Képviselőházi irományok, 1892. I. kötet • 1-23. sz.
Irományszámok - 1892-4. Törvényjavaslat, az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról
4. szám. 33 A ma 700jfrtot élvező tisztviselők legnagyobb része a javaslat szerint magasabb fokozatba fog jutni s annak a csekély számú tisztviselőnek, a ki 700 frtos fizetésében megmarad, helyzete tetemesen megjavul az által, hogy a rangsorban egyszerre számos ranghelylyel előlép s igy a magasabb fokozatba való előlépése jóval közelebb hozatik, mégis, hogy az illetmények szabályozása folytán a tisztviselőt még ily csekély károsodás se érhesse, felveendőnek tartom a §-t. A 20. §. azokat a kivételeket sorolja fel, a melyekre a törvény nem lenne kiterjesztendő. Ezeknek a kivételeknek megállapításánál két szempont vezérelt. Az első az, hogy első sorban a tulaj donkép eni állami administratio keretébe tartozó tisztviselőkre terjeszkedem ki, de érintetlenül hagytam s külön szabályozásnak tartottam fenn az állam különböző magángazdaságainál alkalmazottakat, a másik az volt, hogy egyes oly ágazatok közül is, a melyek még az állami administratio mellett megférnének, a melyeknél a határvonal nem oly éles, kihagytam azokat, a melyek újjászervezése küszöbön áll, vagy a mely intézmények oly egészen új keltűek, hogy sem azokat a hierarchiába végleg besorozhatóknak, sem illetményeiket és más tisztviselői állásokhoz viszonyitott állásukat végleg arányosithatóknak nem tartottam. Kihagytam a magángazdálkodás körébe tartozókat azért, mert ezekre nem alkalmazhatók azok az elvek, a melyek alkalmaztattak föntebb az állami tisztviselőkre. A jelentkezők száma, a kereslet és a kínálat törvénye ezeknél az ágazatoknál teljes mérvben érvényesül; másodszor az államnak különös óvatossággal kell ezen a téren, a hol a megfelelő állásban levő magánalkalmazottak illetményeire is bizonyos szabályozó befolyást gyakorol, a versenyzésnek még a látszatát is kerülni; harmadszor, az ezeknél az ágazatoknál alkalmazottak jobbára viszonylag előnyösebb helyzetben vannak, átalában jobban vannak díjazva s legnagyobbrészt a piaczi viszonyokhoz idomuló természetbeni járandóságokat is élvezvén, náluk ott is, a hol a készpénzbeli fizetés csekély, a megélhetés feltételeinek hiánya anynyira nem érezhető; végre negyedszer kizártam a magángazdaság körében alkalmazottakat azért, mert az a nézetem, hogy a mennyiben ezek illetményei szintén javítást vagy szabályozást igényelnének — minthogy a tulajdonképeni állami administratióval nincsenek szerves összeköttetésben — helyesebb illetményeiket akként javítani, hogy az általuk kezelt ágazatok tevékenységűk által fokozható jövedelméből részesittessenek bizonyos hányadban. Kihagytam továbbá azokat, a kik külön törvények hatálya alá vannak helyezve és végül azokat, a kik nem rendszeresített tiszti minőségben, hanem szerződés mellett, vagy felmondás feltételével vannak alkalmazva. A javaslat határozmányai alól ugyanebben a §-ban kivétetik ugyan a pénzügyőrség legénysége, de egyúttal zsoldja fejenkint napi tiz krajczárral emeltetik. Ma a szemlésznek 1 frt 30 kr., a fővigyázónak 1 frt, a vigyázónak pedig 80 krnyi napi zsoldja van, a mi tekintettel a megélhetési viszonyokra, a pénzügyőrség szolgálatának mmdinkább súlyosbodó voltára és az ennél a testületnél igényelt különös megbízhatóságra, csakugyan elégtelen s igy a javasolt s a legszerényebb mérvre reducált zsoldjavitás teljesen jogosultnak mondható. A 21. §. a törvény végrehajtásáról a törvényhozásnak teendő jelentés iránt intézkedik, míg a 22. §. a törvény hatálybaléptének idejét 1892. július l-re teszi s a végrehajtás iránti rendelkezést foglalja magában. A törvény hatályba léptét 1892-ik évi július 1-seje előtti időre tenni nemcsak azért nem lehetett, mert annak alkotmányos tárgyalására is kellő idő hagyandó, hanem azért sem, mert a végrehajtásra vonatkozó terjedelmes és soknemű intézkedések megfelelő előkészítése huzamosb időt igényel. A törvényhozásnak teendő jelentés határideje annál a nagy terjedelmű jogkörnél fogva, a mely a kormányra ruháztatik, a törvény hatálybaléptét követő lehetőleg rövid időre volt teendő KÉPVH. IROMÁNY. 1892—97. I. KÖTET. 5
