Képviselőházi irományok, 1887. XVI. kötet • 472-537. sz.
Irományszámok - 1887-484. Törvényjavaslat, a vallás szabadságáról
110 484. szám. és a kormány között levő nézet-eltérés csak a törvény értelmezésével dönthető el s ennélfogva a 10-ik §. értelmében a törvényhozás körébe tartozik. Hasonló indokokból vannak a javaslatban körvonalozva az egyházi élet azon mozzanatai is, melyekre az állam főfelügyeletének ki kell terjeszkedni. Némelyek nézete szerint a vallásszabadságról szóló törvényben a felekezetek egyházi életének gyakorlására semmi közelebbi feltételt, semmi tiltó vagy korlátozó rendeletet nem kellene mintegy praeventiv rendszabályul kijelölni, hanem miként állítólag az észak-amerikai egyesült államokban történik, egyszerűen ki kellene mondani, hogy a törvények sérelme nélkül szabadon alakulhat és működhetik bármely vallásfelekezet és ezután az állam csak esetröl-esetre és utólagosan torolná meg a netalán elkövetett egyes törvénysértéseket. Azonban eltekintve attól, hogy az egyesült államoknak az egyházi viszonyokat illetőleg is mind történeti múltjuk, mind jelen állapotuk annyira eltérő a mieinktől, hogy a két állam között nem mutatható ki analógia elannyira, hogy ha mi intézkedéseinkben már most ugyanazon formákat alkalmaznánk, félő, hogy ez a gyakorlatban ellenkező eredményre vezetne itt, mint ott; de ettől eltekintve is meg kell jegyeznünk, hogy az egyesült államokban, ha nem is vallásügyi törvényekben, hanem egyéb törvényekben van intézkedés több oly ide vonatkozó ügyekre, melyekről nekünk törvényünk nem lévén, ezen javaslatban kell a vallásszabadsággal egyidejűleg intézkedni. Egyébiránt társadalmi életben és államban sem az egyesek, sem a bármiféle testületek, tehát a vallásfelekezeti testületek is egészen korlátlan szabadságot nem élvezhetnek. E tekintetben az elérhető czél és a fődolog csak az, hogy először: e szabadság semmiben se korlátoztassék erősebben, mint a mennyire az állam biztonsága, a polgárok egyéb jogai és más vallásfelekezeteknek szintén biztosítandó szabadsága okvetlenül követelik; másodszor az, hogy e korlátozás ne hatoljon be a hitnek, a vallási életnek belső körébe; és végre harmadszor az, hogy ezen szükséges korlátozás törvényben állapíttassák meg, s ne bizassék p. o. a kormányoknak esetleg önkényéből gyakorolható tetszés szerinti eljárására. E három szempont volt irányadó a javaslat mindazon határozatainak megállapításánál melyek a vallásfelekezetek irányában tiltó vagy korlátozó rendeleteket foglalnak magukban, és ezen határozatok sehol sem tartalmazzák a vallási hitnek, vagy az ennek körében mozgó tulajdonképeni egyházi életnek megszorítását, hanem részint olyan ügyekre vonatkoznak, melyeknek jogi avagy politikai következései vannak, részint pedig azon korlátokat törekednek kimutatni, melyek a vallási és politikai életet a dolog természete szerint elválasztják, s az egyházak, melyeken ha túllépnének, már az állam körébe avatkoznának. Egy szóval, ép oly mértékben igyekeztünk biztosítani a nemzet állami és polgári szabadságát az egyházi testületekkel szemben, mint viszont a hitnek s vallási életnek szabadságát a politikai uralom beavatkozása ellen. 5. Ámde a fentebb előadott elveket hazánkban egyszerre és valamennyi hitfelekezet irányában nemcsak egyenlő mérvben, hanem egyszersmind egyformán érvényesíteni, ha az állam hatalmával kivihető volna is, czélra vezető semmi esetre sem lenne. A már eddig is törvényesen létező hitfelekezeteknek mind a társadalomban meggyökerezett hagyományos intézményeik, s ez intézmények alapelvi, mind külső viszonyaik, mind az állammal sok százados történeti alakulásokban kiképződött összeköttetéseik oly lényegesen különböznek egymástól, — továbbá ezen különleges sajátságaik oly sokféle szálakkal, s oly mélyen fűződnek a nemzet egyéb viszonyaiba és az állam érdekeihez, hogy ha mindezen sajátlagosságokat egyszerre megszüntetni és az államnak valamennyi a római katholika, a görög-keleti és a
