Képviselőházi irományok, 1887. IX. kötet • 293-319. sz.
Irományszámok - 1887-296. Törvényjavaslat, az állami italmérési jövedékről szóló 1888. évi ... törvényczikk folytán adandó kártalanitásról
52 296. szám. sétől s illetőleg a jelen nem lévőknek az Írásban közölt határozat kézbesítésétől számítandó 15 napon belül ugy a határozat érdemére, mint az eljárás alakiságaira nézve Írásban a pénzügyministerhez felebbezni, s az adófelügyelőhöz benyújtandó felebbezésöket újabb érvekkel és adatokkal is támogatni. A közigazgatási bizottság albizottságának minden érdemleges határozata a netalán beérkezett felebbezésekkel s a kártalanítási ügyre vonatkozó minden adattal együtt a pénzügyministerhez terjesztendő fel, a ki, ha újabb, vagy további tárgyalás szükségét nem látja, a kártalanítási ügyben végleg határoz. A kir. adófelügyelőnek jogában áll, a közigazgatási bizottságnak közbevető határozatait is a pénzügyministerhez felebbezni, a ki a közigazgatási bizottság albizottságát érdemleges határozat hozatalára utasíthatja. 11. §• •• A kártalanítás összege végérvényesen mindig a pénzügyminister által állapiüatik meg. Ebből folyólag a kártalanítás végleges megállapítását tárgyazó minden ügy végleges eldöntés végett a pénzügyministerhez terjesztendő fel, igy: a jogosultakkal a jogokra nézve kötött egyezségek, nemkülönben a közigazgatási bizottság albizottságának általok nem felebbezett érdemleges határozatai is, melyek a jogosultakra nézve az egyezség aláírásával s illetőleg a felebbezési határidő leteltével kötelezőkké s jogerejűekké válnak, a kincstárra nézve azonban csak az esetben válnak kötelezőkké, ha a pénzügyminister által is megerősíttetnek. A közigazgatási bizottságnak azon elsőfokú határozatai helyébe, melyeket a pénzügyminister másodfokban végérvényesen megváltoztat, mint jogerejű határozat a pénzügyminister határozata lép, ellenben ha a pénzügyminister újabb eljárást rendel el, vagy az egyezséget meg nem erősiti, a közigazgatási bizottságnak elsőfokú határozata s a megkötött egyezség a jogosultakra is megszűnik kötelező s jogerejű lenni s a pénzügyminister utasításához képest az előző 9. és 10. §-ok szerint újabb eljárásnak lesz helye. 12. §. A pénzügyminister az általa elintézett ügyeket, hozott határozatával az adófelügyelőhöz küldi le, a ki ezt az albizottságnál bejelenti s a jogosultakkal azonnal közli. 13. §. Azon kérdés iránt, hogy valamely épület s az ahhoz tartozó beltelkek az állami italmérési jövedék megfelelő hasznosítása végett elkerülhetlenül szükséges-e (2. §. 2. pont), a pénzügyminister határoz. A pénzügyminister ebbeli elhatározása az ingatlan pontos megjelölése mellett annak tulajdonosával legkésőbben 1889. év végéig Írásban közlendő. Ismeretlen tartózkodásúak, vagy az országból távollevők irányában a közlés a hivatalos lapban közzéteendő egyszeri hirdetmény utján történhetik. Azon épületre s ahhoz tartozó beltelekre, melyre nézve a közlés 1889. végéig a fentebbi módok egyikén sem történt meg, a kisajátítási eljárás többé meg nem indítható. 14. §. Azokat az épületeket és beltelkeket, melyeket a pénzügyminister az italmérés czéljaira kisajátitandóknak nyilvánított (13. §.), a kincstár 1890. január 1-én birtokába veszi. Az ezen épületek- és beltelkekért adandó kártalanítási összeg megállapítása iránt a pénzügyminister valamely ezzel megbízott közege utján az ingatlanok tulajdonosaival, lehe-