Képviselőházi irományok, 1887. XXII. kötet • 754-868. sz.

Irományszámok - 1887-800. Irányi Dániel képviselő és társai törvényjavaslata, az 1879:L. törvényczikk módositásáról

800. szám. 195 3. a ki a kormány engedelme nélkül idegen kormánytól hivatalt fogadott el vagy idegen hatalmasság katonai szolgálatába lépett. — A svajczi polgár csupán lemondás esetén veszti>el polgári jogát, mely lemondás azonban csak saját személyére terjed ki és csupán akkor érvényes, ha azt idegen államban szerzett honosítás követi.— Anglia a maga alattvalóit, ha külföldön élnek is, a harmadik nemzedékig saját polgárainak tekinti, sőt egészen 1870-ig még azokat is, a kik külföldön honosíttatták magukat, a magáéinak nézve, azok idegen honosságát figyelembe nem vette. Csakis 1870-ben május 12-én alkottatott Angliában törvény, melynek értelmében, a ki külföldön honosságot szerzett, megszűnik brit alattvaló lenni. — Francziaország, elejtvén az addig fennállott törvényt, melyhez képest a visszatérési szándék nélkül történt kivándorlás a polgári jogok elvesztését vonta maga után, a honosság elvesztését egy tavaly alkotott törvény által csupán azokra mondja ki, a kik: 1. külföldön honosíttatták magukat; 2. a franczia honosságról lemondottak; 3. valamely külföldi kormánytól nyilvános hivatalt elfogadtak és azt, a franczia kormány felszólítása daczára, megtartották; és 4, a kik a kormány engedelme nélkül külföldön katonai szolgálatba léptek.— Végre az amerikai Egyesült-Államok 1868-ban az Észak-német szövetséggel oly szerzö'désre léptek, minőt azután más államokkal is kötöttek, a mely szerint az eredeti honosság elvész a külföldön szerzett honosság által, ha ezt öt évi ott lakás követi. A puszta távollétet tehát ezen államok vagy soha sem tekiutették a honosság elvesztésére elegendő oknak vagy pedig, mint Francziaország, elejtették azt. És helyesen. A »nemzetközi jog« —- irja Cogordan — »nem akarja, hogy legyenek a világon egyének haza nélkül.< Bluntschli pedig ezt mondja: >& kötelék az eredeti hazával határozatlan ideig tartható fen«. Ezt az elvet követte a magyar törvényhozás is régebben, a honosság megszerzéséről, ennek módjairól igenis, de elvesztéséről nem intézkedvén. Azon jognézet uralkodott ugyanis nálunk, mely szerint az állampolgárság sem kiköltözés, sem törvényesités, sem hosszabb távollét, sőt még idegen állam kötelékébe való felvétel által sem enyészik el. Miért kellett tehát 1879-ben a honosság elvesztésének egyéb esetei közé, még a 10 évi távollétet is felvenni? Két okot hoztak fel a törvény tárgyalásakor ezen újitás igazolására. Először, hogy azok, a kik hazájokról megfeledkeztek, méltók, hogy állampolgári jogaikat elveszítsék; másodszor, hogy az állam nem részesítheti határozatlan ideig pártfogásában, esetleg segitségben azokat, a kik hosszabb ideig künn tartózkodnak. De vájjon abból, hogy valaki, főleg szegény és tudatlan ember, 10 évnél tovább marad idegen földön, lehet-e mindig azt következtetni, hogy megfeledkezett hazájáról? Az a pártfogás, illetőleg segítség pedig, a melyben az állam a maga honosait a külföldön esetleg részesiti, aránylag oly csekély áldozat, hogy azt döntő okul elfogadnunk annál kevésbbé lehet, minthogy azt a segélyt a megszorult kivándorlók leginkább csak az első években veszik, ha ugyan veszik, igénybe — azok, a kik tiz évnél tovább fenn tudták tartani magukat, arra vagy soha, vagy csak igen ritkán szorulván. Ezen előfordulható aránylag csekély áldozat miatt pedig nem szabad Magyarország úgyis gyér népességét szükségtelenül apasztanunk, a mi főleg napjainkban, tekintettel az egyre növekedő kivándorlásra, a legnagyobb figyelemre méltó. Igaz ugyan, hogy a törvény nem szab nehezen teljesíthető feltételeket ezen önkéntes kivándorlók elé azon esetre, ha visszatérni, illetőleg honosságukat fentartani akarják. De nem kell szem elől tévesztenünk egyrészt azt, hogy azok csaknem kivétel nélkül ügyefogyott s a törvényekben járatlan emberek, másrészt pedig és főleg, hogy a velünk született jog gyakorlása, illetőleg élvezete elé szükség nélkül bármily föltételt gördíteni a jog fogalmába ütközik. 85*