Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

242 / 412. szám. ségét vita tárgyává tette, és pedig első sorban foglalkozott azon érvekkel, melyek a franczia és olasz törvényhozás példájára ennek teljes mellőzése iránt hozattak fel; — jelesül: hogy a törvényhozásnak feladata csak a végrendelkezési szabadság s a család jogainak összeegyeztetése lehet, de nem oly intézménynek szentesítése, melynek mint jogügyletnek czélja, az élet tapasztalati adatainak tanúsága szerint is csak az lehet, miszerint családi pressio alatt a fiú a leányok rovására előnyben részesittessék, s különösen a házasságra lépő leányok ily szerencseszerződések kötésére szoríttassanak; a mi pedig az egész elfogadott rendszer félbontásával lenne egyértelmű; a kötelesrész kijátszására felhasználható ily intézmény nem lenne törvénybe iktatandó, legkevésbbé az utódokra való kihatással; sőt ellenkezőleg annak kimondása látszanék indokoltnak, hogy még élő személynek örökségéről lemondani házassági szerződésben se lehessen; — a ki ily lemondási szerződést köt, nem képes mérlegelni tényének horderejét, ennél a szerződések alapfeltételét képező tárgyi bizonyosság: a szerződés tárgyának bizonyos és határozott volta hiányzik; — mindezeknél fogva, hogy ha meghagyatik is az intézmény elvileg: szükséges legalább annak káros voltát mérsékelni az által, hogy a lemondó utódaira a lemondás ne birjon hatálylyal, s hogy egyáltalán a visszaélések ellen lehető garantiák nyújtassanak. Ezek ellenében kiemeltetett, hogy a lemondás hatályának az utódokra kiterjesztése az eredeti javaslatban nem volt, hanem az épen a gyakorlati élet tapasztalati adataiból merített érvek alapján a szaktanácskozmány által vétetett fel, s ha a lemondás a leszármazókra ki nem hathatónak mondatik is ki az esetben, midőn a lemondó az örökhagyót megelőzőleg hal el, — akkor is fentartható, sőt fentartandó a lemondás intézménye elvileg és első sorban azért, mert ezt a gyakorlati élet igényei teszik szükségessé, ezek súlya alatt lőn az nálunk is meghonosodva, s mert ha az örökhagyó életében lehetetlenné teszszük, hogy az ő személyéhez kötött erkölcsi befolyás a családban az ellentétes érdekek kiegyenlítésére érvényesülhessen : ugy esetleg a gyermekek között az öröklés megnyílta után oly súrlódások merülhetnek fel, a melyekből a viszályok és bonyodalmak hosszú sora származhatik; — míg ellenkezőleg a leghelyesebb családi rendezkedés sokszor csak ugy válik lehetővé, hogy ezen intézmény igénybe vétetik, a mit gyakran maguknak az örökösöknek érdeke is követel, hogy t. i. a gyermek még apja életében nyerjen örökösödési igényére nézve kielégítést; ez sokszor, ha érték szerint kevesebb is, sorsát jobban előmozdítja, mint a szülő halála után kapandó nagyobb érték. Ezeknél fogva az ily családi rendelkezés elöl az utat elzárni káros lenne, és nem lehet feltenni, miszerint az apa ok nélkül akarná ily utón gyermekét károsítani, a lemondó önjogú gyermek pedig meg fogja fontolni: vájjon kellő ellenértékben lett-e részesítve s e nélkül alig fog ily rendelkezéshez járulni. A lemondás intézményének fentartása mellett szól az egyén rendelkezési szabadságának elve is. A mi pedig a visszaéléseket illeti, ilyenek eddig is ritkán fordultak elő, s néhány ily esetből kiindulni a szerves codificatiónak nem lehet. Mindezek tekintetbevételével a bizottság többsége a lemondás intézményét elvileg elfogadván, a lehető visszaélések ellen garantiákul szolgálható következő módosításokat eszközölte a részletekben, u. m.: a 60. §-nál kimondatott annak szüksége, hogy a lemondó 24. életévét betöltötte legyen; a 61. §-nál, a kötelesrészröli lemondás esetében a vélelem a törvényes örökösödési részre nem terjesztetett ki, — egyszersmind a feltételes vagy részleges lemondás esetén az ezt tartalmazó szerződés határozmányai rendeltettek mérvadóul vétetni ; a 63. §-nál kimondatott, hogy a lemondás a leszármazókra is kiterjedő hatálylyal csak akkor bir, ha a lemondó az örökhagyót túléli. A 64. §. rendelkezése annyiban módosíttatott, hogy a lemondás hatálya alul csak azon törvényes örökösödési rész, illetőleg a kötelesrésznek az a hányada vétetett ki, a melylyel a lem ondót a lemondáskor illetett hányad azon ok miatt növekednék, mivel a lemondáskor életben volt leszármazók közül egy vagy többen időközben meghaltak. Azon esetre ugyanis,