Képviselőházi irományok, 1887. XXII. kötet • 754-868. sz.

Irományszámok - 1887-800. Irányi Dániel képviselő és társai törvényjavaslata, az 1879:L. törvényczikk módositásáról

196 800. szám. Ezen elvek alapján a benyújtott törvényjavaslat 1-ső szakaszában kimondatni kérem, hogy a magyar állam polgára távollét miatt nem veszti el állampolgári jogait és hogy annálfogva az 1879 : L. törvényczikknek evvel ellenkező rendelkezései hatályon kivül helyeztetnek. Ebből folyólag a 2-ik §. értelmében azok, a kik az emiitett törvény alapján magyar állampolgári jogaikat már elvesztették, ezeknek birtokába visszahelyeztetnek. Végre a 3-ik §-ban az a rendelkezés foglaltatik, melyhez képest oly jogi viszonyok, melyek a 2-ik §. értelmében visszahonositottakra vagy családjuk tagjaira, vagy az utánuk meg­nyílt örökségre vonatkoznak, az állampolgárságnak távollét miatti elvesztése s a visszahonositás közti idő alatt jogérvényesen keletkeztek, ezen törvény által nem érintetnek. Ezek röviden azok az általános okok, a melyek az 1879 : L. törvényczikknek olyatén módosítását szükségessé teszik, a minőt az előterjesztett törvényjavaslat magában foglal, a miért is annak elfogadását az azt aláirt tagtársaimmal együtt tisztelettel kérem. Budapesten, 1890. évi május hó 13-án. Irányi Dániel s. k., orstt. képviselő.

Next

/
Thumbnails
Contents