Képviselőházi irományok, 1892. I. kötet • 1-23. sz.

Irományszámok - 1892-4. Törvényjavaslat, az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról

4. szám. 2b ból is, Mert az elv alkalmazása nélkül egyrészt, a mikép azt az imént jelezni volt szerencsém, maga a fizetésrendezés művelete mindenesetre jóval többet venne igénybe, másrészt mert az államra háromlő s már most is folyton súlyosbodó nyugdíjteher kétségtelenül sokkal nagyobb lenne, ha az illetmények javításának egy részét nem a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó lakpénzekre, hanem majdnem kizárólag a törzsfizetésekre alapitanók. De harmadszor mellőzhetlenné teszi ennek az elvnek érvényesítését a mai tényleges állapot, a mely szerint a fővárosban alkalmazott állami tisztviselők, a mennyiben fizetésök ezer forintot nem halad meg, drágasági pótlékban részesülnek, mellőzhetetlenné, mert ez által az intézkedés által is meg van már adva a megkülönböztetés a főváros és a vidék között, és hacsak mértéken túl nem akarnánk egyes illetményeket emelni, a fizetésrendezésnél lehetetlen lenne azt a különbséget, a mely a fővárosi nagyobb lakpénzek s a drágasági pótlék folytán a fővárosi és a vidéki állami alkalmazottak illetményei között megvan, a rendezés keretébe okszerűen beleilleszteni. Az illetmények szabályozásából az államra háromló teher lehető mérséklése érdekében különösen kívántam azt az elvet érvényesíteni, hogy a nyugdíjteher különben is óriási emelkedésének mellőzése végett a nyújtandó illetménytöbblet lehetőleg ne a nyugdíjba beszámítható törzsfizetésekben, hanem a nyugdíjba be nem számitható lakpénzekben érvényesüljön. Ennek az elvnek teljes következetességgel való keresztülvitelében azonban akadályt képezett az a körülmény, hogy — a mint fennebb voltam bátor arra utalni — a hasonló állásokat betöltő tisztviselők illetményei között óriási különbség van, hogy az illetmények javítása egyes ágazatoknál már keresztülvitetett, szóval gátolt az a körülmény, hogy nemcsak az illetmények javítása, hanem az évek hosszú során át egyenetlenül fejlődött hierarchicus viszonyok rendezése, azoknak a rangosztályokkal való összhangba hozatala képezi a feladatol. Ennél az összhangba hozatal és arányosításnál nemcsak a mai állapotokra szorítkozhattam, hanem az administratio küszöbönálló reformjánál fogva arra is tekintettel kellett lennem, hogy az e reformból kifolyólag a törvényhatóságoknál és az azoknak alárendelt hatóságoknál és hivataloknál szervezendő állások minden nehézség nélkül a már államilag kezelt igazgatási ágazatokkal megfelelő arányba hozva legyenek az illetmények rendszerébe foglalhatók. Mindezekkel ugyan a fizetésnyujtás módozatainál alkalmazott alapelvek nincsenek kimerítve, itt azonban csak az általános szempontokra véltem szorítkozhatni, a különösekre, már az áttekinthetőség érdekében is, a javaslat részletes rendelkezéseinek indokolása alkalmával lesz szerencsém kitérni. Ezek után áttérek a javaslat részletes rendelkezéseinek ismertetésére. A javaslat három fejezetre oszlik. Az első az állami tisztviselők, a második az altisztek és szolgák illetményeiről rendelkezik s mindkét fejezet magában foglalja azokat a maradandó jellegű határozatokat, a melyek a fizetésszabályozás míveletének fokozatos keresztülvitele után az állandó szabályokat képezendik, mig a harmadik fejezet a végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseken és egyes, szorosan a fizetésszabályozáshoz nem tartozó szabályok törvénybe iktatásán kívül, a szabályozásnak emiitett fokozatos keresztülvitelére vonatkozó rendelkezéseket s végül azokat a kivételeket tartalmazza, a melyekre a szabályozás nem terjeszkednék ki. I. Az illetmények és rangviszonyok mai szabályozatlan voltából való kibontakozásra legczélszerűbbnek látszott azt az alapelvet elfogadni, hogy az illetmények mérve és a tisztviselő rangja között szoros összefüggés létesíttessék. Habár ez a különben általán elterjedt rendszer teljes tökélyűnek nem mondható, mégis az által, hogy a czélt, a mely szerint az állami tisztviselő javadalmazása az általa elfoglalt állással egybekötött hatáskörrel, a hozzá megkívánt W*PVH. IROMÁNY. 1892—97. I KÖTET, 4