Képviselőházi irományok, 1887. XI. kötet • 357. sz

Irományszámok - 1887-357. Törvényjavaslat a magyar bűnvádi eljárásról, és indoklásának kezdete

357. szám. 103 Ulászló idejében a híítlenségi, nagyobb hátaimaskodási és a királyi bíráktól felebbezett ügyek elintézése volt a királynak fentartva (I. 13, III. 8, IV. 7. t.-cz.) Azok között, kikre a király birói hatalmának egy része átszállott, az elsó' helyet foglalja el a nádor (Comes curialis major, comes palatínus, később röviden palatínus). Kezdetben a királynak udvarbirája volt és önálló hatósággal csak a királyi udvarnokok fölött birt (Szent László III. k. 3. f.), más ügyekben pedig csak mint a király megbízottja vagy kiküldöttje itélt. A királyi tekintély emelkedtével első hivatalnokának befolyása is emelkedett. Azon fölül mindjobban szaporodtak az esetek, melyekben a király helyettesre szorult és ez, hivatalos állásánál fogva, csak a nádor lehetett, így öregbedett mindinkább a nádornak hatásköre és a XIII. században jnár odáig terjedt, hogy a király akadályoztatása esetében a nádor tartotta a székesfehérvári törvénynapokat, és hogy a királynak külön fentartottak kivételével, mindennemű ügyben itélt (1222: 1, VIII. t.-cz.). Tagja maradt a királyi tanácsnak, de a királyi bíróságtól önálló birói hatóságot, külön curiával, helyettessel és segédszemélyzettel is nyert (váradi regestrum 94-ik pont 1222: VIII. t.-cz.). Főbb feladatát a bűntettesek megfékezése képezte, mi végett az ország különböző vidékein birói széket tartott. Az ország lakói, kik többnyire őt és nem a királyt látták a jogszolgáltatással foglalkozni, hozzászoktak benne a birói hatóság első képviselőjét tisztelni, mely meggyőződés az Anjouházból származott királyok magvaszakadta után beállott zavarok alatt, midőn a nádor volt gyakran az állam tényleges feje, még jobban megerősödött. Erőteljes, a királyi hatalomra féltékeny király, mint Corvin Mátyás, a nádori tekintélynek ily túlfejlődését meg nem tűrhette. A nádornak országszerte bíráskodását (II. 21. ez.) az úgynevezett judicium generálét, előbb korlátolta és egy évre felfüggesztette (III. 5, V. 14. ez.), utóbb egészen eltörölte (VI. 1. ez.). Ezzel azonban a nádornak a király székhelyén bíráskodását, mely birtokkérdésekben és nagyobb hatalmaskodás tekintetében bárkire kiterjedt (V. 9. ez.) nem korlátolta. A judicia generalia utóbb is eltörölve maradtak, mert II. Ulászló I. 35, VII. 43. törvényezikkei, melyek kivételkép megengedik, hogy a nádor, vagy az országbíró oly megyébe, hol a bűntettesek nagyon elszaporodtak, azoknak megfenyitése végett kiküldessék, a kiküldés nélkül megtarthatott judicium generaletől már lényegesen eltérő intézményt honosítottak meg. Második hagyományosa a király birói hatalmának volt az országbíró (kezdetben comes curialis minor, azután judex curiae, mint az 1191. évi pécsi kiváltságlevélben). A nádor helyetteséből, annak önálló birói hatáskörrel felruházása után, utódává vált az udvarbirói hivatalban. Később a királyi bíróság (curia) vezetőjévé lett, ki addig, míg a király udvaránál tartózkodott, bárki fölött ítélhetett (1222: IX. törvényezikk). Mint a király helyettese és első segéde a birói hatalomgyakorlásában, önálló birói hatóságot nem nyert. Jelentékeny szerep jutott a királyi bíróságban a királyi jegyzőnek, vagy kanczellárnak (regalis nótárius vagy aulae regiae cancellarius), ki a határozatokat és más okmányokat szerkesztette, vagy ezeknek szerkesztésére felügyelt és a királyi pecsétet kezelte (II. Géza 1156. évi oklevele, Árpádkori okmánytár VI. 22, 91. 1.). Ez okból a „personalis praesentia regis" czímet is viselte. Mivel az első századokban rendesen csak a papok voltak írástudók, a királyi kanczellár is a főpapok sorából vétetett és utóbb e hivatal az esztergomi érsekséggel kapcsoltatott egybe. Az 1514. évi LV. t.-cz, azonban kimondja, hogyakirályi pecséttel, mint személynök, világi egyén bizassék meg. A nádor, az országbíró és a kanczellár az ország rendes birái közé számíttattak (1. Mátyás VI. 68. ez.), mert bármely ügyben eljárhattak, a királyi bíróságban részt ^vehettek és az elé másokat idézhettek. Királyi birák voltak még a tárnokmester, a horvát-, dalmát- és szlavonországi bán, az erdélyi vajda és a nagy szenesall, mely utóbbi azonban I. Mátyás után az okmányokban nem emlit-