Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.
Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége
366 357. szám. E megkülönböztetés sok controversiára adott okot, mert nincs következetesen keresztülvive (98. §.) s igy a lefoglalás technikai jelentőségét elvesztette. A lefoglalás alól kivett tárgyakat már szabatosabban határozza meg (96., 97. §§.) a perrend. A lefoglalás elrendelését rendszerint bírói hatáskörhöz utasítja és csak ha a késedelem veszélylyel jár, hatalmazza fel az ügyészt s ennek ssgédszemélyzetét a lefoglalás elrendelésére. Szigorúbb biztosítékok vannak felállítva a levelek, táviratok és egyéb küldemények lefoglalása tárgyában, és más mint biró, vagy sürgősség esetében az ügyészség ily lefoglalás elrendelésére nem bír hatáskörrel (100. §.). Az 1873. évi osztráJc perrendtartás a lefoglalás tárgyaiul jelöli meg mindama dolgokat, melyekre az eljárásra nézve (itt az »Untersuchung< kifejezést tágabb értelemben kell venni) jelentőséggel bírhatnak. A tárgyakat vagy bírói őrizet (gerichtliche Verwahrung) vagy bírói felügyelet (gerichtl'che Obhut) alá kell venni, vagy le kell foglalni (Beschlagnahme). Az utóbbinál utalás történik a 98. §-ra, melynek rendelkezései közelebbről meghatározzák a lefoglalandó tárgyakat és a lefoglalási eljárást. Az általános editionalis kötelezettség határozott kifejezésre jut és ötven forint pénzbüntetés, további engedetlenség esetén hat heti elzárás képezik a kiadást megtagadók ellen a kényszereszközöket. De sem a terhelt, sem a a tanukötelesség alól mente s személyek ellen a kényszereszközök nem alkalmazhatók (143. §.). Az általános intézkedéseken kívül még különös rendelkezések foglaltatnak eme perrendtartásban az iratok, továbbá a levelek, táviratok és egyéb küldemények lefoglalása tárgyában követendő eljárásra nézve, melyeknek czélja az eljárásnak lehető kíméletessé tétele szemben a családi titkok kényes érdekeivel és különösen a levéltitok szentségével. Ha a lefoglalandó iratok tulajdonosa nem engedi meg az iratok átvizsgálását, akkor ezek őrizet alá veendők, és mindig a felügyelő tanács határozatától függ az átvizsgálás vagy annak mellőzése. Csak a terhelthez intézett vagy tőle származó levelek és táviratokat és egyéb küldeményeket foglalhatja le a vizsgálóbiró és csak ama feltétel alatt, ha a terhelt bűntett vagy vétség miatt le van tartóztatva, ha ellene elővezetési vagy elfogatási parancs adatott ki. Az ügyészség megkeresésére is tartozik a posta-, távirdahivatal vagy más szállítási intézet a fentebb megjelölt küldeményeket visszatartani, de ha három nap alatt a vizsgálóbiró határozata meg nem érkezik, a kézbesítés, illetve továbbítás azonnal teljesítendő. Angliában szintén lefoglalható minden bizonyítékul alkalmas tárgy — és kivéve a gyanúsítottat, — mindenki köteles a tárgyakat a bíróság rendeletére kiadni. A kiadásra való felhívást (>order sub poena duces tecum<) a >Queens Bench* adja ki. E felhívás ellen tanusitott engedetlenség, mint >contempt of court* büntettetik. A büntetés pénz- vagy szabadságvesztésbüntetésből állhat, melynek megállapítása a bíróság belátásától függ. Azok, kik a tanukötelesség alól mentesek, nem kényszerithetők a tárgyak kiadására. Postára feladott levelek csak valamely minister (secretary of state) írásbeli parancsára (warrant) foglalhatók le. Nem feltétele ennek az, hogy a bűnvádi eljárás a gyanúsított ellen már folyamatban legyen. A minister titkos administrativ utón intézkedik és nem köteles a biróságot értesíteni. Angolország történelme bizonyítja, mily sokszor követtek el visszaélést e nagy joggal az angol kormányférfiak. Pitt egy 1783. november 11-iki levelében e >gyakran előforduló gyalázatos gyakorlat < miatt (Lord Stankope's Life of Pitt 136. lap) panaszkodik. Számos példát hoz fel Erskine May (Constitutional History 3-ik kiadás, III. 45., 46. lap), melyekből látható, minő könnyelműen, puszta magánérdekből vagy kíváncsiságból sértetett meg Angolországban e század elejéig a levéltitok szentsége. A jelen században már csak szükség esetében és veszélyes bűntettek felfedezése czéljából nyúlt az angol kormány e joghoz, mely Anna királyné uralkodásának kilenczedik évében keletkezett törvényen alapszik. E törvény rendelkezéseit a későbbi postatörvények, sőt a legújabb
