Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

412. szám. 267 halálával járó kényszerű adós-változtatás már úgyis hátránynyal jár. Ezen fontos okok mélta­tásával a bizottság a 430. (korm. jav.) §. helyett elfogadott (új) 421-ik §-ba felvette azon intézkedést, mely szerint a hitelezők az örökösödési igazolvány kiadása vagy az örökösödési per jogerejű eldöntése előtt is jogosítva vannak követeléseiket közvetlenül érvényesíteni azon örökös ellen, a ki az örökség birtokába lépett vagy egyébként az örökséget elfogadta. E mel­lett azonban utalva a javaslat rendszerére, és hogy a hitelező jogosítva van az öröklési eljárás során nyilatkozatra beidézni az örököst, de azzal, hogy az örökösödési igazolvány kiadása előtt a vélt örökösök valamelyikét perli, ugy sem nyer semmi jogot a többi be nem perelt (akkor még esetleg nem is ismert) örökös ellen: a bizottság a javaslat 427-ik (korm. jav.) §-nak intézkedését a fentérintett módosítással fentartotta. E szakaszban érintetvén először a pergondnokság új intézménye, a bizottság itt kifejezést ad azon nézetének, mely szerint szükségesnek véli, hogy a pergondnok állása, ügyköre a hagyatéki eljárást szabályozó rendeletben tüzetesen Írassék körül. A 428. (korm. jav. = 419. új) §-ba pótlólag felvétetett azon intézkedés, miszerint a hagyatéki bíróság mindazokat, kik mint örökösök, kötelesrészre jogosítottak, hagyományosok vagy utóörökösök öröklési igényt jelentettek be, — a hagyaték elleni perekről sürgősen értesíteni tartozik; ezt azonban a bizottság csakis egy gyakorlati czélú intézkedésnek tekinti, mely a jogmegóvhatás czéljának előmozdítására szolgál, azonban lényegileg perjogi hatálylyal nem bíró, egyszerű notificatiónak tekintendő. A 429. (korm. jav. = 420. új) §-ában megállapította a bizottság a hagyatéki gondnok elleni pereknek azon hatályát, mely szerint az ezekben hozott marasztaló határozat csak úgy hajtható végre, mintha az örökhagyó ellen hozatott volna, míg ellenben a nem-hagyatéki vagyonra, közvetlenül az örökösök ellen akkor sem hajtható végre, ha az örökösök a perbe beavatkoztak. Szükségesnek mutatkozott e módosítás azért, mert a hagyatéki gondnok vagy pergondnok ellen indított perben azon kérdés, hogy a beavatkozó örökösök mit örököltek, és örökségük a hagyatéki tartozásokat mennyiben fedezi, a 412-ik új §. rendelkezéseinek meg­felelően meg nem állapitható. E módositásból folyik azon további változtatás, mely szerint az örökösödési vagy kötelesrészhez való igényt bejelentöknek alperes-társakul való beidézését mellőzendőnek találta a bizottság, s ezeknek is csak azon jogot adja meg, hogy ezen perekbe beavatkozhatnak. Ezen beavatkozás perjogi természetének közelebbi megállapítását a bizottság az életbeléptetési törvényre véli fenhagyandónak. A 430. (korm. jav. =421. új) §. módosítása már a fentebbiekben indokoltatván, önként következik, hogy a 412. (új) §. rendelkezése alá eső ilyen perekben az örökös csak annyiban marasztalható, a mennyiben az általa öröklött vagyon fedezetet nyújt s hogy csak az örökös­nek elmarasztalására szorítkozó ezen perekben hozott marasztaló határozat csak a marasztalt örökös ellen hajtható végre; a végrehajtás tehát a marasztalt örökös birtokában nem levő hagyatéki ingóságokra s a nevére át nem irt hagyatéki ingatlanokra nem foganatosítható. A 431. (korm. jav.) §-nál felvettetett azon kérdés, vájjon van-e szükség arra, miszerint az örökhagyó összes tartozásainak kielégítésére szolgáló hagyatéki tömeg igénybevétele az egyes hitelezők élelmességétől tétessék függővé s az ebből folyó megelőzéstől függjön a zálogjog meg­szerezhetése ? Utalás történt a német javaslatra, mely a hagyatéki követelések érvényesítése és a zálogjog szerzése tekintetében felette korlátozó intézkedéseket tartalmaz, másrészt pedig kiemel­tetett, hogy a gondnok kinevezéséig még sem lenne igazságos azon hitelezőkre nézve követeléseik biztosítását, illetve zálogjog megszerzését lehetetlenné tenni, a kik már az örökhagyó ellenében ennek életében érvényesítették követeléseiket és nyertek végrehajtás alapjául szolgáló marasz taló határozatot. Mindezeket mérlegelve s utalva főkép azon szoros kapcsolatra, melyben ezen 34*

Next

/
Thumbnails
Contents