Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

412. szám. 265 A 419. (korm. jav.), 411. (új) §. a beható megvitatás tárgyát képezte a bizottság kebelében. Jelesül, egyrészt hangsúlyozva lett, hogy a leltároztatás jogának lehető kiterjesztését nem csak fontos állami érdekek kívánják, de tekintve, hogy az örökös mindig csak az örökség értékéig felelős, ez fontos értékű oly jog a hitelezőkre nézve is, a mely ezek jogos érdekeinek hatályos megvédésére szolgál; —másrészt azonban tekintettel arra, hogy ez jelentékeny költséggel is járhat, szükséges, hogy ez lehetőleg s a priori valódi, illetve fennállására nézve valószínűvé tett követelésekre szorittassék. E szempontok kellő méltatásával szükségesnek találta a bizottság e szakasznak a bemutatott szövegben lett átdolgozását, — melynél kiváló figyelemmel volt a leltározás jogával élhető hitelezők, illetve követeléseik körének szabatosb meghatározására. A könyvkivonatok tekintetében ezt csak a bizonyító erejűekre nézve, tehát nem kereskedők ellenében csakis a két évnél nem régiebbekre korlátozta, s azonfelül kimondta a bizottság, hogy a leltározási költségeket az azt kérő hitelező vagy hagyományos előlegezni, sőt viselni is tartozik azon esetre, ha kitűnik, hogy a követelés vagy hagyomány fenn nem állott avagy biztosítva volt. Ily megszorítást azonban a más helyzetűnek tekintendő Örökösre nézve nem vélt alkalmazandónak a bizottság; sőt azok körébe, a kik leltározást követelhetnek, kifejezetten felveendőnek találta még azokat is, a kik mint örökösök, helyettes örökösök vagy utóörökösök öröklési igényeket támasztanak, valamint a végrendeleti végrehajtót is. A 420. (korm. jav.) §-nál a bizottság a hagyatéki vagyon értéke eskü alatti bevallá: sának rendszerét azon meggyőződéssel fogadta el, miszerint ez következetesen szigorú ugyan, de feltétlenül szükséges is, mert ez által a legalaposabban lehet véget vetni a jogbiztonság nagymérvű hátrányára fennálló azon visszásságnak, hogy a fennálló gyakorlat szerint az örökös, az ellene mint ilyen ellen indított perekben igen gyakran, bár nem helyesen — az örökség értékének kimutatása nélkül »az örökség erejéig« marasztaltatik, s ez által a hagyatéki követelések érvényesítésénél maga az érdemi per még nem vezet a kitűzött czélhoz, mert a végrehajtásnál az öröklött vagyon értékének megállapítása külön vitakérdést képez. Azon aggodalmat, mely szerint a kötelező eskütételek eseteit szaporítani erkölcspolitikai szempontból sem tanácsos, nem osztja a bizottság, mert e tekintetben a javaslat szorosan véve újítást sem képez, a mennyiben jelenleg is helye van a felfedező esküre peruiján való szorít ásnak; ellenben a föfontosságú javítást látja abban, hogy a mostani 412. §-nak átalakított szövege szerint az örökös, mint ilyen ellen indítandó perben mindenesetre csak feltétlen marasztalásnak leend helye. A bizottság által megállapított szöveg szerint egyébiránt az örökös eskü alatt bevallani tartozik, nem azt, hogy mennyit tesz az öröklött vagyon, — a mit sokszor ö nem is tudhat, hanem mindenik örökös azt, hogy mennyit tesz az általa öröklött vagyon, és ha ez már meg nem volna, mennyit tesz az örökségből általa elidegenített vagyonnak az értéke? E bevallással, valamint a leltárral szemben az örökhagyó hitelezőinek és a hagyományosoknak az ellenbizonyítás megengedtetik, s a marasztalás alapját képező érték mindezeknek figyelembevételével állapittatik meg, önként értetvén, hogy valamint az időközi értéknövekedés az örökösnek használ, ugy viszont az, ha ö az illető vagyont a kitett értékben nem is birja értékesíteni: a szavatolási (marasztalási) összeg leszállítását nem eredményezheti. E formai igazság a jogos követelések megóvására biztosabb védelmül szolgál, s minden bonyodalmat egyszer s mindenkorra kizár; az örökös pedig annak esetleges káros következményét megelőzheti az által, ha olyan esetekben, a midőn aggálya van, hogy a hagyaték értéke az összes követeléseket, kötelesrészt és hagyományt teljesen nem fedezi: mielőtt a hagyatéki vagyontárgyak elidegenítését eszközölné és fizetéseket teljesítene: a neki engedett joggal élve vagyon-elkülönzést kér, s azzal kapcsolatban a kielégítési alapul szolgáló hagyatéki vagyont gondnoki kezelés alá bocsátja. E rendelkezések és az, hogy az örökös ellenében, ha a vagyont bevallani vagy az esküt letenni elmulasztja, az teendő fel, miszerint az örökség értéke a per tárgyává tett követeléstKÉPVH. 1E0MÁNY. 1887—92. XIV. KÖTET. 84