Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

266 412. szám. vagy hagyományt teljesen fedezi — lehetővé teszi, hogy minden ilyen perben határozott összegre szóló marasztalásnak legyen csak helye. — Ez által az örökös ellen inditott ilyen perekben el van kerülve az »ad vires hereditatis« való marasztalásnak kevésbbé hatályos és bonyodalmakat szülő intézménye ; és épen abban áll e szakasz rendelkezésének nagyhatású processualis értéke, hogy a végrehajtási eljárásra nem marad fenn semmi megoldatlan kérdés. Különbséget vélt azonban teendőnek a bizottság egyrészt az örökhagyó hitelezői és a hagyományosok közt s másrészt a kötelesrészre jogosítottak közt, s ez okból az utóbbiak jogviszonyát külön a 413. (új) §-ban szabályozta, mi által a korm. jav. 419. §. két §-ra lett felbontva, azon okból, mert mig a hitelező vagy a hagyományos által inditott perekben a kérdés egészen kielégitöleg van megoldva a vagyonbevallás és eskületétel elmulasztásának azon következménye által, hogy az örökség értéke a per tárgyává tett követelést vagy hagyományt teljesen fedezőnek vélelmeztetik: addig a kötelesrészre jogosított által kötelesrésze iránt inditott perben e megoldás azért nem lehető, mert a kötelesrész megállapításának alapját a hagyatéki vagyon összértéke képezi; itt tehát a kötelesrészre jogosított csak ugy érhet czélt

1 ha a törvénykezési rendtartás szabályainak megfelelően a hagyatéki érték megállapítására czélzó önálló keresettel lép fel, vagy pedig a kötelesrész megállapítása iránti perben perrendszerü alkeresettel él az örökösök ellen a vagyonértéknek felfedező eskü alatti bevallása iránt. A 421. (korm. jav.) §-nál a bizottság lényegileg helyeselte a szakasz rendelkezését; minthogy azonban a szakasz első bekezdésének rendelkezése a törvényjavaslat többi intézkedéseiből önként folyik, s minthogy a szakasz további rendelkezése a vagyonelkülönzést tárgyazó s teljesen átdolgozott következő fejezetbe lön egyöntetűen beillesztve: a bizottság ennek itt külön §-ként leendő fentartását'nem találta szükségesnek, —sezt törölte.j—Ez által e részben a hagyatéki eljárás egész rendszerének egyszerűsége lön eszközölve, a mennyiben ekként a vagyonkezeléssel megbízott hagyatéki gondnokságnak ezen egyik külön esete mellőzhetővé vált. A 422. (korm. jav.) §., minthogy az ebben foglalt rendelkezés a kapcsolatos kérdésekkel együtt megilletöbb helyre a 416. (új) §-ba lett befoglalva, itt kihagyatott. A 423. (korm. jav.), (új 414.) §. a gyakorlati szükségleteknek megfelelő kibővítésekkel újra szövegeztetett. A 424. (korm. jav.) §-nál felvettetett azon eszme, miszerint a hagyatéki gondnok fel lenne jogosítandó arra is, hogy a hagyatéki vagyontárgyakat nagyobb érték elérése, s igy a hagyaték állagának gyarapítása czéljából eladhassa; a bizottság azonban ily esetekben az örökösök érdekét nem az ily kétes sikerű s a változó üzleti esélyektől függő, hanem inkább a vagyon állagának fentartására szorítkozó gondnoki működéssel látván biztosítva, mellőzte a gondnok jogkörének ily irányú kibővítését. A 425. (korm. jav.) vagyis 416. (új) §-ban a hagyatéki u. n. előnyös tételeknél szükségesnek találta a bizottság egyfelől némely korlátozó intézkedés felvételét, jelesül azt, hogy a temetési költségek annyiban számitandók az előnyös tételek közé, a mennyiben az örökhagyó állásához mérteknek mondhatók; másfelöl pedig kimondta azi, hogy a hagyaték kezelése s fentartására fordított szükséges költségek szintén az előnyös hagyatéki terhekhez számitandók. A 427. (korm. jav. = 418. új) §-t azon módosítással fogadta el a bizottság, hogy az örökösödési igazolvány kiadásáig, illetőleg az örökösödési pernek jogerejű ítélettel való eldöntéséig érvényesíthetik az örökhagyó hitelezői követeléseiket a hagyatéki gondnok, illetőleg a pergondnok ellen. A továbbiakra nézve azonban aggály nyilvánult az iránt, hogy miért köteleztessék a hitelező ez esetben csakis a gondnok elleni fellépésre, s miért ne perelhesse az örököst is, mint a ki különben is jogosítva s illetőleg kötelezve is van a hitelezőt maga kielégíteni; s mert a hitelezők ily korlátozása fölösleges s költséges bonyodalmakat okoz, holott ok nélkül a helyzet ezekre nézve sem volna roszabbá teendő, a mennyiben az örökhagyó