Képviselőházi irományok, 1887. XXX. kötet • 1172-1198. sz.

Irományszámok - 1887-1187. Az igazságügyi bizottság jelentése, "a vasuti árúfuvarozás tárgyában Bernben 1890. évi október hó 14-én létrejött nemzetközi egyezmény beczikkelyezéséről és az azzal kapcsolatos intézkedésekről szóló" törvényjavaslat tárgyában

102 1186—1187. szám. Indokoltnak látszik a kormány kezébe tenni és vezetésére bízni a kiállítás rendezését azért is, mert a kormány van leginkább azon helyzetben, hogy a kiállítás létrehozataláig szükséges költségekről gondoskodjék, illetve az azok fedezésének módozatai iránt — a törvény­javaslat 3. §-ában foglalt határozmány alapján, a szükséghez képest az előterjesztéseket megtehesse. Hogy a kiállításban való közreműködésre és részvételre biratott termelők, iparosok, intézetek, vállalatok stb. ereje megkíméltessék s hogy nevezetesen a nagy nemzeti ünnep alkalmából tartandó országos nemzeti kiállításnál közreműködésre hivatott tényezők a leg­utóbbi időben sűrűn tervezett, részleges vidéki stb. kiállítások által igénybe ne vétethessenek s erejök, esetleg kedvök ne csökkentethessék s hogy ily módon akkor, mikor a nagy nem­zeti kiállítás meg fog tartatni, az ország közgazdasági állapota egész teljességében és erejé­ben juthasson kifejezésre, s végre még azért is, hogy iparosaink és vállalataink kellőképen előkészülhessenek az 1895-iki kiállításra, szükségesnek láttam a törvényjavaslat 4-ik §-ában foglalt határozmányt felvenni, melyben megállapíttatik, hogy az 1895-iki kiállítás befejeztéig az ország bármely részében országos iparkiállitás egyáltalán nem, részleges vagy vidéki kiállítás pedig csak az illetékes minister külön engedélye alapján lesz tartható. Az előadottak után tisztelettel kérem a bemutatott törvényjavaslat elfogadását. Budapesten, 1891. évi október hó 31-én. Baross Gábor s.k., kereskedelemügyi m. kir. minister. 1187. szám. Az igazságügyi bizottság* jelentése, „a vasúti árúfuvarozás tárgyában Bernben 1890. évi október hó 14-én létrejött nemzetközi egyezmény beczikkelyezéséről és az azzal kap­csolatos intézkedésekről szóló" törvényjavaslat tárgyában. Az igazságügyi bizottság tárgyalás alá vette azon nemzetközi egyezményt, mely a vasúti árúfuvarozás tárgyában Bernben 1890. évi október hó 14-én létrejött, s ugy találta, hogy az egyezmény által a nemzetközi vasúti árúforgalomban érvényre emelt jogelvek és szabályok túlnyomó részben összhangzók a hazánk törvényhozása által ezelőtt 16 évvel megalkotott kereskedelmi törvény határozataival. — Azon néhány eltérés, mely e tételes törvény egyes rendelkezésein némi módosításokat tesz, — s melyek közelebbi kimutatására alább még visszatérünk, — egyáltalában nem érinti kereskedelmi törvényünk alapelveit, hanem azok egyfelől

Next

/
Thumbnails
Contents