Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.
Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége
456 357. szám. alapján köteles vádiratát (acte d'accusation) elkészíteni. A vádtanács határozata ellen csak a törvényben (299. ez.) határozottan megjelölt három esetben lehet semmiségi panaszszal élni. Ha a vádtanács nem lát büntetendő cselekményt vagy elegendő gyanuokot fenforogni: akkor az eljárás megszüntetését rendeli el (arrét de non lieu) és a letartóztatott terheltet azonnal szabadlábra helyezi, vétség vagy kihágás fenforgása esetében pedig az ügyet az illetékes correctionalis vagy rendőri birósághoz utasítja. Jogában áll még a vádtanácsnak az elővizsgálat kiegészítését, sőt oly büntetendő cselekményekre nézve melyek a fenforgó tényekkel összefüggésben állanak, az üldözés alá vételt hivatalból is elrendelni. A >code d'instruction criminelle* ez eljárásában legkirívóbb hiánynak tartották ama kettős vád alá helyezési rendszert, mely a felügyelő és vádtanács hatáskörének szervezete mellett büntettek tekintetében tényleg fennállott. >Rouage inutile* lett az egykor dicsőitett >chambre du conseil* neve, mely semmi egyebet nem eredményezett, mint az eljárás lassítását és az előzetes letartóztatás meghosszabbítását. Tagjai gépiesen fogadják el a vizsgálóbíró nézetét, ki az ügyet legjobban ismeri és minden tartalom nélküli üres formasággá sülyed egész eljárásuk. Ez és ehhez hasonló indokok készítették elő az 1856. július 17-iki törvényt, mely a felügyelő tanács intézményét megszüntette, és a vizsgálóbíróra bizta annak hatáskörét. A franczia >code< vád alá helyezési rendszere, mely pedig csaknem a legiíjabb időkig mintájául szolgált a continentalis perrendeknek, az emiitett reform után is sok árnyoldallal bir. A védelem nagyon háttérbe szorul a vád mellett. A vádtanács ülésében sem a fél, sem képviselője jelen nem lehet. A főügyészség indítványai előzőleg a terhelttel nem közöltetnek, és igy ama joga, hogy memoiret adhat be, nagyon precarius, mert a vádló indítványait nem bonczolhatja. A vádtanács továbbá nem mint bíróság jár el, hanem valóságos vádközeggé válik. Hiában ejti el a főügyész a vádat: a vádtanács, ha ugy van meggyőződve, hogy a vád alá helyezés kimondható, ezt elrendeli. E határozathoz kötve van a vádló és ennek alapján köteles vádiratát benyújtani. Valóságos összezavarása a hatalmi köröknek és egyenes megtámadása a vádelv elsőrangú követelményének, a nélkül, hogy haszna volna abból az igazságszolgáltatásnak. A terhelt érdeke sem nyer semmit, ha a bíróság tárgyilagos színvonaláról féllé sülyesztetik le, felelősségről pedig ott, hol független birói testület gyakorol vádfunctiókat, szólni sem lehet. De még az 1856. július 17-iki törvény sem bizonyult gyakorlatinak, mert az elővizsgálat fölötti felügyelet igényei nem nyertek kellő kielégítést. A hol az elővizsgálat alatt felmerülő vitás kérdéseket gyorsan kellett volna eldönteni: ott a vizsgálóbíró határozatai ellen a főtörvényszék kebelében alakult vádtanácshoz kellé fordulni, mi nagy hátrányára volt az igazságszolgáltatás menetének. , A Le Royer-javaslat vissza is állítja a >chambre du conseilc intézményét, de szorosan az elővizsgálat fölötti felügyelet körére szorítva, ugy, hogy épen nem azonos a régi >chambre du conseil* intézményével, melyről maga a javaslat indokolása mondja, hogy joggal nevezték annak eltörlését haladásnak, mert ez intézmény a hozzá kötött várakozásoknak épen nem felelt meg (47. lap). A >chambre du conseil* ily keretben való visszaállítását elfogadta a franczia senatus sőt a képviselőház is, első olvasásban. A Le Royer javaslatnak legfigyelemre méltóbb líjitása azonban az, hogy az elméletnek csaknem egyhangú követelményét kielégítve, már contradictorius alapon tervezi a vád alá helyezési eljárást. A terhelt védőjének csak ugy, mint az államügyészségnek, joga van a tárgyaláson megjelenni, sőt a terhelt részére, ha ügyvédről nem gondoskodott, a vádtanács elnöke hivatalból rendel védőt, kiknek joguk van felszólalni. Mind a vádló, mind a védő ezen kivül irásba is foglalhatják
