Képviselőházi irományok, 1887. XVIII. kötet • 572-611. sz.
Irományszámok - 1887-575. A Horvát-Szlavonországokkal megujiandó pénzügyi egyezmény tárgyában kiküldött magyar országos bizottság jelentése
575. szám. 35 delkezik, csak kölcsön utján szerezhet be, mi által e czímen évenkint legalább IV* millió forintnyi kamat terheli az államot, melynek megfelelő részét a dohányjövedéknek HorvátSzlavonországokat illető kiadásaihoz hozzá kellene adni; hogy a termelési előlegek nem kizárólag Magyarország érdekeinek szolgálnak, mert a horvátországi dohánybeváltás nem fedezi az ottani szükségletet és így a hiányt az anyaországi beváltásból kell fedezni; végre, és ez a legfontosabb érv, hogy az eddigi számítási mód Horvátország kivánatának teljesítése által Magyarország hátrányára fog változni, pedig csakis ezen eddigi számítási mód alapján egyezett bele Magyarország abba, hogy Horvát-Szlavonországoknak az ottani k'óz/övedelmekböl 45°/o engedtessék át a belszükséglet fedezésére. Ha tehát ezen számítási mód Magyarország hátrányára változást szenved, kell hogy változzék a közjövedelmek megosztására nézve megállapított százalékos arány is. Ha e fentebbi példa mellett maradva, az emiitett átfutó tételek — tegyük fel 5 millió — kihasittatnak ugy a bevételekből, mint a kiadásokból, akkor — Horvátországnak a dohányjövedékből eredő bevételét, ugy, mint fent, változatlanul 5 millióban felvéve — az arányszámítás a következő volna: 50 — 5: 20—5=5: x vagy 45: 15 = 5: x; azaz ily számítás mellett HorvátSzlavonországok a kiadásokhoz nem ugy, mint fent 2 millióval, hanem csak l 2 /s millióval járulnának hozzá; a tiszta jövedelem nem 3, hanem 37a millió volna, az autonóm költségekre fordítható 45% pedig már nem 1,350.000 frtot, hanem 1,500.000 frtot, tehát 150.000 forinttal többet tenne. A magyar országos bizottság mindezen okokból késznek nyilatkozott ugyan a dohányjövedékből eredő jövedelem elszámolásánál a horvát-szlavón bizottság által nyilvánított kivánatot teljesíteni, de csak azon feltétel alatt, hogy akkor azon százalékos arány leszállittatik, mely szerint Horvát-Szlavonországok közjövedelmei ezen országok belszükségleteinek fedezésére fordítandók. E) Sójövedék. A fentebbiekhez némileg hasonló panaszok merültek fel Horvát-Szlavonországokban szintén évek során át azon számítási módra nézve, mely a sójövedék jövedelme körül követtetett, és mely a dohányjövedék körül közös egyetértéssel elfogadott móddal teljesen azonos. Horvát Szlavonországok részéről itt is az követeltetett, hogy a külföldi darusításra vonatkozó tételek a sójövedéknél is a bevételekből, illetőleg a kiadásokból kihasitandók lennének. Ezen követeléssel szemben, melynek elvi jogosultságát a magyar országos bizottság szintén elismeri, arra utaltunk, hogy az osztrák dohánykezelőség részére eszközölt dohánybeváltási üzletből Magyarországnak semmi más haszna nincs, azon egyetlen egy kedvezményt kivéve, hogy Ausztria részéről nekünk évenkint mintegy 200.000 bécsi mázsa tengeri só kiállítási áron engedtetik át, ezen só pedig majdnem kizárólag Horvát-Szlavonországokban fogyasztatik el; tcvábbá, hogy mérsékelt áron aránylag sokkal több só adatik el Horvát-Szlavonországokban, mint az anyaországban, t. i. Horvát-Szlavonországokban 33%, Magyarországon 20%, mi által nemcsak Horvát-Szlavonországok lakói nagy előnyben részesülnek, hanem az arányszámítás is ránk nézve hátrányos, mert ezen számításnál csak a készpénz-bevétel jő tekintetbe, mely azonban az imént említett okból, t. i. hogy Horvát-Szlavonországokban sok mérsékelt árú só fogyasztatik, nem képviseli helyesen az ott eladott sómennyiséget; továbbá a leszámolásnál tekintetbe nem vétetik az, hogy a Horvát-Szlavonországokba szállítandó sóra aránylag több szállítási költség esik, miután a horvát-szlavonországi eladási helyek a legtávolabbra esnek a marmarosi és erdélyi sóbányáktól; végre pedig, hogy a marmarosi és erdélyi sóbányák nem képeznek közös magyar-horvát vagyont, hanem kizárólag az anyaország tulajdonához tartoznak, ép agy, mint a horvát-szlavonországi államjavak és erdők Horvát-Szlavonországok tulaj-
