékoknak, hanem új jogoknak felhozását is megengedi. Nem tehet lényeges különbséget, hogy az új tényálladék közvetlenül, vagy pedig csak közvetve, t. i. az által bír befolyással az ügy eldöntésére, hogy egy ellenjogba concludál. Visszás volna, hogy pl. a csalás kifogása meg legyen engedve, az exceptio non adimpleti contractus ellenben általában nem, mert az a szerződésből eredő ellenjogot érvényesít, és ismét az exc. n. adimpl. contr. is meg legyen engedve, ha oly alakban szerepel, hogy a követelő fél részéről való ellenteljesités a szerződés feltételéül lett kikötve. Ehhez járul, hogy az új jogok felhozásáuak kizárása meddő vitákra vezethet abban a kérdésben, hogy valamely előadás új jogot, vagy pedig csak új tényt képez-e, igy pl. az exceptio retentionis esetében stb. A szükséges korlátolás abban rejlik, hogy csak védelem- és ellentámadásként lehet új jogokat felhozni, ellenben nem kereset vagy viszontkeresetként, a mely korlátolás úgy a §. szavaiból, mint a 143. §-ból is kitűnik. Különösen kiemelendő, hogy a 147. §. szerint az első-biróság előtt tett beismerés, valaKÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. II. KÖTET. U