Képviselőházi irományok, 1887. XI. kötet • 357. sz

Irományszámok - 1887-357. Törvényjavaslat a magyar bűnvádi eljárásról, és indoklásának kezdete

357. szám. 113 Nem csekély módosítást szenvedtek a megelőző korszak végén hatályban voít bizonyítási szabályok. Az eskü Kittonich idejében még a Hármaskönyv szabályai szerint, azaz nagyobbára, mint tisztító eskü és eskütársak (conjuratores) közreműködésével alkalmaztatott. Már a directio methodiea tudós szerzője azonban rosszalta az eskü gyakori megítélését és nevezetesen az eskütársak intézményével járó fölösleges esküszaporitást, úgyannyira, hogy a kínvallatás általános behozatalát kevésbbé aggályosnak tartotta (Dir. meth. VI. 10.). Kívánsága nagyobbára teljesült, a kínvallatás és a nyomozó eljárás a felek esküjét a közbűntettek miatti eljárásból majdnem egészen, az eskütársak alkalmazását pedig teljesen kiszorították. Csak akkor, ha a vádlott ellen kínvallatásnak helye nem volt és az ellene felmerült gyanuokokat részben megerőtlenitette, ítélték meg részére a tisztító esküt. De a korszak vége felé ez is kiment a gyakorlatból. A polgári perben is lényegesen megszorittatott az eskü általi bizonyítás (1729:27. t.-cz.). Szükségszerű következménye volt a nyomozó eljárásnak a nagy jelentőség, melyet a vádlott vallomása nyert. A biró főfeladatának tartotta, hogy a vádlottat beismerésre birja. Még a kínvallatásnak az 1776. évi királyi rendelettel és 1791. évi 42. törvényczikkel történt megszüntetése után is igazoltnak tartották, hogy a vallomást megtagadó, vagy a birót tévútra vezetni kisérlő vádlott fogsággal, bőjtöléssel vagy veréssel kényszesittessék igaz vallomásra (Vuchetich 398., 400., 401. 1.). Különbséget tettek az önkéntes és kényszeritett, vagyis kínzással kivett vallomás közt, mely utóbbi azonban nem birt bizonyitó erővel, ha a kínvallatás megszüntetése után nem ismételtetett ; különbséget tettek továbbá a bíróság előtti és bíróságon kivüli beismerés között, melyek közül csak az előbbit tekintették bizonyítéknak. A középkor bizonyitó eszközeinek, az istenitéletnek, párbajnak és eskünek abolitiója, illetve megszorítása a tanuk általi bizonyításnak gyakoribb használatát is előmozdította. Már nem a XVIII. század óta gyakorlatból kiment communis inquisito, hanem sommás vagy részletes bűnvizsgálat alkalmával, táblai perekben birói parancs és táblai hites irnok kiküldése mellett hallgatták ki a tanukat. Két eskü alatt vallott tanúnak vallomása teljes bizonyítéknak vétetett. A korszak vége felé ama középkori elv, hogy nemes ellen csak nemes tanúsága érvényes, némileg korlátoltatott (1729:26. t.-cz.), de a vádlót a vádlott ellen, a szolgát vagy jobbágyot ura ügyében tanúul el nem fogadták. Egyebekben a Hármaskönyv II. r. 27. czímének szabályai a tanúvallomás kellékeiről érvényben maradtak. Birói és szakértői szemle a XVIII. századtól kezdve hasonlókép már nem a communis inquisitión, hanem a vizsgálóbíró, vagy bírósági kiküldött által foganatosíttatott. Tárgyát nemcsak birtokviszonyok, hanem bármely ez utón kideríthető lényeges körülmény megállapítása képezte. Azon bűnügyekben, melyek polgári perek gyanánt tárgyaltattak, az eljárás szövevényes volta mellett a felek szakértő tanácsot és közbenjárást nem nélkülözhettek. Ez okozta, hogy a védő igénybevétele ily ügyekben nem korlátoltatott és közbűntettek esetében is a bíróságok a védő közbelépése ellen kevesebb ellenszenvet tanúsítottak. Mig a nyomozó rendszer más országokban a szakképzett védelem nagy megszorítására yezetett, mint például azt még az 1803. évi osztrák büntető törvény is csak az ítélet után engedte meg, addig az hazánkban megfelelő méltatásban részesült. A perbefogott vádlott saját költségén védőt mindig alkalmazhatott, a vagyontalan ügyfeleket a kir tábla előtt a szegény védők képviselték, 1816. évben kelt helytartótanácsi rendelet pedig a tiszti ügyészeknek kötelességévé tette, hogy a súlyosabb bűntettek miatt vádlottakat hivatalból védelmezzék. Zavart politikai viszonyok, szakadatlan küzdelem ősi hagyományok és a kor eszméi között oly sokalakúvá és változóvá tették e korszak büntető eljárását, hogy fejlődésének menete minden részletekben alig követhető. De erre tán nincs is szükség és a jelen vázlat czéljainak meg lesz felelve, a büntető per azon alakzatának ismertetésével, mely a korszak végén hatályban volt és a későbbi jogfejlődés kiindulási pontjául szolgált. KÉPVH. IROMÁNY. 1887 — 92. XI. KÖTET. 15