Képviselőházi irományok, 1887. IX. kötet • 293-319. sz.

Irományszámok - 1887-295. Törvényjavaslat, az állami italmérési jövedékről

595. szám. 41 Van, Horvát-Szlavonországokban érvénynyel bírni nem fog, annak szüksége pedig ott is felmerülhet, hogy az italmérési jövedék czéljaira egyik vagy másik korcsma-épület kisajátittassék. Ily esetekben, eltérőleg a kártalanítási javaslat intézkedéseitől, a kisajátításról szóló törvény intézkedései változatlanul fogadtattak el azért, mert e törvény Horvát-Szlavonországok területén is érvényben van, s igy elesik annak szükségessége, hogy az előreláthatólag kevés kisajátítási eset miatt ezen javaslat keretén belül egy, sok tekintetben új eljárás kimerítő szabályai tárgyaltassanak. Az 51. §. elrendeli azt, hogy ha Horvát-Szlavonországokban a magyarországihoz hasonló kártalanítási eljárás fogadtatik el, az italmérési jövedéknek Horvátországból származott tiszta jövedelméből annyi engedtetik át a jogosultak kártalanítására, a mennyit a pénztigyminister a bánnal egyetértőleg e ezélra szükségesnek tart. Az italmérési jognak a magyar korona összes országaiban s igy Horvát-Szlavonországokban is, egy és ugyanaz az alapja. Az italmérési jövedék folytán tehát ott is beáll a jogosultak kártalanításának szükségessége. A méltányosság kívánja azt, hogy e ezélra ott is első sorban az italmérés jövedelme fordittassék. De épen olyan méltányos az a követelmény is, hogy e ezélra ez a jövedelem ne csak elég legyen, de hogy a jogosultak itt is, ott is ugyanazon alapon állván, az államkincstár rovására a Horvát-Szlavonországokban jogosultak nagyobb előnyökben ne részesüljenek, mint a birodalom többi jogosultjai, vagyis hogy a kártalanítás mindenütt ugyanazonos elvek alapján történjék. A kártalanítási összeg számszerű, végleges megállapítására egyenlően befolynak a pénztigyminister és ahorvát bán, az csak a közös országgyűlés jóváhagyásával válik végérvényessé, törvényerejűvé, mindez elég biztositék arra, hogy egyik fél érdekének sérelmétől sem kell tartani. Az ötödik fejezet külön szakaszokban tárgyalja az átmeneti intézkedéseket. Szükségesek az átmeneti intézkedések azért, mert az egész ország területén századok óta egy alapon magánegyének által gyakorolt jog a jövőben más alapon a kincstár kezelésébe megy át s részben közvetlen is más egyének által, más ellenszolgáltatmányok mellett fog tényleg gyakoroltatni, mint a hogy ez eddig történt. Ilyen sok tekintetben gyökeres és mélyre ható változás átmenet nélkül nagy rázkódtatásokkal járna, mely rázkódtatások árát előreláthatólag a kincstár fizetné meg. Hogy mindennek eleje vétessék, több időleges átmeneti intézkedésre van szükség. Az 52. §. azokat, a kik a törvény életbelépte után addig gyakorolt üzleteiket folytatni óhajtják, rövid idő alatt az erre szóló engedély kinyerésére kötelezi. Arról, hogy kenyérkeresetétől igen nyomós ok nélkül legalább az első átmeneti időben senki se fosztathassék meg, e javaslat más helyen, jelesül a 8. §-ban gondoskodik. Az itten rendelt engedély-kinyerési kötelezettség főleg csak azt czélozza, hogy a pénzügyi hatóságok tudomással bírjanak minden illeték és adókötelezett vállalatról s azok közül kellő felügyelet nélkül egy se maradjon. Az 53. §-ban felvett intézkedés szükséges azért, mert a szerződések mind a jogosultak kártalanítását, mind a jövedék hasznosítását illetőleg fontos és igen értékes adatokat tartalmaznak s nincs ok, mely miatt az államot ez adatok felhasznál hatásától megfosztani kellene. Az 54. §. rendelkezése a törvényes intézkedések általánosan elfogadott jellegében találja magyarázatát. Törvény rendeli el az italmérési jövedék behozatalát s ezen törvény folytán nem gyakorolhatják a jogosultak italmérési jogaikat. Ily körülmények között az, a ki e jog gyakorlatát bérli, nem támaszthat kártérítési igényt. S nem mintha erre a kincstár jogilag kötelezhető volna, KÉPVH. IROMÁNY. 1887—92. IX. KÖTET. 6