Képviselőházi irományok, 1892. I. kötet • 1-23. sz.

Irományszámok - 1892-4. Törvényjavaslat, az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról

24 4. szám. kilátást az előmenetelre, hogy a tisztviselő akkor, ha fokozott szükségletei támadnak, azokat kielégíthesse. Ennek az elvnek helyes alkalmazása a mellett, hogy a méltányos igényekkel is számol, az administratio érdekéből is különösen megbecsülendő, mert állandóan ébren tartja a munkakedvet. Mindezeknek az elveknek folyományakép a fizetésnyujtás módozataira nézve arra a következtetésre kell jutnunk — a minthogy az minden államtisztviselői hierarchiánál érvényesülni is szokott — hogy a magasabb fizetésbe való jutásnak két módját különböztessük meg. Módját kell ejtenünk először is annak, hogy bizonyos magasabb fizetésekbe csak kizárólag érdemessége és alkalmazhatósága utján juthasson a tisztviselő, de másodszor lehetővé kell tennünk azt is, hogy, ha a tisztviselő valamely magasabb állásra kiválóan alkalmasnak és képesnek nem is tartatik, de egyébkép kifogástalanul szolgál, ne vonassék meg tőle az előlépés minden lehetősége, hanem — hacsak fegyelmi vétség esete nem forog fenn — részesüljön bizonyos mérsékeltebb határig fizetésemelésben, a melynél nem az érdemesség és az alkalmazhatóság, hanem kizárólag a rangsorban kifejezésre kerülő hosszabb szolgálati idő, az u. n. anciennitás legyen irányadó. Ennélfogva nemcsak arra van szükség, hogy a tisztviselői állások, a hatáskör, a felelősség, a megkivánt elméleti és gyakorlati előképzettség stb. ily szempont alapján megkülönböztessenek s hogy igy a felebbvaló és az alárendelt közti viszony a külső beosztásban is nyilvánuljon: hanem arra is szükség van, hogy a tisztviselő munkakedvének folytonos élesztése végett előléptetési igénye az administratio érdekeivel helyes összhangba hozassák, más szavakkal, hogy a fizetési különbözetek megállapitásánál oly főbb tagolatok s ezeken belül oly kisebb fokozatok állíttassanak fel, a melyek ennek az elvnek alkalmazhatóságát lehetővé teszik. A másik szempont, a mely a fizetésnyujtás módozatainak megállapitásánál szintén nem téveszthető szem előtt s a mely szintén minden állambeli tisztviselőfizetési rendszernél érvényre jut, kifejezést nyer már mai fizetési rendszerünkben, és ez az, hogy nyújtsunk a tisztviselőnek állandó fizetést, a melyre minden körülmények között igénye legyen, a mely nemcsak tiszti minőségéhez és állomáshelyéhez, hanem — úgyszólván — személyéhez fűződik, részére a megélhetés folytonosságát biztosítja és legyen a tisztviselő illetményeinek egy másik része, a mely az állomáshely viszonyaihoz s a megélhetésnek általános ismérvek szerint drágább vagy olcsóbb voltához idomuljon. Mai fizetési rendszerünk szerint majdnem kivétel nélkül minden tisztviselőnek fizetésre s e mellett lakpénzre van igénye. A lakpénz-járandóságokra nézve csakis a főváros és a vidék között tétetik némi különbség, a mely eltérésben azonban még megközelítőleg sem érvényesül az az egyenlőtlenség, a mely a fővárosi és vidéki viszonyok közt van s a melynek kellene tulajdonkép a járandóságok közti különbség mértékének lenni. Ezt az elvet, hogy az illetmények egyik része, a lakpénz, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodjék, feltétlenül keresztülviendőnek tartom, keresztülviendőnek azért, mert először is magában véve ' igazságos. Kétségtelen ugyanis, hogy a megélhetés összes feltételeiben, a társadalmi igényekben, különösen a lakásviszonyokban óriási eltérés van a fővárosi viszonyok, a vidéki nagyobb városok s egyéb helyek viszonyai közt, ugy, hogy, ha az a czél lebeg szemünk előtt, hogy a tisztviselőnek a megélhetés feltételeit nyújtsuk, mellőzhetlen ezeket a viszonyokat az illetmények egy részénél, a lakpénznél legalább addig a határig érvényesíteni, a meddig ez az érvényesítés a rangviszonyok összezavarására nem vezet. Ha a viszonyok közt meglevő ezt a nagy különbséget kellő figyelemre nem méltatnék, hanem egyenlő elbánásban részesítenék a különböző állomáshelyeken alkalmazottakat, miután okvetlenül a drágább helyek viszonyait kellene figyelembe vennünk, kétségtelenül oda jutnánk, hogy — bármi szűken nyujtanók is az illetmények ezt a részét a drágább helyen alkalmazottaknak — az olcsóbb helyeken alkalmazottakat a szükség mértékén túl fizetnők. És épen azért érvényesítendő az az elv, hogy a lakpénz a helyi viszonyokhoz alkalmazkodjék, másodszor pénzügyi szempont-