Képviselőházi irományok, 1887. IX. kötet • 293-319. sz.

Irományszámok - 1887-295. Törvényjavaslat, az állami italmérési jövedékről

Í 295. szám. 29 Melléklet a 295. számú irományhoz. Indokolás. „az állami italmérési jövedékről" szóló törvényjavaslathoz. Általános megjegyzések. Az italmérési jog mai érvényében, ugy, a mint az ez idő szerint gyakoroltatik, alig volna tovább fentartható, annak rendezése minden, e jog körül érdekelt tényezőnek egyenlö'en követelménye. Az itt szóban forgó javaslat a rendezésre szükséges intézkedéseknek csak egy részét tartalmazza. Ennek daczára már ezen rész átalános indokolásában is szükségesnek tartok néhány megjegyzést tenni azokról a rendelkezésekről is, melyek az állami italmérési jövedék behozatala folytán az italmérésre eddig jogosultaknak kártalanításáról szólnak, és a melyek egy külön törvényjavaslatba lettek foglalva. Szükségesnek tartom azt annyiban, a mennyiben a két javaslat egyes intézkedései egymással összefüggésben vannak. Az italmérési jog rendezése érdekében van az államnak, mert szükséges, hogy a fogyasztási adók körül intézkedhessek a nélkül, hogy ez által különleges, de törvényen alapuló jogot sérteni, a jogosultak anyagi helyzetét rontani, vagy csak ennek látszatát is magára venni lenne kénytelen. Továbbá érdeke közvetve az államnak és összes polgárainak, közvetlen, különösen az üzletvilágnak az, hogy az ország minden részében, minél több helyen jó szállodák és vendéglők keletkezzenek, s ez által a forgalom és kereskedés, sőt sokszor új, jövedelmező iparvállalatok keletkezése is megkönnyittessék s lehetségessé tétessék, s a mi ezzel összefügg és egyértelmű, hogy a szálloda- és vendéglői ipar minél önállóbbá, minél jövedelmezőbbé váljék. Az italmérési jog mai helyzete és gyakorlatánál ez általában csaknem elérhetetlen. A szóban forgó üzleteknél a főjövedelmet a szeszes italok kimérése szolgáltatja; e nélkül szálloda és vendéglő tartása a legritkábban jövedelmez, sőt a legtöbb esetben, különösen a vendéglői üzlet, egyáltalában lehetetlen. Az italmérés gyakorlatát pedig a legtöbb jogosulttól legalább i» egy községre, de gyakran egész nagy vidékre egy vállalkozó vagy több vállalkozóból alakult társulat szerzi meg, bérli ki. Ezek a vállalkozók ritkán gyakorolják maguk az italmérést, annál kevésbé tartanak szállodát vagy veudéglőt, hanem ezen üzletek gyakorlatát alvállalkozóknak engedik át, még pedig, hogy az általuk kötelezett magas béreket fizethessék s nyereségük is maradjon, még magasabb albérért, vagy oly feltétel alatt, hogy az alvállalkozó az általuk szolgáltatott italokat tartozzék kimérni. Ily körülmények között, mikor versenyről szó sem lehet,