Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

226 412. szám. törvényhozó a maga korának legsajátabb szükségleteit véve alapul, a haladást az által mozdítja elő, hogy törvényerőre emeli azon felfogásokat, melyek a jelennek elutasithatlan követelményei — s a jövőnek megvalósítandó eszményeiként várják méltatásukat az államhatalomtól: a milyenek az örökjogban is azon intézmények, melyek, mint például a vagyonok ősi — illetve ági (öröklött) jellegének fenn-, vagy fenn nem tartása, rokonok, házastársak s törvénytelen gyermekek törvényes örökösödése, a kötelesrész, a kitagadás s az utóörökösödés és hitbizományok s egyáltalán a vagyoni lekötöttség, s ezekkel kapcsolatban a végrendelkezési szabadság kisebb vagy nagyobb elvi mérvének kérdése: hivatva vannak tényező hatást gyakorolni a nemzet, család s társadalom erkölcsi fejlődésére, birtokviszonyai alakulására s egész közgazdasági életének irányára. Ezeknél az idegen intézmények egyszerű receptiója egyértelmű lenne a törvényalkotás politikai feladatáról való lemondással; s nivellálásával azon nagy jogképző erőnek, a mely pedig minden nemzet törvényhozásának egyéni jellegét adja meg, s ennek fennmaradását van hivatva biztosítani. Ez pedig gyakorlati jelentőségénél fogva egy czéltudatos nemzeti codificatio terén az előlemlitett elméleti jogképzésnél fontosabb. Nálunk különösen ennek fontossága szélesebb körű mint oly nemzeteknél, melyeknél a jog tudományos művelése és tételes szabályozása karöltve jár az államélet egyéb ágainak fejlődésével; a hol a fejlődés legmagasabb fokán álló agriculturai, ipari s kereskedelmi viszonyok előzték meg a polgári magánjog codificatióját; és még az ily szerencsésebb viszonyok közt levő nemzetek sem ismerik félre ennek saját szaktechnikai körén messze túlmenő fontosságát; sót — mint a német nemzet példája ezt élénken tanúsítja — ennélkül a más hatalmi tényezőkre szilárdul fektetett államélet politikai megszilárdulását s egységét sem tekintik befejezettnek. Mennyivel inkább érzi hazánk a polgári magánjog ily codificatiójának elodázhatlan szükségét s ily irányú jelentőségét e korszakban, a midőn egyrészt a még fennálló régi jog, s másrészt az időközben fejlett tényleges viszonyok közt nemcsak összhang nincsen, de egymást kizáró ellentétek vannak. A czélba vett codificatio nem akar átmenet nélküli ugrásokat előidézni az életviszonyokban, sem nem akar történeti előzmények nélküli, merőben elméleti alkotás lenni, hanem a történeti jogfolytonosság alapján fejlett államunk intézményeit olykép veszi kiindulási alapul, hogy azokat, mint történeti anyagot hozza összhangba az újjá alakult s a következményekben is az elvek őszinteségével kiépitendö állami életnek követelményeivel. Ezen törvényalkotás nem lesz új politikai irányoknak erőszakos úttörője, eszköze, de eltakarítja a haladás útjából a változhatlan viszonyok folytán összeomlott intézmények romjait s helyökbe állítja a nemzeti átalakulás vezéreszméihez: az egységes nemzet, az abban gazdasági autonómiai és családethicai alapokon fejlődő társadalom s a felelős, öntevékeny egyén igényei által szükségelt új jogi intézményeket, és, bár a czél nem lehet a régmultak régészeti ápolása, — a javaslatban ép oly szerepköre van az észszerű conservatismusnak, mint a korszerű haladásnak. Ez a javaslatnak politikai jellege egészben véve. Azon kérdést, hogy az emiitett czélok elérése feltétlenül szükségessé teszi-e az egész polgári magánjognak egységes, jobban mondva egyszerre, egy művel leendő szabályozását, avagy elérhetők-e ezen czélok úgyis, hogy a codex egyes rés;ei külön alkottatnak meg: a bizottság szintén megfontolása tárgyává tette, s azon teljes súlyú indokokon kivül, melyek a törvényjavaslat indokolásában felhozatnak, csak arra kivan még utalni, miszerint az elölérintett szempontok a részleges codificatióra nézve is állanak, s hogy tehát ezen részleges törvényalkotás a mi sajátlagos viszonyainkat véve figyelembe — majdnem kikerülhetlennek mutatkozik azért, mert ugy a szorosabban vett igazságügyi törvényalkotás terén, mint az állami élet fejlődésére szintén kiváló fontossággal biró más törvényhozási ágakban a fontos