Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

236 412- szám. tény előtt, hogy a közvélemény egyik árnyalata ezen rendelkezésben látja a leggyökeresebb szakítást a régi magyar jogrendszerrel. Ezért szükségesnek tartjuk itt is kiemelni azon indokokat, melyek a bizottság tanácskozásában kidomborodva — ennek egyértelmű megállapodására vezettek. A több oldalról felhozott aggodalmak közgazdasági és jogpolitikai természetűek; felhozzák ugyanis, hogy az orsz. bir. értekezlet az ági öröklés behozatalával akarta megmenteni a magyar családok vagyonaiból ezek számára azt, a mi megmenthető; ámde tény az, hogy egyrészt az. ágiságnak és másrészt az élők közti és halál esetére való rendelkezés, — szóval a vagyoni forgalom szabadságának együtt való fentartása közt oly ellentét van, hogy a kettő egymás mellett meg nem fér; s az utóbbit egész állami fejlődési irányáról való lemondás nélkül fel nem adhatjuk; — meghagyva pedig a forgalom szabadságát — a mint az 1861. óta szerzett birtokmozgalmi adatok kétségbevonhatlanul tanúsítják, — a gyakorlati élet a családi vagyonok megtarása terén nem felelt meg azon várakozásoknak, melyeket az ágisághoz fűztek. A középosztályhanyatlását, melynek okai közismert más körülményekben keresendők, az ági örökösödés vélt palládiuma egyáltalán nem volt képes megakadályozni. A mesterséges fentartás elvtelen rendszabályainál eresebbnek mutatkozott az élet; — az ily eszmékkel csak a satnyulást lehet elérni — nem a fentartást; melynek fötényezöi a takarékosság s józan gazdálkodás, a mint ezt a középosztály tekintetében más államokban s ági örökösödést nem ismerő törvénykönyv uralma alatt tapasztalni lehetett; — s minthogy az ágiság nem is alkalmas intézmény ily közgazdasági hatású functióra, csak életképtelen utószülöttje az ősiségnek, a mely legalább mint (bár nem feltétlenül) hatásképes nagy intézmény annak idején jogosultsággal bírhatott, mig a gyorsan fejlődő mai forgalmi élet ennek tarthatlanságát akkép mutatta meg, hogy eltörlését 1848-ban épen nem elhamarkodva mondta ki a törvényhozás. Ugyanakkor el akarták dobni az ősiségnek utolsó foszlányait is, —- s mindezt maga az általa legközvetlenebbül érdekelt osztály — saját és a lenyűgözni nem akarhatott szabad nemzeti fejlődés érdekében tartotta szükségesnek; sa nemzet gazdasági crösbülése is kimutathatólag mindig akkorra vezethető vissza, a mikor a szabad fejlődést gátló intézmények eltöröltettek. Az ági öröklés 1861-iki formája csak perjogi nehézségeket és bonyodalmakat szülő intézmény, de a mely ép ezért — mint a perek szaporításának s végtelenségének, az ismert törvénykezési miseriáknak bő forrása, a félre és biróra a vagyon természetének s származásának kutatása miatt, legtöbbször a per tárgyát felemésztő fáradságot s költséget ró, s már ezen oknál fogva is czélszerűen fent nem tartható. A mi pedig némi erkölcsi súlylyal birólag a javaslat rendszere ellen felhozható, t. i. a kiskorúak utáni törvényes öröklés esetén a szülő, illetve mostoha testvéreknek örökösödése az édes testverek rovására: — eltekintve, hogy az ily esetek száma nem oly nagy, hogy általános érvényű törvény alkotásánál egymagában irányadóul vétethetnék, s eltekintve attól, hogy a törvényjavaslat 91., 92. és 93. §-aiban megengedett végrendelkezési jogosultság czélszerű felhasználása mellett a mostoha testvérek örökösödésének elejét lehet venni ott, a hol ez okadatoltnak mutatkozik: ellensúlyozva is van az ági rendszer mellett elkerülhetlen azon igazságtalanság által, mely még mélyebben ütközik a nemzet erkölcsi felfogásába, mely szerint t. i. ugyanazon kiskorú gyermekek utáni öröklés esetében épen a tán egyedül gyermekei segélyére, vagyonára utalt' szülő esik el ettől az örökhagyó által sokszor nem is ismert távoli ági oldalrokonnal szemben; a mi pedig ép oly emberietlen, mint czéltévesztett rendszer lenne, mely a nemzetség eszméjének áldozna fel mindent. De nem is jogosult a nemzeti geniusra való hivatkozás sem, ha a nemzet egyetemét, politikai összességét értjük alatta; sőt az ágiság fentartása egyenes ellentétben van a nemzeti geniussal, ha t. i. ez alatt a nemzet történeti fejlődésében nyilatkozó szellemet értjük, a melv szakítva az ősi nemzetség eszméjével, a nemzet lelkesedése mellett tért át a modern család s a szabad egyéni tevékenység, a szabad egyéni vagyon elveinek alapjára. Á jogfolytonosság nevében sem követelhetni az ági örökösödés fenhágyását, mert az