Képviselőházi irományok, 1887. XXII. kötet • 754-868. sz.

Irományszámok - 1887-773. Az igazságügyi bizottság jelentése, "a kir. itélőtáblák és kir. főügyészségek szervezéséről" benyujtott törvényjavaslat tárgyában

126 773. szám. A bizottság azon nézetben van, hogy a területi beosztás az adott viszonyok között elég szerencsésnek mondható, mert átlag, — eltekintve a budapesti ítélőtáblától, melynek területe és népessége a főváros fontosságánál fogva a legnagyobb — 24.300 n-kilométerre s 1,250.000 lakosra esik egy tábla, ugy, hogy a táblák területe nem lesz oly nagy, hogy a székhely az érdekelt felek által könnyen megközelíthető ne volna, viszont azonban el lettek kerülve azon visszásságok, melyek szerfelett kis területen működő s ennélfogva csekély létszámmal bíró kir. ítélőtáblák szervezésével természetszerűleg jártak volna. A bizottságban tétettek indítványok, melyek a táblai területeknek más beosztását, vagy a székhelyeknek más városokba helyezését czélozták. A tervezett változtatásoknak s v módosítá­soknak beható bírálata után azonban a bizottság azon meggyőződésre jutott, hogy a javaslatban foglalt területi beosztás megváltoztatása s a pusztán földrajzi tekintetek számbavétele azt ered­ményezné, hogy oly városokba kellene a kir. ítélőtáblákat elhelyezni, melyek nem állanak még a fejlettség azon fokán, mely azokat táblai székhelyekké alkalmassá tenné, s hogy viszont egyes, különben alkalmas városok igényeinek figyelembevétele zavarólag hatna más ítélőtáblák helyes területi beosztására s nehezitené a különböző érdekek lehető kiegyenlítésével megállapított országos bosztás helyes keresztülvitelét. Egységes alapeszméből kiinduló területi beosztással szemben részletes módosítások keresztülvitele mindig nehézségekbe ütközik s a beterjesztett javaslat megbirálásánál csak egy helyes mérték volt alkalmazható: vájjon a tervezett beosztás egészében megbírálva, megfelel-e az ország érdekeinek, s ha a kérdés igennel döntetett el, a beosztást el kellett fogadni még akkor is, ha általa egyes vidékek s városok különben jogos érdekei kielégitésre nem találtak. A bizottság ebből a szempontból indulva ki, elfogadta a tervezett beosztást, mert azt egészében, tisztán országos szempontból bírálva, kielégítőnek találta. A bizottság azon nézetben van, holy ily fontos s nagy horderejű országos szervezés keresztülvitelénél partialis érdekek sérelme, egyes fogyatkozások elkerülhetlenek. Ezek csak akkor lesznek igazolhatók s orvo­solhatók, ha az új eljárások életbeléptetése után több év adatai és tapasztalatai állandnak az ország rendelkezésére. II. Különös fontossággal bir a törvényjavaslatnak azon intézkedése, mely a szervezendő ítélőtábláknál alkalmazandó birák létszámát állapítja meg. Ha az első szervezésnél elégtelen erők alkalmaztatnak, az ország különböző részein elhelyezett kir. ítélőtábláknál ugyanazon bajok s visszásságok fognak felmerülni, melyek a budapesti kir. ítélőtábla helyzetét tarthatat­lanná tették: a hátralékok felszaporodása s az elintézendő ügyeknek túlgyors, az alaposság rovására való eldöntése. A törvényjavaslat szerint a kir. ítélőtábláknál alkalmazandó birák összlétszáma a 233-at meg nem haladhatná. Ezen szám azonban a bizottság meggyőződése szerint nem volna elégséges s ép azért a kir. ítélőtábláknál alkalmazandó birák létszámának 245 ben való meg­állapítását javasolja. Ezen javaslatra a bizottságot a következő okok indították: a budapesti kir. ítélőtábla hátralékai az új szervezés keresztülviteléig feldolgozhatók nem lesznek s az új kir. ítélőtáblák működésüket előreláthatólag jelentékeny hátralékokkal fogják megkezdeni. Ehhez járul, hogy az új szervezetet közvetlenül megelőző és követő időben a táblai birák nem fejthet­nek ki a normális időkhöz hasonló intensiv működést. De ettől el is tekintve, a most fennálló két kir. ítélőtábla az elnökök- és tanácselnökökkel együtt összesen 233 bíróból áll; ezen lét­számból 12 bíró mint kisegítő biró a m. kir. curiához van beosztva s miután ezen beosztás ezentúl is megmarad: a m. kir. curiánál működő 12 biró sem a mostani, sem a tervezett szer­vezésnél a kir. ítélőtáblák ügyforgalma szempontjából számba nem jön. A két kir. ítélőtáblánál jelenleg 221 biró működik, kik közül elnöki és tanácselnöki teendőkkel 16 biró van elfoglalva,

Next

/
Thumbnails
Contents