Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.
Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége
357. szám. 411 A vizsgálati fogságnak több elháritó eszközét ismerte régi jogunk. Ilyen volt a kezesállitás (fideju8soris constitutio). Mindazáltal a felségsértés és egyéb főbenjáró bűntettek (crimina capitalia) esetében annak helye nem volt. Más bűntetteknél azonban, mikor a befogatás egyedül csak azért történt, mivel a terhelt > személye, polgári állapota, vagy értéke a törvényszék előtt ismeretlen volt«, a fogoly kezesség mellett szabadon bocsáttatott. Csupán pénzbeli büntetés alá eső cselekménynyel terhelt személyt puszta zálogadás mellett is szabadon lehetett bocsátani. Második eszköze volt a vizsgálati fogság elhárításának a szabad oltalom (litterae salvi conductus) szabad meneti levél, menvéd, melyet birói parancsban a király az illetékes törvényszék meghallgatása után adott. Eredménye abban állott, hogy a terhelt magát szabadlábon védelmezhette és az eljárás befejeztéig, vagy legalább amaz idő elteltéig, melyre a szabad oltalom szorítva volt, akárhol szabadon járhatott és kelhetett. A szabad oltalom hatálya más bűntettre, mint melyre adatott, ki nem terjedt. A szabad oltalom kedvezményét élvezőnek személyes szabadságában való megsértése régente hfítlenségi eset volt (Hk. I. 14., 1464 : 27.) az 1723 : 10. t.-cz. szerint a nagyobb hatalmaskodás esetei közé tartozott. Nemcsak a koronás király, hanem a nádor is, mint a király helytartója, adhattak régente ily szabad oltalmi levelet (1536 : 5.). Ennek egy példáját Husty felemlíti (III. könyv 7. czím: >extant tamen exempla etiam per Dominum Regni Palatinura concessum fuisse in specie pro parte cuiusdam Emerici Semsey in puncto eriminis homicidii, ad comitatum Unghvariensem sonantenu). A törvényszéki szabad oltalmon kivül még más fajait is ismerték a >salvus conductus«-nak. Ilyen ama szabad oltalmi kiváltság, melynek pajzsa alatt az országgyűlésre egybesereglett karok és rendek állottak, vagy a melyek a pártütőknek szoktak hazánk közjava tekintetéből adatni (Korvin Mátyás 6-ik törv. 47. czikk, II. Ulászló 1-ső törvény 83., 1528:3. czikke.). A harmadik módja a letartóztatás előli menekülésnek a régi időkben a canonjog befolyása alatt fejlődött (Szt. István II: 51.) menedékhelyre futás (perfugium ad lóca asyli) volt. Hajdan minden ájtatos hely, t, i. templom, kolostor, papi lak, iskola, kórház, menedékhelyül szolgált, mig az 1776-iki deczember 5-iki rendelet a menedékjogot csak amaz egyházakra szorította, melyekben szentségek szolgáltattak ki és az'oltári szentség őriztetik. A menedékhelyre futás nemcsak a vizsgálati fogságra nézve, hanem ki nem vett esetekben, még a főbenjáró és testcsonkitó büntetésre nézve is mentséget nyújtott. Az idézett királyi rendelet szerint azonban a súlyosabb bűntettek legnagyobb része a kivett esetekhez tartozott A menedékhelyeknek országosan czélba vett szabályozása ugyan elmaradt, de mindig az államhatalom és nem az egyház hatáskörébe tartozandónak ismertetett el a reájok vonatkozó intézkedési jog, ugy, hogy 1748-tól 1776-ig számos kir. szabályrendelet foglalkozott e kérdéssel. A viszonyok változtával azonban a menedékhelyek intézménye végkép elenyészett. Vuchetich már azt jegyzi meg: »Consuetudo usum asylorum abolevit«. A jelen munkálat czéljából érdekkel bir az 1843-iki javaslat álláspontjának ismertetése. Eme javaslat a franczia Gode befolyása alatt rendezi az előzetes letartóztatás, illetve vizsgálati fogság kérdését. Négy parancsot különböztet meg, t. i. a megjelenési, előállítási, letartóztatási és elzárási parancsot. A terheltnek bíróság elé állítására rendszerint irásba foglalt idézőlevél haszjiáltatik. De ha meg nem jelen a terhelt, vagy ha őt két évi rabságnál nagyobb büntetést maga után vonó bűntett terheli, továbbá, ha szökés gyanúja forog fenn és a bűntettre vonatkozó vádat legalább két kihallgatott tanú megerősíti: akkor előállítási parancs előleges idézés nélkül is adható ki. Tettenkapás esetében mindenki letartóztathatja a bűntettest, de köteles azt késedelem nél kül vagy valamely vizsgálóbírónak, vagy a helybeli elöljárónak átadni. 52*
