Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.
Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag
412. szám. 231 lembe véve egyfelől hazai jogunknak az özvegyi jogra vonatkozó intézkedéseit, másfelől a házasfelek közötti viszonosság követelményeit és azt, hogy a fentiek szerint a lemenő örökösökkel szemben a házastársak törvényes örökrésze mi módon lön szabályozva, — e törvényes haszonvételi örökrészt véve alapul a javaslattól eltéröleg ennek felét hozza javaslatba kötelesrész gyanánt; — leszármazók nemléte esetében pedig az életben maradt férj kötelesrészét a hagyaték egy negyedrészének haszonélvezetében, az életben levő nő kötelesrészét pedig özvegységének időtartamára a hagyaték felének, újabb férjhezmenetelétől haláláig pedig a hagyaték egy negyedrészének haszonvételében indítványozza megállapitandónak; és pedig annak kimondása mellett, hogy akár vannak leszármazók, akár nincsenek, a kötelesrészt képező haszonélvezetnek járadékra való változtathatását az örökösök, követelhetik. A kitagadás esetei az átalános részben foglalt érdemetlenségi okok, de azon kivül társadalmi életünk ethicai követelményeinek is szem előtt tartásával lényegileg az eddigi jogállapotnak megfelelöleg szabályoztattak, és pedig ugy a felmenők, mint a házastársak irányában is, — az alábbi részletekben indokolt eltérésekkel. A javaslatnak azon rendszerét, mely a legtöbb törvényhozási műtől eltéröleg s az egyén végrendelkezési szabadságából kiinduló alapelve daczára nem az örökhagyó akaratán alapuló öröklést, hanem a törvényes örökösödést tárgyalja első sorban, s közvetlenül ezután az ennek úgyszólván legmagasb -~- mert az örökhagyó akarata ellen is érvényesülő követelményét és alakzatát: a kötelesrészt veszi szabályozás alá — helyesli a bizottság, — és a végrendelkezési örökjogot a maga egészében bírálván meg — ezt ugy dogmaticai rendszeressége, mint részleteinek jogászi praecisiója szempontjából elfogadandónak találta. Az egyén végrendelkezési szabadságának kérdését a bizottság sem találta oly követelménynek, mely merőben és egyoldalúlag az elmélet merev következetességével lenne a végletekig érvényesítendő; — minthogy bár történelmi adatok oda mutatnak, hogy hazai jogunk legrégibb korszakában (egész az Anjoukig) a végrendelkezési szabadság tért tudott magának foglalni, tény mégis, hogy a mint a germán hűbéri jog hatása mind erösebb lön s az akkori közteher, melynek lényege hadi szolgálatban állott — mind jobban igénybe vette a firokon (agnát) családot, vagyis a családi vagyonban osztályos férfirokonokat, szükségesnek találtatott a végrendelkezési szabadságnak a honvédelmi feladatot teljesítő ősi család javára való korlátozása. E felfogás aztán Nagy Lajos 1351-iki decretumában határozott kifejezést nyervén — a végrendelkezési jog ennek folytán kizárólag a szerzeményi vagyonra szorítkozott, — az ősi vagyonban pedig az agnát-fiág magvaszakadtával az uralkodó felfogás szerint feléledt a korona latens dominiuma s ennek jogán a fiscus örökösödése. Az 1848-iki reform-törvényhozás alapelveivel e részben összhangban állva, végre az orsz. birói értekezleten a kötelesrész (törvényes örökrész) által korlátolt végrendelkezési szabadság elve lön elfogadva s ennek szellemében codificál ezen törvényjavaslat is, azonban az utóöröklés fentemiitett intézményének is törvényhozási szabályozásával. A végrendeleti jog keretén belül a bizottság a\ utó örökösödés szabályozását s egyáltalán a megosztott tulajdon, vagyis egy oldalról a lekötött állag s más oldalról a haszonélvezeti jogok kérdését vette beható tárgyalás alá. A jogi megoldás nehézségei mellett legnyomatékosabban azon közgazdasági hátrány lön kiemelve, mely a nemzetvagyon nagy részének ily lekötése, szabad forgalombóli kivonása s termelő képességének esetleg ily mechanikai utón való meg bénitásából következhetik; s felvettetett még jogbölcseleti szempontból azon sokat vitatott kérdés is, hogy az örökhagyónak azzal szemben, a ki él, annak javára, a ki még nem él — miként lehe t joga utóörökös rendelés által rendelkezni? A bizottság az első sorban kiemelt indok s a közgazdasági hátrány fontossága elöl nem kívánt elzárkózni, — azonban szem előtt tartotta a legtöbb törvényhozás intézkedéseit és mindé-
